|
Betegség, kórház, munka, lustaság, stb. miatt nem teljesíthettem annak
idején a tisztes felkérést, hogy mint szentesi származású- valljak a Kurcáról,
erről a 18-22 ezer évvel ezelőtti ősfolyóról. Először is elismerés, magas
értéklelés illeti meg a kötet szerkesztőjét: Bodrits Istvánt. Aki - úgy
tűnik - hagyta folyni a vallomások sorait.
Veretes, többször óvatos sorok vallanak nem a Kurcáról, hanem önmagunkról.
A Kurca többször szép általánosságokat kap. Mikor lesz a Kurca Szentesnek
olyan, mint Párizsnak a Szajna Rómának a Tevere. Nagyon őszinte vallomást
talán egy tucatnyit olvastam. Ezek között volt olyan, amelyik tele volt
fájdalommal, elkeseredettséggel, netán cinizmussal is. De megbocsátható
talán nekik ?! Néha meg kellett tanulni a sorok között olvasni és érteni.
Vannak jajongó, expresszíven fájdalmas sorok is, szívet érintők. Van,
aki a mágikus magyar folklórra adta a fejét és egész életét! Igazat írt
nagyon rövid soraiban. Szívesen olvastam volna tovább!!
Mások hosszú-hosszú sorokon keresztül magyarázták meg, amit nem kellett
volna megmagyarázni. Érdekes: a "Magyar" mindig "Magyaráz".
Mindent meg tud "magyarázni", azt is, hogy miért nincs még mindig
Szentesnek múzeumi épülete, miért ment csődbe a Selye-hagyaték, miért
kellett a Horváth Mihály- szobrot a gimnázium elé állítani meg visszahelyezni?
Mikor lesz prédikációs halott a Petőfi Szállóból és a Tóth József Színházból?
Amikor megkaptam a kötetet orvos fiamtól, kinyitottam valahol. Egy remek
tornyosfrizurás, értelmiségi hölgy tűnt fel a lapon és egy vers, amivel
"vallott". Magamban elneveztem a Kurca mentőjének. Megfordult
a fejemben Pallas Athéné neve is, meg Kirkéé is. (Salvavi animam meam!)
Ez sáros "folyó", amelyen egykor sószállító fahajókat vontattak,
nem ébreszthetett bennünk maradandó érzelmeket. Jómagam is csak a vastag
nádasokra, meg a gyékényesekre emlékezem, még a piros taréjú búbosvöcskökre,
amint jobbra-balra tekintgetve úsznak ki a Kurca hídja alól és elsietnek
a nyíltabb vizek felé a vadkacsák és ritkán szárcsák társaságában. A Nagy-
és Koncz-örvények ugyan nem voltak örvények, de a nevük félelmetes volt.
Életuntak utolsó menedéke volt a két mély víz. Partján épült fel az uszoda
és a m. kir. állami rendőrkapitányság faházikója, ahol vetkőzni-öltözni
lehetett, ahol olvasható volt a rendőrfőtanácsos ukáza: férfiak csak olyan
fürdőruhában mehetnek a vízbe, amelyik teljesen eltakarja a mellbimbókat.
Már akkor is közröhej volt. Inkább mentünk a Tiszára strandolni. A fürdőgatyáinkkal.
A nőknél akkor még kétrészes fürdőruháról szó sem volt. Még akadt bokáig
és kézfejig leérő, fodros fürdőruha is.
Döbbenten olvastam esténként annak a fenékig értelmiséginek a vallomását,
amit nem tudok ma sem letenni, ha belefogok az olvasásába. Legyen övé
a Magyar Parnasszus! Ezért a vallomásért és hasonlókért érdemes volt megszerkeszteni
a kötetet! (folytatjuk).
Dr. Varga Lajos
|
