Nyűgös 21. századi Villon

Székhelyi József számtalan arcát ismerjük, karakteres hangján szólal meg például a rajzfilmhős Simpson család feje. Magát 21. századi Villonnak tartja, mert írásaiban pont olyan dühös és nyűgös. A színművész a múlt héten a Pólya Antikvárium és a városi könyvtár vendégeként szerzőként is bemutatkozott a szentesi közönségnek, fanyar humorát most sem hagyta otthon.

Az előadás után arról beszélt érdeklődésünkre, hogy rapszodikusnak mondható, milyen gyakorisággal ír, van úgy, hogy naponta, de előfordul, hogy hetekig semmit.

– Elvonási tüneteim vannak, a sok feszültséget, gondolatot valahogy ki kell mondani, s az önkifejezés egyik legzseniálisabb találmánya az írás, vallja a színművész.

Úgy gondolja, humora az évek, évtizedek alatt mélyebb lett. Szerinte a mesterségét humor iránti affinitás nélkül nem szabad csinálni, műfajtól függetlenül. Még egy tragikus hősnek is kell, hogy legyen iróniája és öniróniája.

Ilyen okból beszél ő is humorral például zsidó mivoltáról, a könyvtári hallgatóságának elmesélte zsidóvá avatásának történetét. A Rókus kórházba feküdt be fitymaszűkülettel, amikor egy csinos nővérke kis zsidónak szólította. – Magyar színész vagyok, aki speciel zsidó származású. Egyáltalán nem okoz identitás –, vagy "zsidentitászavart", engedett meg egy szóviccet Székhelyi. 2008-ban nem pályázta meg újra a színigazgatói széket a Szegedi Nemzeti Színháznál, pedig direktori éveinek eredményeit akkoriban hosszasan sorolta az egyik sajtóorgánumban. – Egyrészt azért nem pályáztam újra, mert amikor letettem a sarzsit, 62 éves voltam, s azt gondoltam, az még nem sok, de 67 esetleg már rengeteg. Másrészt, láttam előre mindazokat a folyamatokat, amelyek elviselhetetlenül nehézzé teszik a volt kari társaim és a jelenlegi direktorok sorsát, társulataik helyzetét. Nem akartam, hogy a nevemhez tapadjon egy olyan korszak, amely az agónia jeleit mutatja, magyarázta döntése okait a színész. Készül rendezni a Karinthy Színházban, s tovább játssza szerepeit a Játékszínben, s a Spinoza Házban.

Az igen aktívnak tűnő színművész a "titkát" így magyarázza: – Van egy pici motor az életemben: 8 éves a kisfiunk, és kisunokáink is vannak, márpedig ahol enynyi gyerek veszi körül az embert, ott nem lehet öreg papának lenni. De ez alkati kérdés is: egyáltalán nem érzem, hogy 65 éves vagyok, és valamiféle üzenetet kaptam volna, hogy: "lassulj le, papa!

Elméjét frissen tartják a szinkronszerepek is, s nem bánja, ha a szórakoztató filmek világába szólítja a munkája. – Jó kiegészítő sportág, én ugyanis nem tudok példányból szinkronizálni, a tekercseket pillanatok alatt megtanulom, és fejből megy.

D. J.