<<< Vissza |
Fejlődő idegenforgalom |
2002. december 6. |
Móra Józsefet az 1-es számú választókerületben immár második alkalommal
választották meg egyéni önkormányzati képviselőnek. Igaz ugyan, hogy a testületnek
már a harmadik ciklusban tagja, ugyanis '94-98 között a 7-es számú választókerületben
volt egyéni képviselő. Mint mondja, a 90-94-es időszakban nem is gondolt
arra, hogy politizáljon. - Most viszont többedmagával vett részt az elsőségért való küzdelemben a helyhatósági választásokon - vetem fel. - Korántsem ellenfelekként néztem a velem induló jelölteket - válaszol a képviselő. - A választások lényegében arról szóltak, hogy a polgárok megerősítik-e a korábbi nyugodt politizálást, vagy pedig egy másik, radikálisabb irányzatot fogadnak el. A tavaszi választások eredménye azt sugallta, hogy van egy olyan választói réteg, amely nem tudja eldönteni, hogy hova pártoljon. A városban egyértelműen a Magyar Szocialista Párt került fölénybe. A választók megerősítették azt a korábbi szándékot, hogy egy dinamikusan, lassan európaivá fejlődő városban szeretnének élni. - Mit szeretne elérni a városban az elkövetkező ciklusban? - A legurbanizáltabb városrészben az emberek a szocialista párt felé való elkötelezettségüket demonstrálták. Sikerült megszólítani az ott élő választókat azzal a programmal, amit Szirbik Imre polgármester képviselt. Szeretném elérni, hogy Szentes az európai uniós csatlakozás küszöbén ne legyen sokkal érdektelenebb város, mint bármelyik hasonló nyugat-európai kisváros. Nagyon fontosnak tartom azt, hogy a település bekerüljön az idegenforgalom vérkeringésébe. Tegye azt kulturális értékeivel, mint például középiskoláival, melyek szellemi potenciált jelentenek a városnak. De ott vannak a múzeumok, műemléképületek, patinás építmények, melyeket meg kell őrizni az utókornak. Kihasználni a velük járó lehetőségeket. - Több bizottságba is beválasztották. - Tagja vagyok a megyei közgyűlés területfejlesztési bizottságának, helyben a városfejlesztési bizottságnak, valamint elnöke a kereskedelmi, mezőgazdasági, idegenforgalmi és nemzetközi kapcsolatok bizottságának. Ezek mind fontosak a városnak, és úgy gondolom, hogy ebben a munkában tudok tenni a város fejlődéséért. - Gyakran foglalkoztatja az idegenforgalom fejlesztésének kérdése. - A városban meghatározó a fürdőturizmus megteremtése. Úgy gondolom, hogy az üdülőházak felújítása jól halad, melyek az elkövetkezendő évek feladatait határozzák majd meg. A távlati célok között a városban többször szóba került már egy gyógyszálló, a gyógyturizmushoz tartozó épületegyüttes megteremtése, aminek a tervei is megvannak, csak éppen befektetőt kellene találni hozzá. - Mi az, amit még fontosnak tart a város életében? - Fontos volna egy megfelelő idősek otthona felépítése. Amely a munkás időszak után biztosítaná a nívós pihenést, és ezzel is meg tudnánk becsülni azokat az idős embereket, akik lehetővé tették számunkra a megélhetést. Gondolni kell arra, hogy egyszer majd mi is megöregszünk, és reméljük, a gyermekeink számunkra ugyanazt fogják biztosítani, amit mi megteremtettünk. A csatornahálózat kiépítése közel 10-15 lakást érinthet a körzetben, a városi beruházást nagyon pártolom. Már azért is, mivel az uniós csatlakozáskor fontos lehet a beruházás. - Milyennek látja az önkormányzat összetételét? - A képviselő-testület jelenlegi összetétele biztosítékot ad arra, hogy komoly szakmai munka folyjon. Ne legyen sárdobálás. Úgy gondolom, hogy ha már a testület tagja lett valaki, akkor el kell felejteni azt, hogy melyik párt, melyik politikai szervezet delegálta az önkormányzatba. L. J. |
![]() |