2011. április 29.

Vázpöri a skateparkban

Borzongató látvány volt. Játsznyi könnyedséggel emelkedett el a földtől, ő a magasban, alatta a bringa pördült-fordult, de az a galád gravitáció – vagy az alig lengedező szél úrfi – egyi-kőjüket kimozdította az ideális érkezési pályáról, és a fiatalember úgy zuhant viszsza tomporával a rámpára, akkorát nyekkent, hogy nekem fájt. Meg annak a több száz nézőnek is, akik egyszerre szisszenve kaptak levegő után a Csongrádi úti skateparkban, ahol BMX-eseknek és mountain bike-kal trükközőknek rendeztek országos versenyt múlt szombaton. A meghökkentés azzal folytatódott, hogy miután farával a földbe csapódott, nem terült el, mint a nagy Alföld, hogy azonnali ellátást kérjen, hanem kaszkadőröket megszégyenítő módon – kicsit a fogát szívva – felpattant, és újra nyeregbe szállt, nehogy kicsússzon az időből a következő mutatvány. A budapesti Babos Zsolt produkciója – még ha tökéletlen is volt – lenyűgözte a közönséget, és a szakavatott zsűrit is, amely végül ezüstéremmel jutalmazta a fiatalembert.

Vázpöri, dupla kormánypöri, flair vagy éppen 360 nullkéz – ilyen és ezekhez hasonló kurta fogalmakkal ismerkedhetett meg a publikum a Do it Jam elnevezésű megmérettetésen, amelyre 64 versenyző érkezett az ország minden pontjáról. Jöttek Debrecenből, Miskolcról, Gyuláról, Kaposvárról és Dunaújvárosból is. Noha a mezőny 25 településről verbuválódott, úgy szurkoltak egymásnak a legények, mintha egy csapatba tartoznának. A hangulat, a másik ügyetlenségének feltétel nélküli elfogadása és az ellenfél biztatása olyan országot vizionált azon a betonplaccon, amilyenben még nem éltünk. Két esés között azon is elmerenghetett az ember, hogy mindez nem véletlen, hiszen tizenévesek e különös világ mozgatórugói.

A szervezésben sem lehetett kivetnivalót találni. Az előkészületekben jelentős részt vállaló, és a szpíker szerepét is betöltő Budai Zsolt elárulta, alig több mint két hónap alatt hozták össze a versenyt. A 300 ezres költségvetést kizárólag szponzori felajánlásokból teremtették elő. Most azon vannak, hogy sportegyesületet alapítsanak, mert abban bíznak, úgy könnyebben érvényesíthetik érdekeiket. Az biztos, hogy már van kiért szervezkedniük: Gál László "Cusi" első, Kis Péter pedig harmadik helyen zárt a profi montisok versenyszámában. A két szentesi trükköző legközelebb nyár végén rukkolhat elő új figurákkal hazai közönség előtt – az még nem dőlt el, pontosan mikor rendezik a következő versenyt a Csongrádi úti pályán.

Kép és szöveg:
Bíró Dániel