2010. augusztus 6.

A civil szervezetek a társadalmat segítik

A társadalom működése a mai viszonyok között elképzelhetetlen lenne az állami szervek mellett tevékenykedő civil szervezetek nélkül. A lakosság kisebb-nagyobb problémáira, a szabadidő felhasználására, vagy más tevékenységre nincs kellő apparátus és talán anyagi forrás sem. Kálmánné Szabó Erzsébettel, a Művészetek Házában működő Civilpont koordinátorával, a Szivárvány Alapítvány vezetőjével beszélgettünk ezekről a kérdésekről.

A civil szervezetek rendkívül szerteágazó feladatot töltenek be a társadalom életében. Nem az állami-kormányzati szervek helyett, hanem azok mellett ezen szervek tevékenységét egészítik ki egymást támogatva, konkrét feladatokban együttműködve. Az állampolgárok önszerveződése során alakulnak, önkéntes a belépés, az ott végzett munka, és következmények nélküli a kilépés is. Lehetnek informális szervezetek, amelyeket nem jegyeztetnek be, de egy hivatalos civil szervezet bírósági nyilvántartásba vétellel, alapító okirattal, szervezeti és működési szabályzattal, könyvelővel működik. Hasonlóan, mint egy cég, vállalkozhat is, de a vállalkozásból befolyó nyereséget nem oszthatják fel, hanem arraa közérdekű tevékenységre kell fordítani, aminek a végrehajtására létrejött a szervezet. A működést akár a bíróság, akár az ügyészség figyelemmel kísérheti. Kötelesek nyilvántartásokat, dokumentációkat vezetni, és a könyvelési szabályokat betartani.

Az elnevezés is változatos; lehetnek alapítványok, körök, egyesületek, szövetségek, klubok, mozgalmak vagy egyéb szerveződések. Az elnevezésekben vannak különbségek, de mégsem ez határozza meg az adott szervezetet. Egy alapítvány például egy konkrét feladat végrehajtására alakul, önkéntes segítőkkel. Az egyesületek ismertetőjele, hogy tagsága van, amely közösen dönt az adott ügyben. A pontos működéssel kapcsolatos előírásokat törvény határozza meg. Foglalkoznak a kisebbségekkel, a hátrányos helyzetűekkel, a belföldi és határon átnyúló kapcsolatokkal, művészetekkel, a sporttal, sérült emberekkel, a turizmussal, szabadidő szervezéssel és szinte az élet minden területével.

A civil szervezetek segítséget kaphatnak a 2004 óta működő Civilponttól, akik napi kapcsolatban vannak az önkormányzat civil referensével. Ilyen segítséget jelentenek a Civil Napokon lebonyolított közös programok, a bemutatkozási lehetőségek, szakmai, jogi, információs kérdések, akár külső szakelőadók segítségével.

A civil szervezetek általában önfenntartók. A pályázati pénzeken túl az adófelajánlosokra igényt tarthatnak, vagy szponzori segítséget is igénybe vehetnek. Pénzben fel sem mérhető annak az önkéntes társadalmi munkának az értéke, amit a tagok végeznek a szervezet életében. Nagyon sokat segítenek a konkrét feladatok végrehajtásán túl a különböző programok, rendezvények előkészítésében, megszervezésében és lebonyolításában.

Garai Sz. Imre