Örömmel olvastam Kozák László a Szentesi Élet múlt heti számában közölt
építő jellegű kritikáját, ugyanis ezek szerint nem csak engem érdekel
a helyi vízilabda sorsa. Azonban néhány megállapításával vitába szállnék.
Jól értesült kritikusom roppant egyszerű választ talált arra a kérdésre,
hogy jelenleg miért is áll a Kontavill Szentes felnőtt csapata négy megszerzett
pontjával a bajnokság 10. helyén. Az ő véleménye szerint, ez csupán a
sorsolás szeszélye, ráadásul a "sátorbontás" sem kedvezett igazán
a körülményeknek, valamint tavasszal bízvást reménykedhetünk a jó folytatásban.
E három csacska gondolat mentén evickélve balga módon megemlíteném, hogy
a szerencse forgandó: Szentes a Magyar Kupa bronzérmét szintén a fortuna
kegyének köszönhette. A hányatott körülményekről csak annyit, tudtommal
az Eger csapata évtizedek óta edz a szabad ég alatt, télen-nyáron, de
hogy ne menjünk olyan messzire, tavaly ősszel a Szeged kapura-lövés nélkül
készült a bajnokságra, mert az uszodájuk felújításra szorult, mégis sikerült
előttünk végezniük, továbbá ismerve a távozó három játékos nevét, a jóisten
segedelmével talán még javíthatunk.
Az igazi okokat keresve mélyebbre kell ásnunk. A probléma feszegetésénél
önkéntelenül felmerül a kérdés: jelen pillanatban kik is a csapat tagjai?
Mint mindenhol, néhány rutinos öreg róka és számtalan ifjú tehetség. A
különbség csupán annyi, hogy míg máshol a múlt és a jövő gyöngyszemeit
egy kitűzött cél érdekében együtt próbálják tartani és verejtékes munkával
összecsiszolni, addig itthon e jól bevált stratégia helyett évről-évre
koncepció nélküli, "tűzoltó" igazolásokkal akarnak olyan eredményt
elérni, ami a szponzorok igényeinek megfelel. Ilyen feltételek mellett
az edző és a csapat is a bizonytalanság csapdájába esik, mert se rövid-
se hosszútávra nem tervezhet. Tarthatatlan állapot, hogy a klub vezetésének
céltalansága kivétel nélkül távozásra szólítja fel az alulmotivált játékosokat,
hiszen itt se pénz, se siker. Márpedig ez nyűglődés, sőt lökés egy szakadék
szélére került vízilabda-fellegvárnak.
Az önkormányzat részéről átutalt pénzről pedig köztudott, hogy az kizárólag
az utánpótlás csapatok fenntartására elég, de akkor, kérdezem én, miért
adunk azok kezébe pénzt, akik képtelenek a fiatalokat itt tartani. Mérlegelni
kellene, hogy az elvándorlást ösztönző vagy egy kiszámíthatóbb, céltudatos
légkörben kifizetődőbb-e fenntartani egy sportiskolát, amely jelen pillanatban
kizárólag "exportra termel".
Ami a személyemnek szóló kritikát illeti, zárójelben megjegyezném, az
utóbbi néhány hónapban megjelent jó pár cikkem, ami a sikeres utánpótlást
mutatta be az olvasóknak, azonban azt kell mondanom, ettől független a
szentesi vízilabda fokmérője a felnőtt csapat szereplése. Ők azok, akik
nevében pénz állhat a házhoz, rajtuk keresztül ismerték, ismerik meg a
város nevét világszerte, és őket kellene jobban megbecsülni.
Bíró Dániel
|