<<< Vissza |
Nyeretlen megyeháza |
2002. december 6. |
A választásokkor a szocialistákra szavazók azt várták, hogy a Medgyessy
kormány legalább időarányosan teljesíti ígéreteit. Nos, csalatkozniuk kellett.
Nem érezhető a szándék, amely az ország uniós csatlakozásához feltétlenül
szükséges. Nem folytatódik a magyar bérek felzárkóztatása az európai bérekhez,
a kis és középvállalkozások felzárkóztatásának javítása, nem kerül sor a
magyar gazdák versenyképességének fokozására. Számos problémát látunk szinte
minden területen - hallhattuk Farkas Sándor országgyűlési képviselő
sajtótájékoztatóján. A honatya kitért arra, hogy a jövő évi költségvetésben például turisztikai célokra negyven százalékkal kevesebb támogatást ad a kormányzat elődjéhez képest. A kis- és a középvállalkozások esetében 25 százalékkal kevesebbet irányoz elő, jelentősen szűkül az infrastrukturális fejlesztésre szánt forrás lehetősége. A vasúthálózat fejlesztésére a tavalyinál 60 százalékkal kevesebb jut. A bérlakás-építési programot is mintegy ötven százalékára csökkentik. Az adócsökkentés is elmarad. A minimálbér nem fog emelkedni egy fillérrel sem. Számtalan külföldi cég szüntetheti meg magyarországi tevékenységét, a következő évben várhatóan mintegy 30 ezer munkahely fog megszűnni. Komoly gondok várhatóak a következő években. A kormány a szociális gondoskodással kapcsolatban a bölcsődéseknek és az óvodásoknak beígért ingyenes étkeztetést jórészt az önkormányzatokra hárítja át. Ma már tudjuk, nem lesz ingyenes a tankönyv az általános iskolásoknak sem. Sajnos nem valósul meg az önkormányzatok pénzügyi és gazdasági önállóságának a megerősítése sem, nagyon nehéz helyzetbe kerültek. A támogatási forrásoldal mintegy 20-25 százalékkal lesz kisebb. Az önkormányzatok rákényszerülnek arra, hogy értékesítsék vagyonukat, emeljék a helyi adónemeket, és olyan megszorító intézkedéseket hozzanak, amellyel a működőképesség fenntartható marad. Az agráriumról szólva az országgyűlési képviselő kijelentette: a költségvetésben semmi nyoma sincs annak, hogy az elmúlt időszakban beindult agrárprogramokat tovább folytatná a kormány. A családi gazdaságokat már föl sem említik. Semmit nem tesznek azért, hogy ez a gazdálkodási forma működőképes legyen. Farkas Sándor a továbbiakban elmondta, hogy a jövő évi címzett támogatások tekintetében Csongrád megye hátrányos helyzetben van. Az értékelést látva a következő évben várhatóan egyetlenegy címzett támogatás lesz a megyében, egy makói iskolai beruházás. Szentest érintően a volt megyeháza címzett támogatását a kormányzat nem támogatta. Már az előkészítés során kiesett. "A megyeháza sorsa ismételten elnapolásra vár. Mindezt önálló képviselői indítványként a költségvetés vitájára visszaterjesztettem, azonban a kormánypártok elutasították az indítványt. A magam részéről mindent megtettem az ügyben - jelentette ki a képviselő, majd így folytatta: - Volt egy másik meglepetés a számomra. Sajnálattal állapította meg, hogy a csatornaprogram elindult ugyan, ám a hozzá kapcsolódó támogatási pályázat még nem került beadásra. Tehát mindaz, ami történt, kampányfogásként a városi politikát behálózta. Ma már azt is tudjuk, hogy ebből a programból 2003-ban már nem lehet semmi, mivel nem tud elindulni sem. Komoly félretájékoztatás történt ebben az ügyben. * |
![]() |