Köszöntő az érettségi találkozón

Olvasónk írja

Mélyen tisztelt Igazgató Asszony, tanári kar, kedves évfolyamtársaink, osztálytársaink, kedves mai diákok és maturánsok!

A Horváth Mihály Gimnázium 1960-ban érettségizett 4.B osztálya képviseletében őszinte tisztelettel és szeretettel köszöntöm önöket az ötvenéves érettségi találkozónk alkalmából.

A gimnáziumi tanáraink nem csak tanítottak, hanem neveltek, gondviseltek, szépre, jóra, nemeslelkűségre intettek bennünket. Ez adott – a gimnáziumi éveinkben és az azt követő évtizedekben – lelki erőt, emberi tartást a korabeli historikus katarzis elviseléséhez és túléléséhez. Felemelő érzés volt számunkra a szabadság fuvallatának érintése első osztályos korunkban az 1956-os forradalom rövidre szabott örömódája történelmünk feledhetetlen pillanataiban. Ezt követte az embert próbáló és embereket elpusztító megtorlás, amelynek elviseléséhez és a helytálláshoz, az emberi tartáshoz a felnőttkori életünket is átható lelki erőt az alma materünktől, tanárainktól kaptunk egy életre szólóan.

A mai találkozón számot adhatunk – a teljesség igénye nélkül – arról, hogy mindannyian úgy éltünk, dolgoztunk és tanultunk, hogy a szentesi Horváth Mihály Gimnázium nevét ismertté tettük a világban és a jó hírnevét öregbítettük a hazánk határain belül és határainkon túl. Az osztályunk tagjai kivétel nélkül becsületes és tisztességes polgárai lettek a hazánknak. Közülünk többen a hazai egyetemeken kiváló egyetemi tanárként öregbítették a gimnázium hírnevét.

Hazánk határain túl, így New Yorkban a fotóművészet területén, Moszkvában a katonai főiskolán, Erlangenben a villamosmérnöki területen, Malmőben műszaki ismeretek területén, Nürnbergben a művészettörténet művelőjeként tették ismertté a gimnáziumunk nevét és tették elismertté a magyar humán és reál tanítás színvonalát. Van közülünk, aki professzorként ment nyugdíjba és volt, aki magna cum laudéval végzett egyetemet. Rájuk éppen olyan büszkék vagyunk, mint azokra, akik a hétköznapi élet területén élték le munkás életüket. Életünket tragédiák is kisérték, közülünk sokan már nincsenek az élők sorában. Az ő emléküket kegyelettel megőrizzük a szívünkben.

A bibliai asszociációval élve úgy vélem, ma elmondhatjuk, hogy a gimnáziumunk szellemét – a génius loci-t, – mint az apostolok tovább vittük és iskolánknak – misszionáriusaivá váltunk úgy, ahogyan az elvárható, a pro bono publico, azaz a közjóért végzett nemes cselekedet szellemében.

Hálánkat az alma mater iránt ezúton is kifejezzük, de nem feledve: Soli Deo glória! Egyedül Istené a dicsőség!

Befejezésül attól az óhajtól áthatva kívánom a jövő nemzedékének, hogy legyen e gimnázium – Horváth Mihály szellemében – hittel és tudománnyal együtt a régiónk ifjúságának európai műveltségű fellegvára.

Köszönöm a megtisztelő figyelmet.

Egy egykori öregdiák:

Dr. Pálinkó János ügyvéd,
Pro Urbe díjas, Mindszent