De ránk férne egy békés karácsony! Sóhajtásunk így december első napjaiban nagy, össznépi megnyugvás után epekedik. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a békét még onnan felülről is elfogadni, csak jöjjön, hulljon alá! Hogy szép karácsonnyal fejezhessük be ezt a nem szép esztendőt. Sokan vannak, akik hitüket arra használják, hogy csodálatos ádventi énekek hangján szólítják harmatozásra az Eget. De biztosan még többen vannak, akik úgy gondolják: békével egek harmatozása nélkül is megajándékozhatnánk egymást. Nekik is legyen igazuk! Végtére még a hivők sem vehetik komolyan, hogy a kívánt békéhez a jóakaratú emberek erőfeszítése nem szükséges. A béke nem valami játékautó a karácsonyfa alatt, melyre nézve minden gyerek tudja, hogy az csak ajándék. Jóakaratú emberek erőfeszítése? Mi légyen az? Erről szólok néhány szót. Elgondolkozásról beszélek. Nem büntethetjük magunkat azzal, hogy a szokásos karácsonyi forgatag áldozataivá válunk. Mindenáron szereznünk kell magunknak néhány csendes percet, amikor feltesszük magunknak a meredek kérdést: mi az, amit tovább nem tűrhetek el magamban? Mi az, amitől feltétlen óvakodnom kell? Mit kell a továbbiakban magamban naponta felülmúlnom? Mert hátha terhére vagyok enyéimnek is, sőt magamnak is?! A választ karácsonykor abból a bizonyos betlehemi történetből fogom kihallani akkor is, ha csak szép regének tartom, de elhiszem, hogy igaz üzenetet hordoz. Az a bizonyos Gyermek a jászolban azzal kezdte, hogy magára vállalt mindent, amit az emberek tűrhetetlennek tartanak. Ő úgy akart megváltó lenni és a békesség fejedelme, hogy bemutatta: a világot az szereti igazán, aki eltűri és türelmével szabadítja fel kárhozatából. Tűrés, tolerancia? Mindig én tűrjek, még karácsonykor is? Igen, még karácsonykor is, hallom a hangot Betlehem felől. Sőt! Éppen karácsony napjaiban kell magamban megjuhászítani azt az intoleranciát, mely nyersen bennem is lappang, mely aztán - Umberto Eco igaza szerint - akkor a legveszedelmesebb, amikor ideologizálja önmagát, azaz vallást csinál saját magából. Meg netán párttagot. Hangosat és szigorút. Az a Jézus, aki a "rege" szerint oda merte magát alázni, ahonnan az állatok eszik a szénát, az a Jézus mondassa ki velem a szentenciát: az én türelmetlen, indulatos fellépésem minden ellen, ami más: az én biológiámban gyökerezik. Ezért ha szeretnék békéhez jutni, magam elcsendesítésén kell kezdenem. Legalább néhány órára képesnek kell lennem arra, hogy nem úgy vagyok ember, ahogy zsigereim írják elő, hanem úgy, hogy a betlehemi Gyermek mutatta be. A "regében"? Akár bennem! Meglehet, hogy karácsonykor bennem akar érvényesülni. S ha megteszi, akkor én adok mindenkinek kóstolót a békéből. Vági László

<<< Vissza