100 éve született dr. Papp László

Emléktábla avató dr. Papp László szülőházánál

 

 

Szentes 1996-ban kapta meg a "Szentes, a nemzet sportvárosa" kitüntető címet. S hogy mennyire rászolgált e megnevezésre, azt mi sem bizonyítja jobban, hogy hosszú évtizedek óta jelentősek, kiemelkedőek a városi sporteredmények. Szentes számos kiválóságot adott e téren is az országnak, olyan elismert személyiségeket, akik maguk is területük jelesei voltak mind a sport, mind a magán- és közéletben – akik életét érdemes megismerni, hiszen példaként szolgálhatnak napjaink fiatalságának. Ilyen személyiség volt dr. Papp László, a Városi Sportcsarnok névadója.

 

 

 

Dr. Papp László 1905 január 4-én éppen 100 esztendeje született Szentesen a Dózsa György u. 76. szám alatt. A városi sportcsarnok névadójára emlékeztek 2005. január 7-én szülőházánál, melyen e jeles évforduló alkalmából emléktáblát avattak. Ezen az ünnepségen avatóbeszédet mondott Dr. Hegedűs Csaba olimpiai bajnok, a Magyar Birkózó Szövetség elnöke.

 

 

 

Dr. Hegedűs Csaba avatóbeszédét ITT hallgathatják meg!

 

 

 

Dr. Hegedűs Csaba emléktábla avatója után Szirbik Imre polgármester mondta el centenáriumi köszöntőjét, melyben így fogalmazott: - Mit jelent dr. Papp László a szentesieknek? Úgy gondolom, hogy a sport örök jelképét. Azt az örök jelképet, amely nem az eredményeket jelenti elsősorban, hanem az emberi tartást, a küzdést, a másik megbecsülését, hisz a sport jórészt egyéni teljesítmény akkor is, ha ez csoportban zajlik. Dr. Papp László nem csak sportoló volt, teljes ember életet élt, hisz sportolt, tanult és tanított, így mutatott példát.

 

 

A beszédek után dr. Hegedűs Csaba a Magyar Birkózó Szövetség elnöke, Szirbik Imre polgármester és Krausz Jánosné a Szentesi Civil Fórum elnöke leplezte le az emléktáblát.

 

 

 

Az ünnepség végén a vendégek megkoszorúzták az emléktáblát. Először a város vezetése, majd a családtagok (ifj. dr. Papp László és felesége) helyezték el a koszorúkat.

 

 

 

 

 

Utána a Szentes Városért Civil Fórum és a szentesi birkózók képviselői koszorúzták meg a Dózsa György u. 76. számú ház falán elhelyezett emléktáblát.

 

 

 

Az emléktábla előtt ifj dr. Papp László és dr. Hegedűs Csaba

 

.