<<< Vissza

Győzelemmel felérő vereség
 

2002. december 13.

 
A rendszerváltást követően több alkalommal is találkozott a két város, Szentes és Csongrád képviselő-testülete egy-egy kikapcsolódást délutánra. A programban szerepelt a sport, a barátkozás, a beszélgetés. Mint hallottuk, ismét folyamatossá szeretnék tenni a kapcsolattartást. A szándék első megmozdulását december 7-én tartották, amikor is Csongrádon, a Sághy Mihály Ipari Szakközépiskola tornatermében mérte össze tudását és erejét a két testület focicsapata.

Az eredmény: Csongrád-Szentes 5-3 (3-1). Miként az a tudósításból - melyben dr. Demeter Attila volt a segítségünkre - kitűnt, képviselőink nem egykönnyen adták meg magukat, a csongrádiak azonban mintha jobban akarták volna a győzelmet. Ám lehet, hogy csak a hazai pálya döntött a javukra. A lényeg: a két testület (és talán a város is) elindult egy jó irányba, ami az összefogást eredményezheti. Azoknak a meccseknek pedig már csak győztese lehet.
Íme az összeállítás. Szentes: Varga Árpád, Karikó-Tóth Tibor, Fekete Sándor, Kálmán János, dr. Rébeli Szabó Tamás, Kovács János. Cserék: Szirbik Imre, Móra József, dr. Sztantics Csaba, Baranyi Imre, Hornyik László. Csongrád: Sarusi-Kiss János, Kiss István, dr. Somogyi Árpád, Ormos Gábor, Fejér Zoltán , Bedő Tamás, Cseri Gábor.

(lovas)


<<< Vissza