<<< Vissza

Háromkirályok
Rajzpályázat iskolásoknak

2002. december 13.

 
Imre Károly, a Szent György Lovagrend prior emeritusa szereti a gyerekeket. Ez abból is látszik, hogy minden évben rajzpályázatot ír ki a számukra. A lovag első alkalommal a Deák Ferenc Általános Iskola tanulóinak fantáziáját mozgatta meg a honfoglaló magyarok témájában.

Azt követően Szent György ábrázolása következett, majd a Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola rajz szakkörének adta fel a "leckét" a Háromkirályok témájában. Tíz pályamű érkezett be, lovag Dunai József fotográfus-csavarszobrász bírálta el azokat. A képekből a gyermekkönyvtárban nyílt kiállítás. A rendezvényt Balla József népművész és dr. Harmath Levente tekerőlant-játéka tette ünnepélyessé.

A tárlatot Kulcsár Ágnes rajztanár nyitotta meg. Szólt az adott témáról: a Háromkirályok fölkerekednek és meglátogatják a gyermek Jézust. A történetet már óvodás korban megismerik a gyerekek. S hogy a kapott élmény mennyire hagy nyomot bennük? A képeket nézve elmondhatjuk, azok inkább népi hagyományokkal átitatottak, mintsem vallásosak lennének. Hangulatukban tükrözik mindazt, amire felkérték alkotóikat.

A díjazottak: 1. Szeleczkei Csaba (7. b osztályos tanuló), 2. Oczella Petra (6. c ), 3. Dömsödi Gergő (7. c). Ők egyformán nagyon szép díjat kaptak, szép órát, oklevelet, csokoládét, a többiek pedig Mikulás-csomagot és emléklapot. A kiállítás vízkeresztig tekinthető meg a gyermekkönyvtárban.


<<< Vissza