A barátainak ő a kemence

Szulák Andrea dolgai

A szabadtéri nyári színház egyik utolsó előadásán Szulák Andrea vonta bűvkörébe a hallgatóságot. Nemcsak díva volt a színpadon, hanem komika, fantasztikus hangú énekes és többször visszatapsolt sztár is. Bár egy időben jóval többet volt képernyőn, mint manapság, nem felejtették el. Mint ahogy neki sem kell minduntalan elvárásoknak megfelelnie.

– Amikor énekelhetek, nem igazán érdekelnek az elvárások. Ezért is lett a koncert címe Kedvenc dolgaim, mert nem biztos, hogy a közönség ezekre a dalokra számít tőlem, amiket ma este hallani fognak, de itt az ideje, hogy összebarátkozzunk egymással. Időnként szeretek elszakadni attól, ami olyan egyértelmű, kézzelfogható velem kapcsolatban – fogalmazott a fellépés előtt Szulák Andrea. A beszélgetős műsoraiban nagyon
jó társalgónak ismerhettük meg, bölcsesség, nyugalom árad belőle. Mennyire irányított ez, s mióta jellemző rá? – tudakoltuk tőle.

– Barátaim fogalmaztak úgy tíz egynéhány évvel ezelőtt, hogy én olyan vagyok, mint a kemence, ahol mindig lehet melegedni. Aztán az én életem is vett egy nagy fordulatot, nekem volt szükségem erre, és ettől a dolog kiegyenlítődött. Más kérdés, hogy Vízöntő vagyok, ami egyik oldalról vérmes, forrongó alkat, ugyanakkor szemlélődő, elmélyült típus is. Tehát szívesen ülök egy sarokban, és csöndben figyelek. Lehet, hogy a tapasztalatoktól tűnök bölcselkedőnek, nem tudom.

Andrea feltűnik mostanában egy reklámban, ahol több hírességgel együtt népszerűsít egy bulvármagazint. A kérdésre, hogy ez védettséget biztosít-e a bulvársajtó támadásaitól, azt feleli:

– Nem hinném, hogy a bulvártól az ember eléggé védett lehet. Alapvetően soha nem azokra haragudtam, akik a bulvárhíreket gyártják, hanem azokra, akik elolvassák, mert ők tartják el a lapokat. Nekem azt mondta egy komoly újságíró ismerősöm, hogy aki kiáll a sarokra, ne csodálkozzon, ha leszólítgatják. Ebben van valami. Vannak közszereplők, akik saját magukról gyártják az elképesztő híreket, s vannak, akik csak teszik a dolgukat, de időnként kénytelenek megjelenni a bulvárban is, mert ezt olvassák a legtöbben. Mindenkinek szíve-joga ebben szelektálni. Ami rólam nyomtatásban megjelenik, az az újságírók felelőssége. Igyekszem úgy élni, hogy ne kelljen szembesülnöm a magam által elkövetett baklövésekkel.

Az önreklámozásban meddig megy el? – firtattuk.

– Semennyire – jelenti ki. – Ez a koncert is úgy jött létre, hogy egészen meglepődtem: jé, engem most ide elhívnak?! Valamiért a reneszánszomat kezdtem élni, egész nyáron rengeteg koncertfellépésem volt, anélkül, hogy mi ezt valahol propagáltuk volna. Egyszerűen egyik fellépés generálta a másikat, ettől van olyan érzésem, hogy ha valami jó, akkor működik. Amikor a tv-műsoraim mentek, színházban sokat játszottam, koncertem sokkal kevesebb volt. De nem felejtettek el, erre büszke vagyok. Nem is szeretném, ha úgy őriznének meg az emlékezetükben, hogy tudod az a nő, aki X-szel és Y-nal beszélgetett. Én nem vagyok újságíró, ezért is hagytam abba ezeket a beszélgetős műsorokat. Amikor a Magyar Televízióban volt lehetőségem beszélgetni, a vendéglátó oldalam volt fókuszban, aki szívesen cseveg.

Terveiről nem beszél, mert nem igazán vannak. – Dolgaim szoktak lenni. Nemsokára indul a színházi szezon, Budapesten két színházban is játszom, várnak a szerepek. Igaz, lesz egy gyönyörű koncertem decemberben a Művészetek Palotájában, de erről még korai beszélni. Csak énekelni, szerepelni szeretnék, és a gyerekemmel lemenni a játszótérre.

Darók József