Százezreket loptak el a tolvajok lakóházakból az elmúlt hét során, tudtuk meg a Szentesi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán. A Brusznyai sétány egyik lakásából 700 ezer, egy Rákóczi utcaiból 100 ezer forintot vittek el a tolvajok.
Lezáratlan Simson motorkerékpárt loptak el az autóbusz-pályaudvarról november 23-án, a nappali órákban. A rendőrség gyorsan elfogta az elkövető fiatalkorút, aki ellen megindult a büntetőeljárás.
Megrongáltak egy távközlési elosztószekrényt Szegváron. Az értelmetlen pusztítás 300 ezer forintos kárt okozott a telefontársaságnak.
Fejőgépet loptak egy nagyhegyi tanyából, a berendezés 100 ezer forintot ért.
Nikon típusú fényképezőgépet és a hozzá tartozó teleobjektívet vittek el a tolvajok egy lezárt személygépkocsiból a Tóth József utcából november 27-én 18 és 19 óra között. A fényképezőgép gazdája - ki tudja miért - a hátsó ülésen hagyta masináját, így a tolvajnak nem volt nehéz dolga megszereznie azt. A lopási kár 100 ezer, a rongálási 20 ezer forint.
Szintén könnyű dolga volt annak a bűnözőnek, aki egy lezáratlan autóból emelt el 400 ezer forintot és céges okiratokat. A tettes a Csongrádi út és a Hegedűs László utca sarkán, este 10 óra körül "dolgozott". Az elkövetőt még keresik.
Egy nagypatéi telephelyről vízszivattyúk tűntek el, 60 ezer forint értékben. A tettesek a kerítésen másztak át, majd a tároló ajtajáról levágták a lakatot és így vitték el a berendezéseket.
Összesen hat kerékpárt loptak el egy hét leforgása alatt. Hétfőn éjjel három bringa tűnt el a Jövendő és a Kolozsvári utcából, valamint a Szabadság térről, de kerékpárt loptak az egyik nagyhegyi és egy belvárosi söröző elől is. A legdrágább járművet, egy 40 ezer forint értékű Hausert a Kossuth utca egyik lakóházának lépcsőházából vitték el a bűnözők.
H.V.