A görögkeletiek régi iskolája

Az elemi népiskolák története Szentesen (XII.)

A görögkeleti templom a fatoronnyalA törökök kiverése után Szentesen és környékén maradtak szórványként rác és oláh családok, de oly csekély létszámban, hogy önálló görögkeleti hitközséget nem alapíthattak. A XVIII. század első felében némileg változott a helyzet. Az orosz-török háború idején a bizonytalan viszonyok miatt Görögországból számos jómódú görög kereskedő család Magyarországra menekült, s közülük többen Szentesen telepedtek le. Hazájukból hozott ortodox vallásukat kezdetben titokban, magánházaknál gyakorolták. Számuk Szentesen 1773-ban mindössze 16 fő, tíz év elteltével azonban már 114 fő volt. II. József 1781-ben kiadott Türelmi Rendelete a görögkeletieknek is biztosította a szabad vallásgyakorlást, megfelelő anyagi feltételek esetén megengedve a templomépítést és paptartást. A szentesi módosabb görög családok (Haris, Had-zsy, Kálló, Nacsó, Gyuricza, Papp) élve a lehetőséggel, 1784-ben megalakították önálló egyházközségüket, s az egyház fenntartására nagyobb alapítványokat létesítettek. 1786-ban toronynélküli, kisméretű templomuk is elkészült a Piac tér mellett (ma Kossuth tér). A Szent Miklós tiszteletére felszentelt templom az 1900-as évek elején egy tetőből kinövő favázas harangtoronnyal egészült ki. (A 22 méteres kőtorony majd csak 1927-ben épült a templomhoz.)
A szentesi görögkeleti egyházközség, mint egyedülálló, elkülönült parókia kezdte meg működését, amely szervezetileg nem tartozott sem temesvári szerb metropolita, sem az aradi oláh püspök felügyelete alá. A szertartás és az anyakönyvek nyelve a görög maradt, de a lelkész magyarul érintkezett a hívekkel, és a tanítás nyelve is magyar volt. Az idők multával úgy a szerb, mint az oláh püspök igyekezett a főhatósága alá vonni a távoli szentesi hitközséget, azzal a nem titkolt céllal, hogy a hívek hitéletét, nyelvét és szertartását átformálják. A nemzeti püspökségek rivalizálása, viszálykodása visszahatást szült a híveknél, akik összekülönböztek papjaikkal, tiltakozva az idegen nyelv bevezetése ellen. A háborúság a Bach-korszakban, 1851-ben öltött nagyobb méreteket, amikor az egyház gondnoka és presbitériuma azért panaszolta be Groszesz-ku Mózes lelkészt, mert úgy az istentiszteletnél, mint az anyakönyvnél a román nyelvet vezette be. Az erőteljes tiltakozások hatására Groszesz-kunak távoznia kellett Szentesről. Helyére az aradi püspök 1855-ben Jonucás Györgyöt nevezte ki; akit viszont a temesvári szerb püspökség képviselője, Davidovits István lelkész követett, erősítve a szerb orientációt. A két nemzeti püspökség versengése a századfordulóra elmérgesedett; ellenükben a magyar orientáció győzedelmeskedett.

A szentesi görögkeleti hitközség legkorábbi iskolájáról nincsenek feljegyzések. A legkorábbi adat 1845-ből való. A jelzett évben a vármegye kiküldött egy bizottságot a megye tanügyi állapotának megvizsgálására. A bizottság a szentesi görögkeletiek közoktatásügyéről megállapította, hogy van egy iskolájuk, amelyhez elvileg 7 tanköteles gyermek tartozik, közülük azonban csak kettő jár. A jelentés kiemelte, hogy a hét görögön kívül van a szentesi oláhok részéről 33 fiú és 22 leány iskoláskorú gyermek, akik viszont szüleik szűk anyagi körülményei következtében nem járathatnak iskolába. E visszás körülményekre felhívták a figyelmet, megjegyezve, hogy az eklézsia a meglévő alapítványokból új iskolát szándékozik építeni. Egy 1851-es adat szerint az iskolába 10 görög és 63 románajkú gyermek járt.

Időközben az egyházalapító és fenntartó görög családok létszáma egyre csökkent, a leszármazottak teljesen elmagyarosodtak. Ugyanakkor a román népesség rohamosan növekedett (elsősorban pásztorok), akik szintén a görögkeleti hitet vallották. A görögök megengedték, hogy a román hívők a papjaik közreműködését igénybe vehessék, templomukat, iskolájukat és temetőjüket használhassák, de egyébiránt semmiféle jogközösséget nem vállaltak velük. Egyrészt tradicionális megfontolásból, másrészt arra hivatkozva, hogy a románság sem az egyházi vagyonhoz, sem az egyházközség fenntartásához nem járult hozzá, így jogok sem illetik meg.

Az egyház tanítói és kántorai voltak: Gyuricza Miklós papjelölt, Kálló György, Davidovits Péter segédlelkész, 1875-től 1894-ig pedig Gyu-ricza István. 1895-től az iskola megszüntette működését a kevés tanuló miatt, s a gyermekek más iskolákba iratkoztak be.

Labádi Lajos