Érdemkereszt Bőhm Sándornak

A nemzetgazdasági miniszter nevében Cséfalvay Zoltán parlamenti és gazdaságstratégiáért felelős államtitkár ünnepélyes keretek között adta át a kitüntetést Bőhm Sándor műszerészmesternekBőhm Sándor a hatvanas évek közepén került Szentesre. Mint irodagépész szerelő járta a várost a kisebb és nagyobb cégeket, Budapestről. Abban az időben bőven voltak munkahelyek, üzemek, gyárak, ahol karbantarthatta az irodagépeket.

A fordulat akkor jött az életében, amikor megismerkedett jelenlegi feleségével, akivel 42 éve élnek együtt. Törzshelyükön, az akkori Petőfi Szálló ötórai teás rendezvényén történt a nagy esemény. Dönteniük kellett, hol telepedjenek le. A felesége nem akart Pestre költözni, ő meg azt mondta, ahol a neje dolgozik, ott szívesen él. Aztán úgy alakult a helyzet, hogy Szegedre költöztek, ’71-ben ott váltotta ki az ipart.

– A feleségem ott sem tudott megszokni, ragaszkodott Szenteshez, így aztán a Kurca-parti városban telepedtünk le. ’73-at írtunk akkor, és én buta, visszaadtam az igazolványomat. Akkor csak a munka érdekelt, nem foglalkoztam érdekképviselettel, semmivel. Az idő tájt nem lehetett olyan könnyen iparigazolványhoz jutni, hogy beírom a neten, és mától vállalkozó vagyok. Jelzem, ma se vagyok vállalkozó, én kisiparos vagyok – mondja Bőhm Sándor.

Tehát ki akarta váltani az engedélyt, aztán nagyon hamar rájött, hogy nem olyan egyszerű a dolog. Véleményeztetni kellett a kérést, hogy egyáltalán szükség van-e rá, mint kisiparosra. Hónapokig nem kapott ipart. Majd, hogy az Irodagép-technikai Vállalat egymillió forinttal hozzájárult a Kossuth utcai szolgáltatóház építéséhez, a másnapi dátummal megvolt az iparigazolványa.

– Akkor döntöttem el, hogy akinek tudok, segíteni fogok. Nem kellett volna kilépnem, hanem csak áthelyeztetni a székhelyemet. Így kezdtem dolgozni az akkori KIOSZ-nál, majd az Ipartestületeknél. Most is azt mondom, ha valaki csak kívülről nézi a dolgokat, nem lesz tagja a testületnek, el tud érni eredményeket, mert az érdekképviselet úgy működik. Küzdünk, verjük az asztalt, a vállalkozásokért. Nem csak a tagokért. Ezért azt mondják, minek fizessünk érdekképviseleti díjat, ha amúgy is segítenek, hiszen amit elérnek, az rám is vonatkozik. Én mindig azt mondtam, nem kellene tagdíjat fizetni az érdekképviseletért, mert éppen elég adót fizetünk, az
államnak kutyakötelessége lenne a befizetett adóból visszaosztani az országos érdekképviseletek részére, és ebből a visszaosztott pénzből nyugodtan lehet képviselni minden vállalkozást.

A kormánynak nem szabad megfeledkezni rólunk, tárgyalópartnereknek kellene nézni az érdekképviseleteket. Egyedül csak ők ismerik a lenti problémákat. A kisemberek problémáját.

– Közel negyven éve dolgozik az érdekképviseletben, az IPOSZ felügyelő bizottságának elnökhelyettese. Az augusztus 20-ai állami ünnep alkalmából a Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt (polgári tagozat) kitüntetést vehette át a Parlamentben.

– Ezt nem csak én kaptam, hanem elsősorban a családom, a feleségem és a gyerekeim, hiszen a munkámban mindig mellettem álltak, volt olyan évem, hogy közel 150 napom ment el az érdekképviseleti munkára. A vállalkozásom az idő alatt is működött. Jó családi háttér nélkül ez nem mehet. Így a feleségemmel, lányaimmal mentünk fel a fővárosba, nagyon szép ünnepség volt.

– ’77–78-tól a Csongrád Megyei KIOSZ-ban megyei elnökhelyettes, utána rendszerváltáskor, tehát több mint húsz éve a helyi, Szentes és Vidéke Ipartestület elnökének választották. Aztán lemondott. Csak sejteni lehet, némi tüske maradt önben a történtek után.

– Most két éve annak, hogy kértem a tagságot, mentsenek fel és válasszanak új elnököt. Nem tagadom, szerettem volna, hogy amikor elköszöntem, azt mondják, maradjak tiszteletbeli elnök. Az Iposz-nál általában így működnek a dolgok. Ez nem jutott a vezetőség eszébe. De nincs bennem harag, a mai napig segítem a munkájukat. Az Ipartestület országos küldötte vagyok, május 28-án volt az országos tisztújító közgyűlés, ahol az új vezetést 50–70 százalék arányban választották meg, én voltam az egyetlen, akit 99 százalékos szavazattal az országos felügyelőbizottság elnökhelyetteseként megerősítettek. Vallom: a mai helyzetben fontos volt a folyamatosság, ebben a nehéz helyzetben tárgyalóképes, mindenkivel szemben toleráns vezetőre van szükség.

– Valóban olyan nehéz a helyzetük?

– Igen. A legnagyobb baj az, hogy a gazdaság nem mozdul. Az én munkám a bélyegzőkészítés, ha a vállalkozások beindulnának, akkor az üzletemben is több lenne a munka. A cégek egy helyben állnak, nem alakulnak újak.

Lovas József