Cseuz László

Kerékpárral az Olimpiákra - Szentesről

A fotóalbumhoz kattintson IDE!                                                                                                         Vissza a nyitóoldalra     

1. Barcelona (1992. július 1. - augusztus 8.)

TARTALOM

     ELŐZMÉNYEK

     ELŐKÉSZÜLETEK

        1. Elindultunk

        2. Ausztria

        3. Olaszország 

        4. Franciaország

        5. Spanyolország

        6. Megkezdődik az Olimpia

        7. Elindulás haza, kalandos visszaút

        8. Újra itthon, a fogadtatás  

Vissza

Előzmények

44 éves koromban, 1988-ban elhatároztam, hogy elindulok a szombathelyi "Vasi Vasember" triatlon versenyen. A célom nem lehetett más, mint teljesíteni az előírt távokat /úszás: 1500 m, kerékpározás: 45 km futás: 11 km / A szeniorok között a középmezőnyben végeztem, ami első próbálkozásra elfogadható volt, de a verseny végére annyira kikészültem fizikailag, hogy megfogadtam - soha többet!

Így gondoltam kb. 1 órán keresztül. A helyszín hangulata csökkentette fáradtságomat. Érezhető volt, hogy a triatlonisták közössége egy különleges kollektíva. Önzetlenül örültek egymás sikereinek, buzdították a gyengébbeket, a sportszerűség határait nem átlépve segítették egymást. Eldöntöttem - közöttük a helyem!

A szombathelyi versenyjegyzőkönyv ismeretében úgy gondoltam, hogy komoly edzésekkel a korosztályom legjobbjai közé kerülhetek. Olyan munkát kezdtem el, amit fiatalabb koromban még soha. Az eredmények sem maradtak el. A következő évtől kezdve a versenyek többségéről éremmel térhettem haza.

Éveken keresztül májustól szeptemberig csaknem minden héten indultam versenyen. Ezeken a gyermekeim is velem voltak, segítettek az előkészületekben. Cintia 1990-ben teljesen váratlanul bejelentette, hogy ő is szeretne indulni egy kisebb versenyen. Ettől kezdve együtt edzettünk és jártunk városról-városra. Különleges élményt jelentett, hogy hamarosan a saját gyermekemtől szenvedhettem vereséget. Ez többet ért, mint megannyi győzelem. 1991-ben mindketten megyei bajnokságot nyertünk. Ugyanebben az évben sikerrel vettem részt a hosszútávú (3,8 km. úszás, 180 km. kerékpározás, 42 km. futás/ magyar bajnokságon.

Cintiával mindig sokat beszélgettünk a triatlonról, a versenyekről, távlati terveinkről és esélyeinkről. Ma már nem tudom, hogy ki vetette fel először a barcelonai kerékpározás tervét, de a döntés hamar megszületett.

  
Vissza

ELŐKÉSZÜLETEK

 Cintiával az eddigieknél is rendszeresebbé tettük az edzéseinket. A szentesi strandon bármikor úszhattunk, legtöbbször a városban futottunk, ahol kijelöltünk 4, 6 és 8 km-es köröket. Sokszor bicajoztunk a 8 km-es körben, de természetesen többszöri ismétléssel. A Csongrád-Gátér útvonalat sűrűn választottuk, ahol veszélyes helyzetekbe is kerültünk a kerékpárosokat nem becsülő autósok miatt. A téli edzést bevittük a lakásba. Ezt egy görgő segítségével oldhattuk meg. Közben lehetett olvasni, TV-t nézni. Cinti sokszor kerékpározás közben tanult. 2.kép/

Hiába edzettünk komolyan, ha az úthoz szükséges anyagiak nem álltak rendelkezésünkre. A Délvilág hasábjain kértünk szponzori segítséget. Nagy örömünkre a szentesi Metafor Kft. néhány napon belül jelentkezett és vállalta az út költségeinek fedezését. A hódmezővásárhelyi Warion Kft. pedig rendelkezésünkre bocsátott egy-egy Gepida 200 tipusú "City Bike 26" kerékpárt teljesen felszerelve, utazótáskákkal együtt. Mi a hálózsákokat és a sátrat vásároltuk meg, valamint számos praktikus dolgot, amelyek az utazáshoz nélkülözhetetlenek voltak.
Az indulás előtt még elindultunk néhány triatlon versenyen. Az utunkat is úgy terveztük, hogy hazaérkezésünk után el tudjunk indulni a Fadd-Dombori-i országos bajnokságon. A versenyen én résztvehettem, Cintia ezt nem tehette meg.

Az út fő támogatói:

Metafor Kft. (Szentes)

Warion Kft. (Hódmezővásárhely)

További támogatók:

dr. Molnár Gyula főorvos (Szentes)

Sprok Tibor (Genova-Budapest)

Mauro (Genova)

Papp János (St.Feliu - Németország,Ulm)

június 30. kedd

Az indulás előtti izgalmam nem ismert határokat. Az eddigi lelkiismeretes, mindenre kiterjedő felkészülést hiányosnak érzem. Az elmúlt hetekben sokszor és alaposan átbeszéltük az út részleteit, felszerelésünk leltárát, mégsem vagyok nyugodt. Ezt Cintia nem tudhatja meg. Neki egy határozott apára, útitársra van szüksége, neki az ad biztonságot. A bennem lévő feszültséget ő nem érezheti. Bármi történik az úton, nekem higgadtnak kell lennem.

Délután felpakoltunk mindent a kerékpárokra. Előre és hátra is kettő-kettő táskát a kerekek két oldalára, a csomagtartóra sátrat, hálózsákot, esőkabátot. Ahogy megemeltem a kerékpárt és levittem az utcára, megijedtem. Hogyan tudunk majd a közel 40 kg-os kerékpárral hegyet mászni? Hihetetlennek éreztem. Önbizalmam megcsappant, nem volt könnyű eltitkolni. Akkor nyugodtam meg kissé, amikor felültem a kerékpárra, és mentem néhány száz métert. Csaknem olyan könnyedén gurult, mint csomag nélkül.

Este még egyszer alaposan átnéztünk mindent, előkészítettük a másnapi indulásunkat. Megpróbáltunk korán elaludni, ami nemigen sikerült.

Vissza

Elindultunk

július 1. szerda

Szép reggelre ébredtünk. Jó így elindulni. Lakásunk előtt ismerősök, barátok, kollégák, érdeklődők gyülekeztek. Mindenkinek volt egy-egy biztató szava, de érezhettük, hogy féltenek bennünket.

Pontosan 6 órakor elindultunk Szeged felé. A tegnapi szorongás teljesen elmúlt, vidámak, jókedvűek voltunk. Vásárhelyen a Warion Kft. vezetője búcsúzott el tőlünk, Szegeden a Sajtóháznál a Délvilág készített velünk rövid riportot, s a körzeti rádiónak is nyilatkoztunk. Jó volt érezni, hogy figyelemmel kísérik utunkat. Máris sok elismerést kaptunk, pedig még semmit sem csináltunk.  Enyhe hátszél segítségével 172 km megtétele után érkeztünk meg a bajai campingbe, ahol fizetés nélkül tölthettük el első éjszakánkat. Elalvás előtt kellemeset úsztunk a Sugovicában.

július 2. csütörtök

Izgalommal tekintettünk a mai nap elé, mert most vizsgáztunk először hegymászásból. Szentesen
erre nem volt lehetőségünk felkészülni. Bonyhád közelében számunkra szokatlan emelkedőket kellett legyőznünk, ami elég nehezen sikerült. De hát hol vannak még az igazi hegyek?

Dombóvár előtt egy hírtelen jött zápor valóságos gőzfürdőt idézett elő a forró aszfalton. Látni is alig lehetett. 

Ez a nap is jól végződött, hiszen a kaposvári camping is ingyen befogadott bennünket. Cintia nagyon erős izomlázra panaszkodott, masszírozást kért és kapott.

július 3. péntek

Különösebb nehézség nélkül tekertünk Körmend felé. Egy sokáig érthetetlen esemény zavarta meg utunkat Zalaegerszeg előtt. Vendéglőben ebédeltünk, amikor egy fekete pontot fedeztem fel a combomban. Először kullancsra gyanakodtam (ettől nem kellett megijednünk, mert kaptunk védőoltást). Cintia megpiszkálta és észrevette, hogy egy nagyon vékony és hegyes drót fúródott a lábamba. Szerencsére a végét meg lehetett fogni, így ki tudtuk húzni a kb. 4 centis acéldrótot. A zalaegerszegi kórházban biztonsági okokból kértem tetanuszoltást. Estére a lábam begyulladt és érzékeny lett, ezért Körmenden újra a kórházba mentünk. Itt megnyugtattak, hogy nincs miért izgulnunk. Két nap múlva megszűnt az érzékenység.

A rejtély néhány nap után megoldódott, ugyanis a hálózsákban a tenyerembe akadt egy hasonló drót. Lehet, hogy drótperemes hálózsákot vásároltunk?

Ma este vízitúrázók és szúnyogok társaságában, a Rába partján sátoroztunk.

Vissza

Ausztria

július 4. szombat

Reggel a Metafor munkatársai ébresztettek bennünket. Kíséretükkel 11 óra körül értünk határközelbe, ahol bőséges ebéddel láttak el minket. Ahogy Rábafüzesnél átléptük a határt, éreztük, hogy ez egy más világ. A rend és tisztaság már az első kilométereknél szembetűnő volt. Bár én nem szeretnék ott élni, tetszene, ha a mi kis országunkra is ez lenne egyszer jellemző. Szerencsére ez elsősorban nem pénz, hanem jószándék kérdése (sajnos most, 8 évvel később a helyzet még elkeserítőbb).

Este érkeztünk meg első ausztriai állomásunkra, Straßba. Itt édesanyám ismerőseitől (Rosi és Roderik Pucher) kaptunk szállást és bőséges ellátást.

július 5. vasárnap

Zuhogó esőre ébredtünk. Nem várhattuk meg a végét, mert ma komoly hegyi kaland várt ránk. A másfélórás esőben az esőkabátunk jól vizsgázott.

Több mint 4 órán át 25 km-t haladtunk felfelé. Az 1340 méteres csúcs elérése nagyon keserves volt. Cintiát különösen kifárasztotta, de én sem mosolyogtam közben. Fáradtságunkat gyorsan eloszlatta a panoráma, amely a csúcsról tárult elénk. Csodálatos volt; úgy éreztük, érdemes ilyen látványért szenvedni. 

Az indulás előtti aggódásom ettől kezdve teljesen megszűnt. Mostmár kezdtem bízni utunk sikerében, s tudtam, hogy leányom ugyanezt érezheti.
Negyedóra alatt újra a hegyek alján voltunk, mert a túloldalon csak 7 km-es út várt ránk.

Ezen a vidéken a buszmegállókban friss újság található, persely gyűjti az árát. Hihetetlen nyugalmat éreztünk. Barátságos, kedves emberekkel találkoztunk. Egy kis városban egyházi ünnepséget tartottak. Megleptük a hívőket, de ők hamarosan finom kenyérrel kínáltak meg.

Egész utunkon ma volt az egyetlen alkalom, hogy nem értük el a tervezett kilométert. A szokatlanul kemény hegyi terep miatt ezt bocsánatos bűnnek tartottuk. Eberndorfnál campingben sátoroztunk.

július 6. hétfő

Kényelmes tempóban, gyakori pihenővel haladtunk az olasz határ felé. Nagyon sok kerékpárossal találkoztunk, de érdekes, hogy elsősorban a 40-50 évesek uralják az utakat. Elegáns kerékpáros öltözékben, szuper bringákkal és kicsi táskákkal közlekednek, tehát nem turisták, hanem amatőr sportolók. Ugyanezt tapasztaltuk Olaszországban és Franciaországban is.

Késő délután értünk Tarvisio-ba. A camping, ahol az éjszakát töltöttük, egyszerű volt, és rendetlen.

 
Vissza

Olaszország

július 7. kedd

Reggel szakadt az eső. Szomorúan vettük észre, hogy a sátor sarkában áll a víz. Az eső ellenére elindultunk, de hamarosan egy sportboltban kerestünk menedéket. Egy óra múlva az ég kitisztult és mehettünk tovább.

Egy kivilágítatlan és hangszigetelés-mentes alagúton kellett keresztülmenni. Mindketten nagyon féltünk, mert iszonyatos dübörgés volt és nagy forgalom. Az alagút végén Cintia elsírta magát.

Udinét csúnyának találtuk, ezért megállás nélkül hajtottunk át a városon. 

Portogruaro előtt egy focipályánál ideális sátorhelyre leltünk. Hajnali 3 órakor óriási vihar kezdődött. Néhány perc alatt teljesen átázott a sátor, vizes lett a hálózsák és ruháink is. Teljesen elázva meghúzódtunk egy tetővel ellátott szabadtéri színpadon. A nagyon kevés száraz ruhánkba burkolózva vártuk a reggelt és a vihar végét.

július 8. szerda 

Az éjszakai elázás után kellemes út következett. A nap kisütött, a hőmérséklet gyorsan emelkedett. Jó hangulatban, jó iramban haladtunk, gyorsan elértük Velencét. Mindkettőnknek csalódást okozott. Érdekes város, de lepusztult állapotban van. Az épületek rozogák, a csatorna csaknem mindenütt büdös. A kerékpáros közlekedés komoly nehézséget jelentett. Csaknem húsz alkalommal kellett a csatorna feletti lépcsőkön áthurcolni a bicajokat. A Szent Márk tér előtt feladtuk a harcot és visszafordultunk. A várost elhagyva tiszaújvárosi buszvezetőkkel találkoztunk, akik kenyérrel és konzervekkel ajándékoztak meg. Velük ebédeltünk. Kora délután érkeztünk meg Mirába, ahol a sporttelep gondnoka fogadott be bennünket. Megszárítottuk az elázott holmikat és mostunk is. Megfőztünk egy zacskós levest, ami több, mint 20 alkalommal jelentette fő étkezésünket. Ha éhesek voltunk, dupla adagot főztünk. Sokáig szívesen fogyasztottuk ezt, de az utolsó héten már rá sem bírtunk nézni - meguntuk.

július 9. csütörtök

A gondnok bácsi ébresztője után egy kicsi bolt küszöbén bőségesen megreggeliztünk, kávét főztünk, majd elindultunk Verona felé. Padovában megálltunk a Szent Antal templomnál, amit belülről csak Cintia láthatott, mert engem nem engedtek be a rövid nadrágomban.

 Gyorsan kellett haladnunk, mert egyre vészesebb viharfelhők kavarogtak minden irányból, azonban szerencsénkre még az eső előtt sikerült megérkeznünk egy fedett benzinkúthoz. Több órán keresztül lehetetlen volt továbbmenni, mert annyira esett. Itt két Porto Rico-i férfitől kaptunk fél kiló meggyet és két dobozos kólát, mert ki tudtuk nyitni a borosüvegüket. Szeretnék - mondták - ha meglátogatnánk őket az otthonukban. Én úgy tudom, hogy mostanában nem lesz ott Olimpia, tehát a látogatás elmarad. Közben beesteledett és szállás után kellett nézni. Először egy lépcsőház tetszett meg, de inkább elindultunk kifelé a városból. Néhány km után egy nyitott kerítés mögötti parkolóban állítottuk fel sátrunkat.

július 10. péntek

Reggelre vendégeink érkeztek, ugyanis a cipőnk és a sátor is tele volt meztelencsigákkal. Induláskor vettük észre, hogy éjjel bezárták a kaput, csak ekkor tudtuk meg, hogy egy camping területén éjszakáztunk. Rövid kerekezés után megérkeztünk a Garda-tóhoz. A strandon alaposan megfürödtünk a tusolónál, én Cintia kedvéért leborotváltam tíznapos szakállamat. Szerinte olyan voltam szakállal, mint egy elgyötört nyugdíjas. 

Kora délután értünk Cremonába, ahol magyar fiatalokkal találkoztunk. Ők a budapesti Táncsics Gimnázium diákjai voltak, szintén kerékpárral igyekeztek Barcelonába. Vidám, aranyos gyerekek voltak. Együtt sátoroztunk a Pó partján.

július 11. szombat

Zuhogó esőre ébredtünk. Mivel korábban vettünk egy nagy műanyag takarót a sátorhoz, nem kellett félnünk a beázástól. Akkor még nem gondoltuk volna, hogy a továbbiakban egyetlen esőben sem lesz részünk. Viszont a műanyag takaró nagyon hasznos volt, mert ebbe csomagoltuk be éjszakára a kerékpárokat. Délig nem tudtunk kimozdulni, ezért nekünk is a pestiek kísérő autója hozott ennivalót. Kora délután elköszöntünk a fiúktól és folytattuk utunkat. Ők csak az Olimpia második hetében akartak megérkezni Barcelonába.

Egy kis falu kútjánál elvégeztük mosással egybekötött tisztálkodásunkat. Néhány kilométerrel később egy mezőgazdasági épület mellett nagyszerű sátorhelyet találtunk. Bőséges vacsora után tértünk nyugovóra. Mindketten nagyon jót aludtunk.

július 12. vasárnap

Nem keltünk korán, mert ma mindössze 80 km-t kellett megtennünk Genováig, illetve Voltri-ig, a külvárosi negyedig. Az út nem volt könnyű, mert 25 km-en keresztül csak felfelé haladtunk. Mégis nagy örömmel tekertünk, mert tudtuk, hogy a vízilabdás Sprok Tibor jóvoltából nagy-nagy szeretettel várnak bennünket.

Az uszoda presszójának tulajdonosa, Mauro és családja másfél napig igyekezett mindenben a kedvünkben járni. Este egy pizzeriában megettük utunk egyetlen - számunkra amúgy megfizethetetlen - pizzáját. Két éjszakát vendéglátóink lakókocsijában tölthettünk. 

július 13. hétfő

Délelőtt úsztunk egy jót az uszodában, majd bementünk a központba megnézni a hajózási  világkiállítást. Elég sokat fizettünk ezért, de a hajómakettek és a különleges tengeri állatok látványa miatt nem éreztük pénzkidobásnak. 

Este Mauroék vendégeként finom olasz ételeket kóstolhattunk meg, majd elvittek megnézni egy focimeccset a kivilágított Méle-i hegytetőn.

Vissza

Franciaország

július 14. kedd

Az uszoda presszójában megreggeliztünk és elindultunk Franciaország felé. Mauro szerint teljesen sík terepen haladhatunk. Ebben nem lett igaza, de az eltévedésünk is eredményezte azt, hogy a parti út helyett a hegyek között léptük át a határt. Előtte egy nyíregyházi busszal találkoztunk; fél órát beszélgettünk a gimnazistákkal.

Mentonban a város szélén sziklás, köves parton kerestünk szálláshelyet. A műanyag takaróval becsomagoltuk a bicikliket és sátor nélkül a hálózsákban aludtunk a köveken. Tőlünk nem messze egy holland-indonéz pár éjszakázott. Közben Mentonban is ünneplik a franciák Basteille ostromát.

július 15. szerda

A mai utunkat hegymászással kezdtük. Hamarosan megérkeztünk Monte Carloba. A szembetűnő gazdagság inkább nyomasztó volt, mint irígylésreméltó. Ugyanezt éreztük Nizza és Cannes esetében is. Közben Antibes-ben megtekintettük a Picasso Múzeum kiállítását - kevés kulturális programunk egyikeként. Arra sajnos nem volt időnk, hogy keresgéljük a látnivalókat. A Cannes és Szt. Raphael közötti szakasz utunk legnagyobb élménye volt. Késő délután jártunk erre, így a hőség sem gyötört minket. A csodálatos vörös sziklákat, az alattuk elterülő tengert a lemenő nap sugarai még varázslatosabbá tették. 

E táj szépsége örök emlék marad. A sátornak is ideális helyet találtunk az országút és a sziklás part között.

július 16. csütörtök

Nem sokkal az indulás előtt zalaegerszegi turistákkal találkoztunk, akik már visszafelé igyekeztek Barcelonából. Cintia fel van háborodva, hogy én már fogytam, bezzeg rajta semmi  hasonló nem látszik még. Ezen a napon követte el leányom az egyetlen nagyobb tájékozódási hibáját. Harminc kilométeren keresztül haladtunk a hegyekben teljesen feleslegesen, hiszen könnyen tengerközelben maradhattunk volna. Egyébként nélküle eltévedtem volna, különösen visszafelé, amikor meglepően pontosan emlékezett az apró részletekre is még az esti sötétségben is. Én erre képtelen voltam. Ha a lányom nincs velem, lehet, hogy még ma is úton vagyok?

Este nem találtunk jó szálláshelyet a La Ciotat-i parton, ezért elindultunk Marseille felé. Tizenöt kilométer után egy kőbányában állítottuk fel sátrunkat.

július 17. péntek

Cintia nagyon megszerette ezt a helyet. Azt terveztük, hogy visszafelé is itt alszunk, de nem sikerült, mert akkorra bezárták a bánya kapuját. Marseille előtt az egyik legnehezebb szakasz várt ránt, amit az óriási hőség is fokozott. Óriási sziklák, félelmetes szakadékok /a mélyben autóroncsokkal/ jellemezték a vidéket. Kicsit tartottunk a várostól, mert a hírek szerint a bűnözők paradicsoma. Délben mi ezt nem tapasztaltuk, mindenki nagyon készségesen segített útbaigazítani minket. A város után eltévedtünk, mert az útjelző táblák sokszor félreérthetők voltak. Ezt visszafelé el akartuk kerülni, ami miatt ismeretséget kötöttünk a rendőrséggel. Erről majd később!

Arles felé több, mint harminc kilométeren keresztül erős hátszél repített. A városban bevásároltunk. Megismertük a raviolit (paradicsomos mártásban vagdalttal töltött tészta). Csak melegíteni kell, tehát gyorsan tálalható. Ezt legalább tizenötször ettük, végül meguntuk. Arles után St. Gilles mellett egy bokrokkal határolt tisztáson találtunk nagyon hangulatos táborhelyet. 

július 18. szombat 

Mindketten nagyon jót aludtunk, kipihentük magunkat. így gyorsan haladtunk a nagy melegben is. Ezekben a napokban többször találkoztunk egy francia motorossal, úgyhogy a spanyol határ közelében már régi ismerősként köszöntünk el egymástól. 

Délután megérkeztünk Sete elővárosába. Iszonyatosan ronda és félelmetes volt, gyanús külsejű emberekkel. Féltünk. Szerencsére nem sokáig. Szinte pillanatok alatt megszépült minden. Az elővárosi mocskot csodaszép épületek, tisztaság, rend váltja fel. 

A város után kb. 10 km hosszú strand mellett haladunk el. Autók százai parkoltak az út két oldalán. Lassan besötétedik, ideje aludni. De hol? Ismét sokszor eltévedünk. Teljesen sötét lesz, de nincs jó hely. Végül egy kamionparkolóban állítjuk fel a sátrunkat. Nem is volt rossz!

Vissza

Spanyolország

július 19. vasárnap 

Jól haladunk a spanyol határ felé. Az út szemetes, sok a hulladék. Unalmunkban menet közben valami értékeset keresünk. Versenyzünk egymással, ki talál valamit. Egy Ford emblémával én lettem a győztes.

A határvidék olyan, mint a hullámvasút. Kemény hegymászás után gurulhatunk lefelé. Ezt többször megismételhettük. Nem könnyű a csúcsra érni, de fentről különösen szép e táj. Ragyogó öblök, hangulatos kisvárosok várnak bennünket minden völgyben.

Egy sziklacsúcs tetején (néhány lépésre alattunk a tenger) tértünk aludni. Kicsit féltünk, mert egy autó közeledett felénk reflektorozva. Nem messze tőlünk megállt. Cinti hamar elaludt, de én nem voltam nyugodt.

július 20. hétfő

Reggel kiderült, hogy az autós is csak aludni jött a hegyre. Szegényt fel kellett költeni, mert nem fértünk el az autója és a szakadék között.

Délelőtt végre találtunk egy gyümölcsöst, óriási őszibarackokkal. Azt hittük, hogy utunk során ez gyakran előfordul. Tévedtünk. Este Cintia egy liter tejet ivott meg, ami az őszibarackkal keveredve több, mint egy órás rosszullétet eredményezett. Napraforgók vendégeként töltöttük el éjszakánkat.

július 21. kedd 

Sátorbontáskor vettük észre, hogy egy óriási hangyaboly tetején vertünk sátrat. Szorgalmasan takarították el vacsoránk maradványait. Kényelmesen haladtunk, mert már közel voltunk Barcelonához. Délelőtt megérkeztünk Platja D'aro-ba, egyik kedvenc helyünkre. Homokos strandját, sziklás kikötőjét hamar megszerettük. A sziklák között nagymosást tartottunk. Sajnos a sós vízben nem habzott a szappan. Közben egy kb. 25 cm-es polip tapogatta végig a lábamat. Kicsit megijedtem, de a polip is, mert hamar eltűnt. A tenger feletti magaslaton az egész út legjobb szálláshelyét fedeztük fel 

Ma csak 50 km-t tekertünk, ezért volt időnk mindenre. Nézgelődtünk és lustálkodtunk.

július 22. szerda

Sokáig aludtunk, mert pihenőnapot terveztünk. Reggeli előtt futottunk a tengerparton. Itt sokan kocogtak - fiatalok, idősek, nők és férfiak. Szokatlan volt, hogy éjszakára nem láncolták össze az asztalokat és székeket a tengerparti éttermek és eszpresszók előtt. Ebéd után Cintia közli, hogy elege van a semmittevésből, menjünk tovább. A legközelebbi városban St. Feliu-ben megálltunk vásárolni. A boltban egy Ulm-ban (Németország) élő magyar családdal, Pappékkal találkoztunk. Ettől kezdve két napon keresztül a vendégeik voltunk. Egyik szállodai szobájukban aludtunk, kirándulni vittek, bemutatva a környék legszebb részeit. 

július 23. csütörtök

Szokatlan volt ágyban aludni, de pihentebben ébredtünk. Legalább háromnapi reggelit kellett elfogyasztanunk, délben sültcsirkét kaptunk. A családfő szerint okosabban tenném, ha áttelepülnénk Németországba, de én szeretem Szentest, még akkor is, ha ez a város szakított el több évre a fiamtól.

Kora délután bőséges uzsonnával felpakolva folytattuk utunkat. Calellába az esti órákban érkeztünk. A sétáló utcában egy pesti csoporttal találkoztunk. Megszervezték, hogy a kerékpárunkkal együtt fel tudjunk szökni a negyedik emeleti szállodai szobájukba.

július 24. péntek

A pestiek nagyon segítőkészek voltak. Ágyba kaptuk a reggelit és útravalót is készítettek. A portás bácsi nagyon meglepődött, amikor felpakolt kerékpárokkal hagytuk el a szállodát. Ahogy megérkeztünk Barcelonába, azonnal az Olimpia helyszínére, a Montjuic-ra siettünk. 

Egyetlen létesítményt sem láthattunk belülről, a biztonsági apparátus ezt nem engedte meg. Egy nappal a megnyitó előtt nem érezzük felkészültnek a várost. Sok helyen még parkosítanak, kisebb építkezések folynak, a város rendetlen. Számomra csoda, hogyan változott meg minden másnapra, amikor már a tökéletes felkészültséget láthattuk. Este sokáig kerestük a szálláshelyet, mert tartottunk attól, hogy az Olimpia biztonsága miatt nagyobb a szigor, nehezebben fogadják el a vadcampingezés tényét. Szürkületkor az autópálya melletti bokros-fás területen állítottuk fel sátrunkat. Itt sem voltunk egyedül, sokfajta ártalmatlan bogár is bebocsátást kért.

Vissza

Megkezdődik az Olimpia

július 25. szombat

Legfontosabb reggeli feladatunk volt, hogy megfelelő tisztálkodási lehetőséget keressünk. Különös tekintettel az Olimpiára, nem akartunk "slamposak" lenni. Az egyik külvárosi lakótelep terén felfedeztünk egy kutat. A lakók csodálkozó mosolya mellett alaposan megfürödtünk, néhány ruhadarabot kimostunk, én pedig megborotválkoztam. Utunk során nagy örömet jelentett, ha sikerült megfelelő "fürdővizet" találni. Az útmenti kutakat nagyon hiányoltuk.

Mégegyszer végigsétáltunk a belvároson, ahol alkalmi zenekarok és tánccsoportok szórakoztatták az ünnepre készülő tömeget. Nyugalom és béke volt a városban.

Délben már újra a hegyen voltunk. Látszott, hogy a biztonságra nagyon figyelnek, rendőröket és páncélozott járműveket láttunk mindenfelé. Most még nyugodtak és barátságosak voltak a rendőrök. Sajnos a megnyitó alatt a stadionon kívül rekedt emberekkel, így velünk is gorombán viselkedtek. Hirtelen ötlettel a tömeget két csoportra osztották, így majdnem elvesztettük egymást Cintiával. A lovasrendőr eltörte a biciklinken lévő nemzeti zászlót, mert a lányom nélkül nem voltam hajlandó elindulni.

Sokat nem láthattunk kívülről, de azt éreztük, hogy a stadionban nagy ünnep folyik. Nagyon jó érzés volt, hogy japánok, mexikóiak, amerikaiak és még sokan mások filmeztek, fotóztak minket, érdeklődtek, honnan jöttünk. 

Ugyanakkor nagyon rosszulesett, amikor az ünnepség végén egy magyar forgatócsoport azt sem kérdezte meg, hogy van-e valami gondunk. Elrohantak, mert - mint mondták - megy a buszuk. Megtudtuk, hogy viszonylag olcsón kaphattunk volna belépőket még ma is jelentős eseményekre (öttusa, kézilabda, vízilabda), de ekkor már a költségvetésünkön és a programunkon sem változtathattunk. Sajnos! Végigmentünk a csodálatosan feldíszített és kivilágított belvároson, majd pontosan éjfélkor elhagytuk Barcelonát.

Vissza

Elindulás haza, kalandos visszaút

július 26. vasárnap

Jó érzés volt elindulni haza. Hajnali háromkor Calella pici terén Cintia a hálózsákjába bújt és napfelkeltéig a diszkóból hazatérő fiatalok csodálkozása mellett aludt a járda szélén. Én rendbetettem a táskáinkat és megszámoltam a maradék pezetánkat. Egy enyhén italos fiú ezt észrevette. Tőlem néhány lépésre megállt, gondolkodott, elindult, újra megállt és odajött hozzám. Nagyon elesettnek hitt bennünket, mert akart adni ezer pezetát. Csalódottan távozott, mert nem fogadtam el tőle. Jópofa volt!

Hat órakor újra útnak indultunk. Néhány kilométer után megkértem Cintit, hogy most őrizze ő az álmom! Félő volt ugyanis, hogy a kerékpáron alszom el. Egyórás alvás után pihentnek éreztem magam. Indulni kellett, mert a határ még messze volt.

Délben Platja D'aro-nál felkerestük kedvenc helyünket a sziklacsúcson és aludtunk két órát. Délután 3 órakor bőséges ebéd után indultunk tovább. Megállás nélkül hajtottunk és 7 órára elértük a francia határt. Itt közgázos fiatalokkal találkoztunk, akik mikrobusszal járták be Európát.

 Le Boulou után, 224 km megtételével tértünk nyugovóra. Kicsit zavaróak voltak a változó távolságból hallatszó lövések, de nem tudtuk kideríteni eredetét. 

július 27. hétfő

Az út elején el voltunk keseredve, mert szokatlanul erős ellenszelünk volt, amit az emelkedők még nehezebbé tettek. A nagy hőség miatt legalább 10 liter folyadékot fogyasztottunk. A fenekünk is egyre érzékenyebb. Próbáljuk ápolni, de mivel sokszor az izzadságban ülünk, ez nem könnyű feladat. Majd otthon!

Béziers után a szél mérséklődött, így újra jó iramban haladhattunk. Grande Motte-ba több, mint 200 km után érkeztünk meg. Ez egy nagyon szép kisváros, parkokkal, kisebb erdőkkel és a Franciaországban szokatlan tisztasággal. A homokparton hálózsákban aludtunk.

július 28. kedd

Hajnalban dübörgésre és reflektorfényre ébredek. Rendőrrazziára gondoltam. Hamar megnyugodtam, mert munkagépek jöttek rendbetenni a strandot. Biztos voltam abban, hogy el kell hagynunk a partot, mert zavarjuk a munkájukat. Nem így történt. A gépek kikerültek minket, így ez a terület aznap nem lett gondozva. Ezalatt Cintia zavartalanul aludt tovább.

Arles-ig újra erős ellenszelünk volt, onnan viszont Marseille határáig szinte teljes szélcsend. Kifelé ezen a szakaszon eltévedtünk, amit el akartunk kerülni. Erre csak úgy volt biztos esélyünk, ha felmegyünk az autópályára, amit itt nem tehettünk volna meg. Hamarosan leállított bennünket egy rendőrségi mikrobusz. Igen feldúltak voltak, lökdösték a kerékpárokat, majd bedobálták a buszba. Nem hitték el, hogy eltévedtünk... Igazuk volt! Elindultak velünk, de nem tudtuk, hogy hová.

A szigorúságuk megszűnt, amikor megtudták úticélunkat. Néha már mosolyogtak is. A kerékpárral is járható útnál barátságosan elköszöntek.

Ezen a szakaszon volt az egyetlen defektünk. A javítás közben Cintia levest főzött, amit gyorsan megettünk, mert nem akartunk sötétben hegyet mászni. Kb. tíz km-t kellett felfelé tekerni. A La Ciotat-i homokban hálózsákban aludtunk.

július 29. szerda

Hajnalban halk beszélgetésre ébredtem. Fiatal strandtakarító fiúk ültek nem messze tőlünk, akik csak akkor kezdték el a munkát, amikor mindketten felkeltünk. Igazán figyelmesek voltak. 
Alig tettünk meg Toulon felé egy rövid szakaszt, amikor Sanary-ban egy lejtő végi kanyarban hirtelen feltűnt egy lassító. Gyors haladás mellett a megpakolt kerékpárokkal nem könnyű ezen átjutni. Nekem sikerült. Közben kiabáltam a lányomnak, hogy vigyázzon, de utána rögtön hallottam Cintia bukását. Mivel nem láttam, nem tudtam megítélni annak súlyosságát. Rohantam hozzá. Kicsit furcsa szemekkel rám nézett, megszólított, de úgy, mintha régen nem látott volna. A fejét elfordítottam és láttam, hogy ömlik belőle a vér, a sebnél egy almányi puha dudor. Nagyon megijedtem, de higgadtnak kellett maradnom, ne lássa rajtam az aggódást és félelmet. Csak az nyugtatott meg, hogy bár nem teljesen értelmesen, de folyamatosan beszélt hozzám. Később megtudtam, hogy ő erre nem emlékezett. Csak a mentőautóban tisztult ki teljesen a tudata.

A kerékpárokat betettük egy néni házába, amit délután csak rendőrségi segítséggel találtam meg, mert a mentővel a szomszéd város kórházába mentünk. Cintia infúziót kapott, megröntgenezték, a sebeit kipucolták és összevarrták, majd elhelyezték egy kétágyas szobában.

július 30. csütörtök

Egynapos bizonytalanság után megnyugtattak, hogy nincs különösebb gond, mehetünk tovább, de csak holnap és lehetőleg ne menjünk 200 km.-nél többet. Délután kiengedték Cintiát és egy közeli campingben helyezkedtünk el. Kimostam mindent, leányom pótolta a naplója hiányosságait. A kényszerpihenő használt mindkettőnknek.

július 31. péntek

Cintia úgy érezte, hogy panaszmentes, a seb nem zavarja, ezért hallani sem akart arról, hogy később érjünk Szentesre a tervezettnél. Reggeli után elindultunk és nagyon jól haladtunk. Mint a következő néhány napon mindig, Cintia aludt egy órát, én pedig elkészítettem az ebédet.

Már sötétben haladunk át Cannes-on. Megfogadva az orvosi tanácsot, ma "csak" 189 kilométert bicikliztünk. 

Nizza elején a kavicsos parton aludtunk a hálózsákban a szállodasor és a tenger között. Nyugalmunkra a mellettünk dolgozó halászok vigyáztak.

augusztus 1. szombat

Az olasz határ közelében kerékpáros turistákkal találkoztunk, hozzánk hasonlóan sok csomaggal. Meglepő volt, hogy a 8-10 fős csoportot nyugdíjasok alkották. A hőség nehezen elviselhető. Csodálom a lányomat, aki még összevarrt fejjel sem nyűgösködik. Elég jól ismerem, de ilyen kitartásra, fegyelmezettségre nem számítottam. Amit ő ezen az úton végigcsinált, az valóságos csoda. Nagyon büszke vagyok rá!

Késő este értünk Genovába. Mauro édesanyja bőséges vacsorával fogad, ami után gyorsan lefekszünk, mert közel van a reggel.

augusztus 2. vasárnap

Kicsit elaludtunk, mert jólesett a kényelmes fekhely. Indulás előtt az uszoda presszójában kaptunk reggelit. Csalódnunk kellett, mert a várt 6 km helyett tizenkettőt kellett felfelé hajtani. A csúcson megpihentünk egy fogadóban, ahová sok kerékpáros is betér, mert ez a terep a genovaiak és a méleiek edzőpályája. Később ez közel 40 fős diák kerékpárverseny mezőnyével találkoztunk, akik maximális rendőri és rendezői biztosítás mellett tekertek felfelé. Mi viszont csaknem 20 km-t ereszkedtünk lefelé.
Vogherában Cintia szeretett volna aludni egy kicsit, de a nagy hőség ezt lehetetlenné tette. Az árnyékban is folyt rólunk a víz. Este értünk Cremonába. 

A főutcán ujjongva vettünk észre egy kutat. A hirdetőoszlop takarásában boldogan mostuk le magunkról a napi út porát. Nem sokkal a város után, az autóutak találkozásánál szinte nappali világítás mellett vertünk sátrat. Már nem gondoltuk, hogy a vadcampingezés veszélyes lehet. Az egész úton egyetlen rossz szót, bántó megjegyzést sem kaptunk, inkább elismerést éreztünk. 

augusztus 3. hétfő

3/4 6-kor már úton voltunk, de csak 10 órakor tudtunk reggelizni, mert addig nem találtunk boltot. Az út egyhangú és unalmas volt. Ezt csak estefelé tudta feloldani a Padova és Treviso közötti néhány falu a szokatlanul szép házaival és tisztaságával. Az esti sötétségben egy kicsit eltévedtünk, ezért is tettünk meg 232 km-t. Hazafelé alig volt időnk valamire, arra viszont vigyáztunk, hogy a piszok ne egyen meg bennünket, tisztességesen tudjunk étkezni és megfelelően aludni. Naponta 14-17 órát bicikliztünk. Minden sikeres nap után nagyon boldogok és büszkék voltunk, különösen akkor, ha a szálláshelyet is jónak minősítettük. Így ma is, mert az autóút körforgalmának közepén, fodormenták között aludhattunk.

augusztus 4. kedd 

Szerettük volna napfelkelte előtt elhagyni a szálláshelyet, ezért negyed hatkor volt ébresztő. Cintia kicsit morcos volt, de a tegnapi nap után ez érthető. Hamarosan megvigasztalódott, mert egy pizzéria teraszán az első napsugaraknál ehettük meg bőséges reggelinket (tej, lekvár, szalámi, nutella). Kávét is főztünk, átnézhettük a tulajdonos újságjait, akinek teljesen természetes volt, hogy saját tarisznyából ettünk az üzlete előtt.

Otthon legtöbbször elzavarják azokat, akik nem fogyasztanak. Sajnos csak az utunk utolsó napjaiban győződtünk meg arról, hogy itt ez nem szokás. A presszókban, vendéglőkben készségesen töltötték meg kulacsainkat, ingyen használhattuk a patyolattiszta mellékhelységeket, nem szóltak meg azért, mert legtöbbször csapzottan, piszkosan tértünk be hozzájuk. Pedig csak nagyon ritkán voltunk fizető vendégek.

Erős ellenszélben értük el Ausztriát. Kicsit félni kezdtünk az Alpoktól, ugyanakkor örültünk, hogy újra megcsodálhattuk a táj szépségeit, békéjét. Thörl után egy falu közepén, a kerítés mellett aludtunk.

augusztus 5. szerda

Egy kis pékségnél dióscsigát reggeliztünk (micsoda luxus!). Ma nagyon nehéz nap várt ránk, hiszen Lavamünd után 1340 kilométerre kellett felkapaszkodnunk. Nem is sikerült tartósan a nyeregben maradnunk. 7 km-en keresztül toltuk felfelé a kerékpárokat, de a sok csomaggal az is kimerítő volt.

A csúcson az örömünk határtalan volt. Ekkor vált számunkra biztossá a sikeres hazatérés. Almdudler üdítővel ünnepeltük a hegy legyőzését. Innen több, mint 20 km-en keresztül csurogtunk lefelé. Közben besötétedett, de a gyenge forgalom miatt nyugodtan haladhattunk. Egy patak partján, góré mellett aludtunk.

 
Vissza

Újra itthon, a fogadtatás 

augusztus 6. csütörtök 

Vidáman és gyorsan haladtunk a magyar határ felé. Az utat megpróbáltuk rövidíteni, több-kevesebb sikerrel. Egy útmenti kútnál "tisztába tettük" magunkat, hogy ünnepélyesebbé tegyük a hazaérkezést. Már magyar földön, pontosan kettő órakor találkoztunk támogatónk, a Metafor képviselőivel. Bőséges ebédet rendeltek. Jó volt újra itthon lenni.

Körmenden be kellett menni a kórházba, hogy Cintia varratait kiszedjék. Kiderült, hogy egy vérömleny miatt fel kellett nyitni a sebet, de ez nem akadályozta további utunkat.

Több, mint 220 km. után érkeztünk meg a balatonkeresztúri Margaréta étterembe. A fiatal tulajdonos féláron adott ízletes vacsorát, a kertben pedig felállíthattuk a sátrunkat.

augusztus 7. péntek

Ma van Cintia születésnapja. Fantasztikusan öregszik, már 16 éves. Még aludt, amikor egy közeli vendéglőben ünnepi reggelit rendeltem. Meghatódott, amikor meglátta a szépen terített asztalt, de másnap arra kért, együnk úgy, mint legtöbbször utunkon, tehát minden felhajtás nélkül, egyszerűen, az út vagy a járda szélén. Azt hiszem, hogy ez a megértő igénytelensége volt 39 napos kirándulásunk sikerének fő titka. Soha nem követelőzött, tudta, hogy sokat kell nélkülözni, de boldogan vállalta ezt.

Siófokon újra a kórházba mentünk, mert a sebet át kellett köttetni. Enyingi ebédszünet, simontornyai pihenő után kora este értünk Dunaföldvárra, ahol egy cukrászda vendégei voltunk. Ugyanitt egy külföldi csoport is felköszöntette Cintiát.

Akasztóig sötétben haladtunk a veszélyes, nagyforgalmú, keskeny úton. Sokszor az árokpartra kellett húzódnunk.

augusztus 8. szombat

Kiskőrösön az ABC lépcsőjén megreggeliztünk, majd igyekeztünk Soltvadkertre fagylaltozni. Egy sorompó miatt öt perccel később értünk Szegedre a Sajtóházhoz, ahol a támogatóink /Metafor, Warion/ munkatársai virággal, pezsgővel és ajándékkal köszöntöttek minket.

A Délvilágnak adott beszámoló után siettünk haza, mert Szentesen kellett lennünk 7 órára. A várostól nem messze kollégák, ismerősök, triatlonisták köszöntőjét fogadtuk.

A városban Bocskai Pista, a sportközpont vezetője Trabantjával és kürtszóval biztosította a zavartalan utat. Csodálatos ünneplés várt ránk. 

Legalább kétszáz ember vastapsa mellett tettük meg az utolsó métereket. Nagyszerű volt így hazaérkezni. Érezhettük az emberek őszinte szeretetét és tiszteletét. Elérzékenyültem. Ezért érdemes volt 5198 km.-t biciklizni!

Kerékpározásunk útvonala

   július   1. - Szentes - Baja 172 km

             2. - Kaposvár 130
                3. - Körmend 172
                4. - Straß /Ausztria/ 120
                5. - Eberndorf 115
                6. - Tarvisio /Olaszország/ 103
                7. - Portogruaro 115
                8. - Mira 123
                9. - Verona 135
               10. - Cremona 118
               11. - Tortona 118
               12. - Genova 80
               13. - Genova /pihenő/
               14. - Menton /Franciaország/ 165
               15. - St. Raphael 121
               16. - La Ciotat 150
               17. - St. Gilles 146
               18. - Béziers 141
               19. - Cerbere 146
               20. - Torroella /Spanyolország/106
               21. - Platja D'aro 50
               22. - St. Feliu /pihenő/ 8
               23. - Calella 60
               24. - Barcelona 60
               25. - Barcelona /pihenő/

A visszaút:

               26. - La Boulou /Franciaország/ 224 km.
               27. - La Grande Motte 220
               28. - La Ciotat 204
               29. - Sanary /baleset/ 10
               30. - La Seyne /kórház/
               31. - Nizza 189
 augusztus 1. - Genova /Olaszország/ 201
                 2. - Cremona 205
                 3. - Treviso 232
                 4. - Thörl /Ausztria/ 199
                 5. - Arnfels 168
                 6. - Balatonkeresztúr 226
                 7. - Akasztó 183
                 8. - Szentes 147

A megtett távolság: 5198 km.

Szentes- Barcelona (pihenőnap nélkül) 22 nap - átlag 120 km

Barcelona - Szentes (baleset nélkül) 12 nap - átlag 200 km

  *[lábjegyzet] (A barcelonai beszámoló Cintia naplója alapján készült).

A Reggeli Délvilág Szerkesztőségétől novemberben levelet kaptunk:

M E G H Í V Ó

A Reggeli Délvilág sportrovata az idén is megválasztotta Csongrád megye legjobb sportolóit, csapatait, edzőjét. Örömmel értesítjük, hogy Ön (Önök) is a díjazottak közé került(ek).

Az Év Sportolóinak ünnepélyes díjátadását 1992. december 19-én, szombaton délután 17 órától tartjuk Szegeden az "Aranyhal" csárdában, melyre szeretettel meghívjuk s megjelenésére feltétlenül számítunk.

A díjazottak

Az év Csongrád megyei sportbravúrja:
 
 Cseuz László - Cseuz Cintia

(Szentes-Barcelona kerékpárút) 

A Szerkesztőségtől kapott díjunk

Vissza az elejére