A régi képek is új értelmet nyernek

Végre ismét önálló kiállításon "találkozhattunk" Berkecz Istvánnal. Már hiányzott. Hiányzott a műértőknek, akik tudják, hogy szükség van újabb és újabb alkotásaira. Hiányzott azoknak, akik szeretnék a művészeti közélet állandó szereplőjeként látni. Hiányzott a társaknak, akik kíváncsiak a nagy öreg témaválasztásaira, útjára, kísérleteire. Mindez tükröződött november 20-án, a városi könyvtárban tartott megnyitón, ahol az említett csoportok jelentős számú képviselői is megjelentek.

Oltyán Lajos, az alkotó pályáját olykor egyengető barát (további sok titulusa az írás szempontjából lényegtelen) valóban közvetlen szavakkal ajánlotta mindenki figyelmébe a tárlatot. Ő volt az, aki az alkotó első kiállítását is megnyitotta. Pedig akkor (mintegy öt évtizeddel ezelőtt) nem is volt egyszerű. Nem a szervezés, nem az ajánló szavak összeszerkesztése, hanem a bemutatkozó művész elfogadtatása. Aki nem volt az Alap tagja, az nem is létezett. Így alkotása sem lehetett; hát még önálló tárlat?! Aztán mégis összejött. És most is. Most másért, ám ismét nehezen. Éveket kellett várni. Aki eljött a kiállítás első perceiben együtt lenni és örülni az alkotóval, az érezhette csak igazán, hogy megérte. A több mint 30 képből álló kiállítás egy félévszázados művészi pályának a sajátos keresztmetszetét láttatja. Megtekinthetjük az első próbálkozások, kísérletek eredményét, majd az útkeresés alkotásait, végül napjaink, esetenként szó szerint napjaink festményeit. István esetében nem is csoda, hogy a figyelmes szemlélőt néhány meglepetés is éri. A régebbi képek mintha új értelmet kapnának: még inkább előjönnek a mélységek és a magasságok. Aki viszont most ismerkedik ezekkel, annak a többféle stílus értő megjelenítése bizonyíthatja Berkecz István sokoldalúságát. (Pedig még ennél is sokoldalúbb!) Az újabb alkotásai a művész új arcát mutatják a tárlatlátogatónak: szépek, tiszták a színei; esetenként vidámmá, üdítővé varázsolják a látványt; a rengeteg fény izgalmassá teszi a képeket. No és a témák: a szentesi épített környezet: utcák, terek, épületek, városrészek…, hangulatok. Olyan hangulatok, amelyek az idegennek is megkapóak. Azt mondja a művész:"… Tartozom a városomnak"! És az adós (?) törlesztett. Szerteágazó irányban: a városának, a tárlatlátogatóknak, a tisztelőinek, a családjának – magának és mindenkinek. Az ország már szinte minden részén kiállított, esetenként külföldön is. Több értékes díjat hozott Szentesre. Mindezt úgy tehette meg, hogy nem csak meglátta azt, mit kell festenie, hanem észre is vette azt a pici többletet, amit ő meg tudott festeni. Tette a dolgát, mert erre vállalkozott. És ez nem is kevés.

Ne várják tőlem, hogy ennél részletesebben elemezzem a tárlat képeit. Higgyék el: ritka ez az alkalom, amikor a "mester" bemutatja műveit, használják ki, tekintsék meg. A kiállító eddigi művészi pályája a garancia: élménnyel fognak gazdagodni, lesz róla véleményük, és ha többen nézik meg, akkor bizony sokféle.

Abban biztosak lehetünk, hogy sokat készült Berkecz István erre a kiállításra. Meg akarta mutatni 52 éves festői pályafutásának állomásait, néhány válogatott alkotását. Ezért is megéri december 10-ig legalább egyszer megtekinteni a tárlatát a városi könyvtárban.

KáLa