2018. NOVEMBER
Közlekedési versenyt szervezett a Gondozási
Központ

Az elmúlt esztendőben is nagy sikernek örvendett a
Gondozási Központ által szervezett közlekedésbiztonsági vetélkedő,
melyet idén is megrendeztek. A partner intézmények és a saját
gondozottaik által szerveződött csapatok mérték össze tudásukat ezen a
versenyen.
KATT a képre!
Szentes, 2018. 11. 30.
Tudományos ülés a Kórházban
A
Csongrád Megyei Dr. Bugyi István Kórház Tudományos Bizottsága
tisztelettel meghívja Önt a Csongrád Megyei Dr. Bugyi István Kórház
ebédlőjében 2018. november 29. (csütörtök) 18:00 órakor kezdődő
tudományos ülésére.
A programban Dr. Papp Zoltán Ph.D. a Tudományos
Bizottság Elnöke megnyitója után Dr. Földesi Irén, Prof. Dr. Lengyel
Csaba és Dr. Nagy László előadásai hangzanak el.
A tudományos ülés állófogadással fejeződik be, melyre
várják az érdeklődő vendégeket.
KATT a képre!
Szentes, 2018. 11. 27.
„Ki a főnök a családban?”
Pribránszki Marianna
interaktív előadása Szentesen a Szecessziós Házban.
2018. november 30., 18 óra.
A belépés díjtalan!
KATT a képre!
Szentes, 2018. 11. 27.
A Mikulás előszobája Szentesen
2018. december 3-án 16.00-tól 18.00
óráig rendezi meg Szentes Város Önkormányzata a Mikulás váró ünnepségét,
a Kossuth téren.
16:00 Ünnepi hangulatkeltés a Dr.
Mátéffy Ferenc utcai tagóvodával
Közben: -forró kakaó,
kívánságteljesítések
16:10 Szentes város ünnepi fényeinek
felkapcsolása
Közreműködik: Szirbik Imre polgármester
és Károlyi László a Legrand Zrt. vezérigazgatója
16:30 Mesekocsi Színház: A didergő
király c. előadása a Petőfi Caféban
Közben: -ünnepi bejgli kóstolás
Kívánj idén is Mikulástól...
és teljesülhet kívánságod...
December 3-án 16.00 órakor a város ünnepi fényei
felgyulladnak, majd fény derül arra is, ki az a három szerencsés
kisgyermek, akinek teljesül a kívánsága. Várjuk a leveleket a Városháza
portáján elhelyezett ládába 2018.november 30-ig.
KATT a képre!
Szentes, 2018. 11. 27.
GRÁNIT OROSZLÁN díjat kapott Benedek Tibor
Most érkezett a hír, hogy a férfi pedagógus
példakép kategóriában a 2018. évi GRÁNIT OROSZLÁN díjra BENEDEK TIBOR
tanár urat TARTOTTÁK MÉLTÓNAK!!! Gratulálunk!
A zsűri indoklásában elhangzott, hogy a sok kiváló
pedagógus életútját és munkáját értékelve a Tanár urat az első helyre az
ismert tényeken túlmenően, különösen az a RENGETEG és CSODÁLATOS
hozzászólás repítette, amit a facebook-on írtak és ezzel megköszönve és
elismerve Benedek Tibor sok évtizedes emberségét és kiemelkedő tanári
munkáját!
A Férfi pedagógus kategória rendkívüli jelentőséggel
bír. Az iskolában eltöltött idő mennyiségét tekintve a kutatások is
alátámasztották a férfi pedagógushiány negatív hatásait. Ennek
tematizálására, presztízsük visszaállítására, felelősségük fontosságának
értékelésére és elismerésére törekedtek a pedagógus példaképek
bemutatásával.
A döntőbe Benedek Tibor Zoltán, Bódi László és Roma
Ádám került.
A nyertes végül Benedek Tibor Zoltán lett, aki a
szentesi Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola testnevelés és
biológia szakos tanára, a sport, a mozgás szeretetére nevel.
A keresztény értékrend mellett a hűség, a kitartás és
a közösségteremtés számára a legfontosabbak. Megtanította a hátrányos
helyzetű tanulóknak is a sport jótékony hatását a tanulmányaik
eredményesebbé tételére. Hitvallása: ép testben ép lélek.
KATT a képre!
Szentes, 2018. 11. 24.
Milyen legyen az új vásárcsarnok?
Erre a kérdésre válaszolva kért előzetes
koncepciótervet a Városfejlesztési Bizottság vezetője, Antal Balázs
Tibor a város főépítészétől a 2018. november 19-ei bizottsági ülésre,
hogy elkezdődjön az a közös gondolkodás. A piac fejlesztéséhez az anyagi
forrását a város megnyerte. A képeken az új vásárcsarnok első gombostűs
makettjétől végigkísérhetjük, hogy a Vass-Eysen Áron és Máté Tamás
építész páros, hogyan gondolja az épületet. Iránymutatóként az első
kérés az volt, hogy többfunkciós térben gondolkodjanak, melynek fő
profilja a heti piacok befogadás csütörtöki és vasárnapi napokon, de a
hét többi napján is szolgálhatja a város lakóit. A tervezés
elindulásához sok hasznos és praktikus információt kaptak a tervezők a
piac üzemeltető Városellátó Kft. munkatársaitól.
KATT a képre!
Szentes, 2018. 11. 24.
Pom-Pom Mikulás
Sok gyermek örömére idén hamarabb
érkezik el hozzánk a Pom-Pom Mikulás! December 2-án örülhetünk a Dr.
Papp László Városi Sportcsarnokban megrendezendő koncerten a hószakállú
"öregnek".
Na de lessz-e puttonya? Mert hát a
műsor címe: Elveszett a Télapó puttonya! :-)
Gyere el Te is, a helyszínen minden
kiderül!
KATT a képre!
Szentes, 2018. 11. 24.
December 1-jén nyit a jégpálya!
Kedves korcsolyázók! Végre itt a tél!
2018.december 1-től már a tizedik szezonban,
kifogástalan minőségű jéggel fogják a téli sportok szerelmeseit
Szentesen a Frigó Jégpályán.
A korcsolyázás nagyszerű sporttevékenység minden
korosztály számára, melynek során mindenki saját ritmusában folytathat
testedzést. Reményeik szerint a "kényelmesebben" folyó téli hónapokban
is sikerül a város apraját-nagyját aktív mozgásra csábítani.
A 600 m2-es fedett jégpálya decembertől
márciusig, időjárástól függetlenül egyszerre ötven személynek nyújt
lehetőséget korcsolyázásra.
KATT a képre!
Szentes, 2018. 11. 22.
Jótékonysági Rotary bál lesz Csongrádon
A
Szentes-Csongrád Rotary Club a hagyományaihoz híven november utolsó
szombatján tartja meg a XIII. Jótékonysági Rotary bálját.
Mivel jelenleg Tyukász Mátyás személyében csongrádi
elnöke van a klubnak, így helyszínül a szomszédvárban a Magyar Király
díszterme lesz a rendezvény helyszíne
A klub a jótékonysági bál bevételét más
forrásaival együtt a célkitűzésének megfelelően szerény körülmények
között élő gyermekek, tehetséges fiatalok támogatására, illetve a jövő
évben immár tizedik alkalommal megrendezendő Kárpát-medencei Rotary
Diáktábor finanszírozására fordítja.
KATT a képre!
Szentes, 2018. 11. 19.
A kulisszák mögé tekinthetünk
30 évvel később is
2018. november 15-én tartott
sajtótájékoztatót Szirbik Imre polgármester, melyben újra egy közös
beszélgetésre invitálja a város ügyei iránt érdeklődőket.
Előkerült egy VHS kazettán egy majdnem
30 évvel ezelőtti felvétel, melyben a Szegedi Körzeti Televízió két
riportere a város vezetőit kérdezte akkori aktuálpolitikai kérdésekről.
Gellérfy László és Király Zoltán voltak akkor a riporterek, és most is
ők faggatják harminc év távlatából a vendégeket.
Megszereztük azt az 1989-es bizonyos
felvételt melyet bárki az alábbi linken megtekinthet! Nem kellett sokat
kutatni, mert a legnagyobb videó megosztó a "Kurca Televízió 1989"
keresőszóra első helyen hozta találatként.
KATT a képre!
Szentes, 2018. 11. 15.
A hétvégén újra gaszto piac
Érdemes a naptárba bejegyezni!! 17-én (szombaton)
ismét GASZTRO PIAC. Most is szuper lesz! Már 9 órától lehet reggelizni,
kávézni. Amíg a "Közös bográcsban" készül az ebéd, lehet sajtot, mézet,
lekvárt, szörpöt kóstolgatni és vásárolni. Street art program keretében
Fejes Erzsébet szebbnél szebb természeti témájú festményét is
megnézhetik látogatók. Közben már a karácsonyra is készülhetnek: a
kézműves árusok elhozzák ünnepi újdonságaikat, a karácsonyfára a
szaloncukrot is megrendelhetik. A Bakos Marcipán extra minőségű
szaloncukorjait kínálják széles választékban.
KATT a képre!
Szentes, 2018. 11. 13.
Közönségtalálkozó Őze Áronnal
2018. november 12-én rendhagyó
filmvetítésre várták az érdeklődőket a szentesi Őze Lajos Filmszínházba,
ahol az 1969 és 79 között betiltott A tanú című film digitálisan
felújított változatát vetítették. Bacsó Péter filmje után a főszereplő
Őze Lajos fiával Őze Áronnal találkozhattak a filmnézők.
A közönségtalálkozóról bővebb
beszámolót a Szentesi Élet hétvégén megjelenő számában olvashatnak!
KATT a képre!
Szentes, 2018. 11. 10.
Sikeres sportlövő verseny
A Szentes Polgárőr Egyesület, a Legrand Kontakta
Lövészklub, a Horváth Mihály Gimnázium és a Szentesi Önkormányzat
együttműködésében sikeres sportlövő versenyt szerveztek légfegyver
kategóriában november 08-án.
A versenynapon megjelent Antal Balázs Tibor a Szentes
Város Önkormányzat képviselője, Tóth Tamás a Horváth Mihály Gimnázium
igazgatója, Tódor Zoltán R. őrnagy a Szentesi Rendőrkapitányság
képviseletében és Doktor József a lövészklub elnökhelyettese.
KATT a képre!
Szentes, 2018. 11. 10.
Fantasztikus kabaréesttel nyitott a Péter Pál Polgárház
szobaszínháza
Első színházi est a polgárházban
2018. november 5-én a Szegedi Nemzeti Színház művészei
Szilágyi Annamária, Borovics Tamás és Gömöri Krisztián által bemutatott
kabaré estjével indult útjára a Péter Pál Polgárház szobaszínháza.
Farkas László Róbert a Koszta József Múzeum igazgatója elmondta
köszöntőjében, hogy bár nem olyan régen vezeti az intézményt, de
ismeretei szerint hasonló program még nem volt Szentes legöregebb
polgárházában.
KATT a képre!
Szentes, 2018. 11. 06.
|