Levelet írt szerkesztőségünkbe Besenyei Gábor, a Rádió Szentes stúdióvezetője. A Csak azért is című cikkünkre válaszolt. Lapunk 4. oldalán megjelent írása, melyet változtatás nélkül közlünk, eléggé személyeskedő, bántó. És ez az, ami viszontválaszra késztet.
Kezdem azzal, hogy a levélíró már az elején nehezményezi, hogy nem írtam alá a cikket. Aki az írott sajtóban kicsit is ismerős, tudja, gyakori az, amikor a folytatásos cikkeknél a szerző csak a végén írja alá a nevét. Ennyi. Semmi mást nem kell kikövetkeztetni az esetből.
Gábor, régóta ismerjük egymást, tegeződünk, ahogyan az a médiában dolgozók között szokás. Ezért is meglepő, és kissé talán mosolyra késztető a magázódásod, gondolom, ezt azok az olvasók is így gondolják, akik ismernek bennünket. Ám legyen…
A levélben megfogalmazott gondolattal ellentétben kijelentem, nincs sok szabadidőm. De járom a várost, emberekkel találkozom, elhangzott véleményeket hallgatok. Gyakran a Rádió Szentesről is. És emlékszem arra a napra, amikor az említett rádió stúdióvezetője berobbant a Szentesi Élet szerkesztőségébe, és a lapot szapulva kijelentette: hamarosan átveszi az újság irányítását. Gábor, ugye ez az a bizonyos eset, amire azt mondják, úgy kezdődött az egész, hogy visszaütött?!
Lehet, már nem első alkalommal teszek megjegyzést a helyi rádióra. Végzettségemből eredően talán megtehetem, mivel a Bálint György Újságíró Főiskolán rádiózásból is vizsgáztam. Ám a sorok között tudni kellene olvasni is. Nem írtam azt soha, hogy a Szentesi Élet olvasótábora több, mint a helyi rádió hallgatósága. A cikkíró itt megjegyzi: hivatalosan 36 ezer főhöz jut el a műsoruk. Tegyük hozzá: ennyien hallgathatnák! Most mondjam azt, hogy a városi hetilapot interneten még Amerikában is olvassák?! Mérföldekről, kilométerekről beszéljünk? Fölösleges.
Nekem ne sírjon az a vezető a helyi rádiónál, aki megfelelő szakmai végzettség nélkül magas fizetése mellett minimálbért dolgoztat. Tavaly két munkatársat küldött el – írja – költségcsökkentés érdekében. A Szentesi Életben nemhogy elbocsátani, felvenni sem tudunk embereket. Nem, valóban nem lyukas zseb a rádió, csak halkan kérdezem: honnan vettek el megint több százezer forintot ahhoz, hogy a rádió frekvenciára pályázhasson?
Na igen, Szentesi Élet. Engem egy közszolgálati hetilap szerkesztésével bíztak meg anna kidején. Úgy gondolom, az elvárásoknak megfelelünk. Mármint az a kis stáb, amely az önkormányzat dolgairól tájékoztatja az olvasót hétről hétre. Megpróbálunk a pártok között valahol középen maradni. Hiszen, ha lehet így mondani, mindkét oldalon olvasnak bennünket. Két év óta nem csökken az eladott példányszámunk. (A legtöbb lap ezt nem mondhatja el magáról.) Lehetnénk színesebbek, bulvárosabbak, de arra is áldozni kell! Egy fekete-fehérben megjelenő közszolgálati lapnál ma már nem lehet példányszámot növelni.
Hogy a továbbiakban miről szól az ominózus cikk, őszintén mondom, nem értem. És itt jön be az, amit régóta szajkózunk: más a rádiózás és más az újságírás. Úgy is mondhatnánk: a szó elszáll, az írás megmarad. Tehát az írott sajtóban pontosan, érthetően kell fogalmazni. És jól "megrágni" minden mondatot. Kijelenthetem: írásomban nem kötöttem bele a kenyeret adó laptulajdonosba, a képviselő-testületbe. Csak éppen arról próbálom a város vezetőit meggyőzni, hogy teljesen logikátlan és életveszélyes a Szentesi Életet a Rádió Szenteshez integrálni. És ha jól tudom, a médiatörvény sem engedélyezi két önkormányzati média összevonását.
Gábor, nem hiszem, hogy kettőnk közül nekem kellene az állásomért aggódni. Én a lapot féltem. Ezzel a köztünk lévő vitát véglegesen lezárom. Abban a reményben, hogy a képviselő-testület is igazságosan dönt majd június 25-én, és végre nyugodtan dolgozhatunk!
Lovas József