<<< Vissza

Helytállni a választókörzetben
 

2002. december 13.

 
A képviselőasszony nem babonás. Geréné Dunaháti-Vas Márta a 13-as választókerület egyéni képviselőjelöltjeként szállt harcba a helyhatósági választásokon. Beszélgetésünk során megemlítem: a szerencseszám másodszor is bejöhet, ugyanis a vele készített interjú 13-án és pénteken fog megjelenni a lapban. Mire hangosan felnevet.

Nem gond, mondja.
A baloldali összefogás támogatásával indult el az októberi választáson. Hatodmagával szállt harcba az elsőségért. Így mondja: korrekt kampányban, korrekt körülmények között. Vallja, a tavaszi választások után bizonyítást nyert az, hogy a város, mind a választókerület lakossága elégedett Szirbik Imre polgármester programjával.

- Külsős bizottsági tagként már korábban is volt rálátásom a képviselői munkára - meséli. - A helyhatósági választásokon másodszor indultam el ugyanabban a körzetben. Az elő ciklusban nem sokkal maradtam el a nyertestől. Második befutóként jelöltek az egészségügyi bizottságba. Most már képviselőként lettem a szociális és egészségügyi bizottság tagja.

- Képviselőként milyen feladatokat tűzött maga elé?

- A Nagyhegyszéli úton lakom. Óvodai pedagógusként gyermekvédelemmel foglalkozom, ez szorosan kapcsolódik a képviselői és bizottsági munkámhoz. Fontosnak tartom, hogy a rászorulók kapják meg a nekik járó segélyt, és azt indokolt esetben ne szégyelljék kérni. Képviselőként legfontosabb feladatom, hogy a saját körzetemben helytálljak. Ami nem más, mint a Nagyhegy, a hozzátartozó külterület, Kajánújfalu, Belső- és Külső Ecser, Veresháza, Mucsihát. Az elődöm három cikluson át képviselte a térség gondjait, így elmondhatom, az elvárás velem szemben igen nagy. Figyelő szemek vesznek körül, és bizonyítanom kell.

- Talán említsünk meg néhányat a feladatok közül.

- A Nagyhegyszéli úton szükség van az út szélesítésére, a dűlőkben a víz- és gázhálózat kiépítésére, útburkolat és járdák korszerűsítésére. A város éléskamrája lehetne. Probléma az ivóvíz-bevezetés. Egyénileg nagyon költséges. Az itt lakók a város támogatását várják. Biztos vagyok benne, hogy a végén ez a városrész is kiépített lesz minden tekintetben. A Nagyhegyet rendezni kell, s akkor itt is megvalósulhat a várva várt szennyvízhálózat. Kajánújfaluban szükség van a gyerekeknek egy helyiségre, ahol időnként összejöhetnek. Belső-Ecseren a villanyhálózat felújítására kell megoldást találni. Veresházán és környékén nagy szükség lenne a tanyagondnokra, aki az idősek és a tanyán élők ügyes-bajos dolgait intézné. A város életében fontosnak tartom a csatornahálózat kiépítését, az idősek otthona létrejöttét, a volt megyeháza és a Petőfi Szálló felújítását. Azt, hogy óvodáink, iskoláink korszerűek legyenek.

- Már a terület is nagy, amit be kell járnia, nemcsak a munka. Hogyan győzi mindezt idővel, energiával?

- A családom nagyon megértő. Egy három és egy tizenhárom éves gyerekem van. Szerencsém, hogy a férjem segítőkész, támogat engem. Nagyon jó kapcsolatot alakítottam ki a képviselőtársakkal. Ők is segítőkészek. Talán azt az egy problémát is megoldjuk majd, hogy a frakcióban egyedül vagyok nő.

L. J.


<<< Vissza