2010. augusztus 6.

Alagutas csúszdával teljes a játszótér

Óvodások csoportja adott műsort a hétfői ünnepségenA 77 éve létesített Hősök erdejében a legkisebb gyerekek vették birtokba a napokban átadott játszóteret. Kialakítása már tavaly megkezdődött a Hősök erdeje revitalizációjának első ütemeként.

A tavalyi évben 3,3 millió forint értékben, idén májusban ugyanekkora összegből gyarapodott a játékállomány a téren, melyhez az önkormányzat 900 ezer forintos támogatást nyert a megyei közgyűlés településfejlesztési alapjából.

Hétfőn óvodások csoportja adott műsort a játszótér szélén, majd a gyerekek csillogó szemmel énekelték a Tekeredik a kígyó kezdetű dalt. Így "tekeredtek körbe" a játszószerek, köztük a csodával felérő alagutas csúszda körül, mely legutóbb csatlakozott a már ott lévő rugós hattyú, játszóvár és lengőhinta mellé. Szirbik Imre polgármester nem húzta az időt hosszas szónoklattal, hiszen, mint mondta, a szavaknál fontosabb az örömteli gyerekzsivaj, amivel a kicsik birtokba vehetik a játszóteret. Annak elemeit a budapesti székhelyű Kompan forgalmazza, melynek képviseletében Tóth Erika okleveles tájépítész mérnök elmondta: a játékszerekre 5-10 év garanciát vállalnak, teljeskörű szer-vizzel, munkatársai rendszeresen ellenőrizni fogják a játékok állapotát. Természetesen a játszótér az EU-szabványoknak is megfelel.

Ahogyan ez elmondható a város többi játszóteréről is, melyekhez tizennyolcadikként csatlakozott a Hősök erdejében létesített kis park.

Az erdőben két évvel ezelőtt rendezett jubileumi ünnepségen nagyszabású tervek hangzottak el arról, hogy a fák között egy kellemes szabadidőparkot, többek között sétánnyal terveznek megvalósítani. Berezvai Csilla főkertésztől megtudtuk: a kivitelezést négy ütemre osztva fogadta el a képviselő-testület. Elsőként a játszótér készült el, mint a legolcsóbb beruházás, de ennek és a terület komfortosításának 9 millió forint volt az összköltsége. Viszont nem volt hiábavaló, hiszen, mint a főkertész is tapasztalja, szeretnek ide járni a környékbeliek. A várható fejlesztések sokkal többe kerülnek, így a város költségvetésének függvényében fog folyamatosan bővülni, megújulni a Hősök erdeje.

(darók)