A zene, mint alternatíva

Mihály BélaMihály Béla, a Lajtha László zeneiskola igazgatója és vezető karnagya osztja meg velünk gondolatait a fiatalok szabadidő-eltöltésének egyik lehetséges változatáról.

Szentes egyik legszebb épülete az 1800-as évek végén eredetileg Úri Kaszinónak épített épület ad helyet a Lajtha László művészeti iskolának, ahol hangszeres- és énektanulásra van lehetőség, illetve hangversenyteremmel és zenekari próbákra is alkalmas termekkel is rendelkezik. Az iskola története immár ötvenöt éves múltra tekint vissza, hiszen mint Állami Zeneiskola kezdte meg a tevékenységét. Kezdetben néhány klasszikus hangszer – zongora, hegedű és fúvós – oktatása folyt, mára azonban a kor követelményeit, igényeit figyelembe véve gitár, ütőhangszerek, magánének és népzenei képzésben is részt lehet venni.

Közel egy évtizedig táncoktatás is folyt, jelenleg csak a zeneművészet különböző ágaival foglalkoznak. A klasszikus zeneoktatás a gyakorlaton túl elméleti képzést is jelent. Már óvódás kortól lehet jelentkezni. Számukra zenés-játékos előkészítő foglalkozásokat tartanak. Jellemzően az általános iskolák alsó tagozatosai jelentkeznek, de van felnőtt tanulójuk is. Szerencsére ma is van olyan réteg, akik fontosnak tartják, hogy a gyerekek a zenéhez, ezen belül a komolyzenéhez keressenek kapcsolatot. Ebben természetesen óriási szerepük van a szülőknek. Sajnos megállapítható, hogy a kezdeti időszakhoz képest, lényeges létszámcsökkenés tapasztalható. Jelenleg évente 450 fő körüli az a létszám, akivel foglalkoznak.

A hatvanas évek végén országos mozgalom is volt az ének-zene tanulása és tanítása területén. Világhírű zeneszerzőink bábáskodtak a magyar népzene kutatása, feldolgozása felett. Az általános iskolák közül a Petőfi iskolában volt és jelenleg is van ének-zene tagozat, ahol iskolai keretek között tudnak a gyerekek akár ének- akár zenetanulással foglalkozni. A hangszeres oktatás az nem az iskola keretein belül történik, hanem szabadidőben különórák során. A Petőfibe járó gyerekek 80-90 százaléka tanult vagy tanul valamilyen hangszeren zenélni.

A tehetségesek igen komoly szintre érhettek el. A Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karának docense Lucz Ilona, aki a zeneiskolában Blankenstein Jánosnál kezdte a tanulást, majd konzervatóriumi, főiskolai és akadémiai tanulmányok után, mint zongoraművész, magas szinten tanítja a fiatalokat. De itt tanult és rendszeresen visszajár Balázs Árpád Erkel- díjas zeneszerző, a város díszpolgára, Lehota András hegedűművész, aki Hollandiában a Koncertgebau első hegedűse volt hoszszú évtizedeken keresztül, Szántó Lajos zeneszerző, Takács Tibor tubaművész. Nagyon sok zene- és művésztanár itt szerezte meg az alapokat, többen itt tanítanak a mai napig is.

40-50 éve nem érte ennyi hatás a fiatalokat, mint ma, a zeneművészet megítélése is egy kicsit más, de lehet, hogy ebbe a társadalmi helyzet is beleszámít – folytatta Mihály Béla. Sok fiatal eltérít az, hogy a zenetanulás sok-sok lemondással, gyakorlással jár, ami bizony kitartás igényel. A hegedű sem akar szépen megszólalni, amikor az ember először a kezébe veszi. Ha viszont valaki valamilyen hangszeren tud játszani, az olyan, mint egy idegen nyelv ismerete. Az ember annyival több az átlagnál.

A zeneiskolában 20-25 tanár tanít, akik felsőfokú végzettséggel rendelkeznek, többen művészei is az általuk oktatott hangszernek. Huszonkét növendék szükséges ahhoz, hogy egy főállású tanárt tudjanak alkalmazni. Többen nem teljes időben tanítanak, hiszen egyszerre nincs például ennyi oboát tanulni akaró gyerek.

A tanulóknak lehetőségük van egyéni és különböző társas formációkban zenélni. A városnak és az iskolának több kamara- és nagyzenekara, kórusa van, ahol az erre tehetséget érző emberek kiélhetik a zene iránti szeretetüket. Van vonó-, fúvós-, ütő- és gitáregyüttes, de régizene-blokflőte együttes, és alkalmi csoportosulások is. Az iskola vezetése és az oktatók támogatják ezeket a formációkat, hiszen az együttzenélés katalizátor a zenetanulás és az élet egyéb területén is. A fiatalok megtanulnak, egyfajta rendszer szerint élni. A hangszeres, ének és elméleti órák mellett az együtt játszásra is kell időt szakítani, ami hetente 6-8 óra elfoglaltság, és biztos, hogy nem az utcán, értelmetlenül töltik el a fiatalok. Meg kell tanulni a másikra figyelni, megbecsülni egymás munkáját, meg kell szokni és el kell fogadni egy karmester irányítását, ami viszont már az élet egyéb területeire is kihathat.

Garai Sz. Imre