Ugyan nem közvetlenül személyesen minket, szentesieket érint a következő téma, de nem mehetünk el a tanulságok levonása nélkül a németországi Love Parade-on történtek mellett. A fesztiválhoz vezető úton ugyanis többen az életüket vesztették, mert az alagútban tömegpánik tört ki, és az emberek összetaposták egymást.
Gondoljunk bele egy kicsit, mi ment végbe az alagútban: az emberek bezsúfolódtak, hogy minél hamarabb be- illetve kijuthassanak, azonban az aluljáró szűknek bizonyult, valószínűleg nem lehetett sem előre, sem hátra menni. Bizonyára kevés lehetett a levegő, megijedtek a váratlanul adódó helyzettől, és mindenki csak egy dologra tudott gondolni: hogyan tudna innen leghamarabb kijutni. A pánikhelyzet pszichológiai lényege pontosan ez: hirtelen, váratlanul fellép az a szituáció, hogy az ember az alapvető lételemért, például a levegőért küzd. Tudja, hogy ki kell jutnia az alagútból, azonban ez fizikailag lehetetlen, a többiek miatt. Így az egyéni, a saját szükségletek kerülnek előtérbe, és háttérbe szorul a szokásos rend, vagyis mások (nők, gyermekek, idősek) védelme.
Tűzvész, földrengés, bármilyen katasztrófa, de akár a rémhír, vagy járvány is előidézhet pánikot. Közös jellemzője ezeknek az eseményeknek, hogy nem lehet velük előre számolni, felkészületlenül érnek bennünket. Ilyen helyzetekben különbözőképpen viselkedhetünk: van, akin bénultság lesz úrrá és mozdulni sem tud, és vannak olyanok, akik viharosan, kapkodva mindenfélét megpróbálnak, hátha ezzel menekülni tudnak. De akkor mi az, amit tehetünk egy veszélyes helyzetben, hogy legalább egymásra vigyázzunk?
Nagyon fontos, hogy a pánikba esett tömegből kiemelkedjen egy irányító személy, a hangadó, aki olyan megoldási javaslatot mutathat, amivel erősíti a tömegben az együttműködést. Az irányító szerepbe került emberek fogják a többiek viselkedését vezényelni úgy, hogy egymásra is figyeljenek. Ez az ember ritkán magából a tömegből is kiemelkedhet, gyakrabban azonban a külső segítség tagjai azok, akik ezt a szerepet betölthetik. Ezért fontos az, hogy a menekülők tudjanak az irányító személyre figyelni és közösen megfelelő megoldást találni.
Nem véletlen, hogy bizonyos közösségekben "pániktréninget" tartanak. Gondoljunk csak az iskolákban megrendezett tűzriadókra, amelyek kifejezetten azt a célt szolgálják, hogy a gyerekek és felnőttek a valódi, veszélyes helyzetben megfelelően reagáljanak. Érdemes tehát komolyan venni az efféle gyakorlatokat, ugyanis biztonságunkat szolgálják.
Pszichológiai szempontból a hangsúly tehát azon van, hogy próbáljuk megőrizni a nyugalmunkat, és egymás testi épségére is figyeljünk az ehhez hasonló helyzetekben.
B. K.