2011. december 23.

Hírértékünk a nagyvilágban

Csak Kesha, a klauzálo-sok és Berkes János (képünkön) operaénekes vitte jóhírünket a nagyvilágba – az országos televíziókban elhallgatták, hogy idén Szentes nyerte a "Biodiverzitás fővárosa" címet. A TV2 híradásaiban szerepelt a legtöbbet a város, a leghosszabb összeállítás a pedig Sport TV-n volt látható.

Milyen volt a hírértékünk, vagyis melyek voltak azok a szentesi történések, amik az országos televíziók figyelmét is felkeltették 2011-ben – merült föl bennünk a kérdés, miután megjelent a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság tanulmánya arról, hogy egy átlagos felnőtt magyar állampolgár naponta 275 percet, több mint négy és fél órát néz televíziót. Ha már hírérték, a lapokban, az interneten vagy a rádiókban közölt híreket is számításba vehetnénk, de a fenti mutató arra enged következtetni: hiába határtalanok a tájékozódási lehetőségek, csak az számít, amit a tévében látunk. A képernyőn keresztül úgy tűnhetett, Szentesen nem sok minden történt idén, vagy ha mégis, sokkal több volt a havária és a bulvárhír, mint a pozitív üzenet. Pedig jól kezdődött az esztendő.

Január elsején a TV2 Tények című műsora arról számolt be, hogy Magyarországon nálunk jött világra az újév második újszülöttje, Fejes Brendon János. Pár héttel később ugyanez a hírműsor azt kürtölte világgá, hogy az influenzajárvány miatt látogatási tilalmat rendeltek el a szentesi kórházban. Több mint egy hónapot kellett várni, hogy ismét bekerüljünk a híradásokba, de sajnos ezek a képes beszámolók egy tragédiáról szóltak. A Táncsics Mihály utcai, halálos áldozatot követelő gázrobbanás mindhárom országos csatornán, az m1-en, a TV2-n és az RTL Klubon is bekerült a legfőbb hírek közé. A három adó közül a TV2 szentelt a legtöbb időt az esetnek: ők 138 másodpercet, a másik két televízió fele annyit. Március végén az iskolájukért tüntető petőfisek 97 másodpercet szerepeltek a Tényekben. Ennél sokkal több műsoridő jutott a klauzálosoknak, akik a TV2-n sugárzott Nagy Vagy! című televíziós vetélkedőben kétszer is a képernyőre kerültek. A Tények júniusban megint visszatért: 120 másodpercben adott hírt a gyermekotthonban történt nemi erőszakról. A tavalyi Mega-sztár után országos népszerűséget szerzett Fivérek zenekar meghiúsult első repülése 44 másodpercet követelt magának az Aktívban. Hogy mégse ez a röpke bulvárhír legyen Szentes egyetlen nyári szenzációja, arról a Kurca-parti gyökerekkel bíró világhírű amerikai énekesnő, Kesha és az RTL Klub Fókusz című műsora gondoskodott. A származásáról budapesti fellépése előtt nyilatkozó sztár családfájáról, rokonairól és az itteni levéltárban végzett kutatásról 8 perces összeállítás készült. Legutoljára kedden kerültünk be a Tényekbe: több mint két perces tudósításban foglalkozott a hírműsor a dónáti csatornával, amiben több száz vad pusztult el, mert nem tudtak kimászni a lefóliázott árokból.

Ha érmeket lehetne osztani az idei hírérték versenyben, a királyi tévé, vagyis az m1 ezüstre biztosan pályázhatna azzal a több mint 6 perces interjúval, ami a Ma reggel című műsorban készült Berkes János operaénekessel, aki azokban a napokban vehette át a megyeházán a díszpolgári címet. Szerencse vagy sem, a tartalmas beszélgetés során az a Novo-domszky Éva ült a műsorvezetői székben, aki 1992-ben a Horváth Mihály Gimnáziumban érettségizett. Ezután Csontváry alkotásoknak kellett Szentesre érkezniük, hogy megemlítsék a város nevét a köztelevízióban. Azzal, hogy a "Biodiverzitás Fővárosa" címet nyertünk, egyik nagy adó hírműsorába sem tudtuk beverekedni magunkat, pedig 2010-ben az m1 híradója beszámolt Tata diadaláról.

Bíró Dániel

 

Csak tőmondatok

Hiába a női vízilabda bajnoki döntő és a mostani LEN-kupa elődöntőbe jutás, kép nélkül, csak tőmondatokat tudtak kicsikarni maguknak az idei szentesi sikerek az m1 Telesportjában. Nem úgy az őszi bokszgála, amelyről 2 órás összeállítást tűzött műsorára a Sport TV.