<<< Vissza

Találkozás a széppel!
 

2002. december 13.

 
Újabb, ezúttal kéthangszeres koncertre szeretném invitálni tisztelt zeneszerető olvasóinkat. Két népszerű, együtt igen kellemesen hangzó, a klarinét-zongorajáték adta hangulat varázslatában lehet részünk december 17-én, kedden este 6 órától a Lajtha László Zeneiskola hangversenytermében. .A Szentesen már bemutatkozott zongoraművésznő, Krausz Adrienne és tehetséges, fiatal klarinétművész vendége, Karosi Bálint produkciójában gyönyörködhetünk ezúttal. Ők ketten fognak remélhetőleg jóleső másfél órával megajándékozni bennünket, így Advent idején, amikor egyébként is a szelíd, az érzékenyen kedves dimenziók felé vágyakozunk. Négy mester egy-egy híres, jól ismert remekművét szólaltatják meg. Schubert, Brahms, Chopin és Rachmaninov tetszetős műveit hallhatjuk, s e kompozíciók világán keresztül tárulhat újból elénk személyiségük, koruk, az Ő, no és persze a Mi világunkhoz mérten. Mindegyik remekmű, engedelmükkel most azonban kettőre én mégis felhívnám a figyelmüket.

A g-moll balladáról Chopintől illetve Brahms klarinétra és zongorára írt f-moll szonátájáról szeretnék néhány szót szólni. E darabok azok, melyek részben ismertségük, részben gyönyörűségük, elragadóan gazdag zenei anyaguk révén már régóta a közönség szívéhez találtak. Chopin e balladája "best offnak" számít mind a muzsikusok, mind pedig a zeneszeretők világában, olyannyira chopini, olyannyira szuggesztív ez a zene. Brahms eme klarinétszonátájában pedig egy régen áhított zenei csemegét élvezhetünk, ugyanis a szakma szerint ez amolyan mérföldkő, reprezentatív darab, nemcsak brahmsi paraméterekben.

Azt is lehetne mondani, összegző, a hangszeres virtuozitást nem nélkülöző, dallamvilágában mindenkihez szóló, lenyűgöző alkotás mindkettő, kétféle zeneszerzői attitűddel. Dehát nem kevésbé érdekesek a Schubert-zongoradarabok, vagy éppen a Rachmaninov-szonáta sem, melyeket még a továbbiakban hallgathatunk. Jó érzéssel tölthet el bennünket, hogy igényes, értékes kikapcsolódás részeseiként átélhetjük a SZÉP-pel való találkozás örömét. Az igényes, élvezetes zenére éhes zenebarátok legnagyobb örömére szolgáljon tehát ez a keddi este is, és örüljünk minél többen e lehetőségnek.

Mészárosné Surányi Olga


<<< Vissza