2011. november 25.

Turisztikai tervek

A kerítés felújításával kezdenék jövőre a sporttelep fejlesztésétA sportturizmus és az edzőtáboroztatás a vezérfonala annak a tu-risztikai akciótervnek, amelyről hétfőn tárgyal a képviselő-testület. Az anyag szerint – az uszoda kivételével – mintegy 600 millió forintot kellene költeni a város létesítményeire, hogy meg tudjunk felelni az igényeknek. Szeptember végéig közel 14 milliós bevételt hoztak a sportolók az önkormányzati szálláshelyeknek.

Jövőre Tourinform iroda nyílna a Petőfi és a Kossuth utca sarkán, felújítanák a sportcsarnok játékterét, és az épületben szellőző rendszert építenének ki, továbbá új kerítés épülne a sporttelep köré, az öntözőrendszert pedig modernizálnák – rövid távon ezek a konkrét fejlesztések szerepelnek a turisztikai akciótervben, ami most kerül a képviselő-testület elé. A gyógyfürdő korszerűsítésének és a sportszálló hasznosításának előkészítésére 6-6 millió forintot szánnának a 2012-es városi költségvetésből. A dokumentum – szemben az eddigi gyakorlattal – teljes egészében a sportturizmusban rejlő, de még kiaknázatlan lehetőségekre fókuszál, és lényeges adatokat is felsorakoztat, melyek alátámasztják: Szentesnek ezen a területen van keresnivalója.

A mellékelt összesítésből kiderül, az év első kilenc hónapjában csak az önkormányzati szálláshelyeken közel 14 millió forintos bevétel keletkezett Szentesre szervezett edzőtáborokból. A kollégiumban – amelynek korszerűsítésére 15 milliót kellene költeni – vízilabdacsapatok hagyták a legtöbb pénzt, forgalmi adóval együtt 2,6 millió forintot, utánuk a táncosok, a kézilabdások és a karatésok következnek. Az üdülőközpontban szeptember végéig 5,7 milliós bevétel keletkezett a városba érkezett sportolóktól – ennek az összegnek a 80 százaléka a pólósoktól és táncosoktól származott, de jöttek még úszók, kézilabdázók, labdarúgók és aerobikosok is. A strand vendégházaira októberben és novemberben is volt igény: utánpótlás, valamint külföldi női és férfi vízilabdacsapatok, továbbá ökölvívók is megszálltak a Kurca partján. A tervek szerint itt is bővítenék a kapacitást, hogy az idei – legfeljebb – 31 százalékos kihasználtság néhány éven belül 40-re emelkedjen. Arról nem számol be az anyag, hogy az üdülőközpontnak mennyi pénzt hozott a vízfelületek bérlése, illetve a vendég sportolók beléptetése, de az benne van, hogy a sportcsarnoknak ebben az évben 2,7 millió forintos bevételt jelentett az edzőtáboroztatás. A 1996-ban átadott létesítményre 110 millió forintot kellene fordítani, hogy költségtakarékosabban működjön, és az igényeknek is meg tudjon felelni.

Ennél jóval nagyobb falat a sporttelep, ahol 400 millió forintra becsülték azoknak a fejlesztéseknek költségét, melyek révén modern edzőközpont jöhetne létre a város szívében. A nagy ívű elképzelések között szerepel dobópálya, műfüves focipálya és könnyűszerkezetes futófolyosó kialakítása, illetve hosszabb távon az atlétikai pálya rekortán borítása, öltözőrekonstrukció és a gördeszkások által kedvelt skatepark lefedése. Szintén a turisztikai akcióterv része a gyógyfürdő, ami sportegészségügyi centrumként funkcionálhatna – erre az épületre 60-70 milliót kellene költeni, legégetőbb feladat a nyílászárók cseréje.

Kép és szöveg:
Bíró Dániel

Hol mi?

Az akciótervhez mellékelt térkép szerint a Csongrádi út és a Kurca között, a "Szpari" focipályával párhuzamosan épülne meg a fedett futófolyosó, attól délre alakítanák ki az atlétikai dobópályát. A sportszálló előtti, Csongrádi úti üres területre tervezték a kondicionáló termet, a szállóval szemben kapna helyet egy műanyag borítású grundpálya, míg a mostani salakos helyén épülhetne meg a műfüves pálya.