XI. helyismereti vetélkedő - felhívás

 

A Városi Gyermekkönyvtár, a Koszta József Múzeum és a TEAM Számítástechnika közreműködésével ismét megrendezzük az immár tizenegyedik helytörténeti vetélkedőnket a 10–14 éveseknek, melynek most az alábbi címet adtuk: 

SZENTES, A VIZEK VÁROSA

KÖNYVBEN, KÉPEN, NETEN – A MÚLTBAN ÉS NAPJAINKBAN

 

Szentes életében mindig jelentős szerepük volt a folyóvizeknek. Ezek tették termővé földjeiket, védelmet nyújtottak nádasaikkal, szigeteikkel, amikor szükség volt rá, de pusztítást is okozhattak az árvizek formájában. Az 1800-as évek végén az elsők között fúrtak ártézi kutat városunkban, a múlt században pedig a termálvíznek köszönhettük a zöldségkultúra, és a fürdőturizmus fellendülését.

Vajon tudjátok-e, hogy a Kurcán még Nagyváradról is jöttek sószállító hajók? Vagy azt, hogy a környékünkön több mint 30 termálkút található? 

 

 

 

Iskolánként két öt fős csapatot várunk. A versenyt három helyszínen rendezzük. A Gyermekkönyvtárban és a Koszta József Múzeumban két-két fő, míg a TEAM-ben egy tanuló old meg érdekes feladatokat. Az utóbbi helyszínen előny, ha a versenyző rendelkezik internetes rutinnal.

 

   

 

A felkészülés során keressétek fel az iskolátok könyvtárát, látogassatok el a Városi Gyermekkönyvtárba, a Koszta József Múzeumba, nézzetek szét az Interneten, érdeklődjetek idősebb családtagjaitoktól, ismerőseitektől a témával kapcsolatban!

A nevezéseket kérjük az alábbi címre eljuttatni: timar.ferenc@szentesinfo.hu, avagy adathordozón leadni a TEAM Számítástechnikába (Tóth József utca 13.), vagy a Városi Gyermekkönyvtárba (Petőfi u. 1.).

 

 

 

A versennyel kapcsolatos részletes ismertetőért KATT IDE

 

A felhívást illusztráló képek a múlt évi nagy sikerű X. helyismereti versenyen készültek.

Mindenkinek eredményes felkészülést kívánunk a versenyhez!

A SZERVEZŐK     

  Szentes, 2010. 04. 16.

 

 

 

.