A szegények gyámolítója

Száztíz éve hunyt el Farkas Mihály földbirtokos

Farkas Mihály földbirtokos"Süvegeljétek meg azt az egyszerű embert, aki még élt, erre a névre hallgatott, mert mindenképen érdemes ő rá, hogy mindenek, de különösen Szentes polgárai megbecsüljék, nevét, emlékét tiszteletben tartsák!" Ezzel a mondattal kezdte a kortárs újságíró a nekrológját.

Farkas Mihály régi nemesi család sarja; felmenői az 1630-as években nyerték nemességüket. Nagyapja (szintén Mihály) Pest-Pilis-Solt vármegyéből, Nagykőrösről települt át Csongrád vármegyébe. Apja, Farkas Ferenc már Szentesen született 1799-ben. Földjük csak kevés lehetett, ezért kitanulta a szűcsmesterséget, és ebből tartotta el családját. 1823-ban feleségül vette Pap Lídiát, akitől hat fia született, köztük Mihály, aki 1827. szept. 26-án látta meg a napvilágot.

Farkas Mihály ifjú éveiről keveset tudunk. Egyes adatok szerint az elemi iskola elvégzése után ő is kitanulta a szűcsmesterséget, s egy ideig folytatta apja iparát. 1851-ben beházasodott egy tekintélyes családba, elnyerve Pápai István leányának, a 19 éves Erzsébetnek a kezét. Házasságuk boldog volt, de nagy fájdalmukra gyermekük nem született. Szorgalmas munkával jelentős vagyont halmoztak fel. Erre utal, hogy Farkas Mihály – aki ekkor már gazdálkodással foglalkozott – 1886-ban virilis jogon (a legtöbb adót fizetők jogán) tagja lett a városi képviselőtestületnek.

Takarékos, puritán életet élt; egyetlen kedvtelése a színház volt. A kortársai feljegyezték róla, hogy a színészetnek nem volt nála lelkesebb híve, patrónusa Szentesen. Rendszeres színházbérlő volt, de ha valamelyik színésznek jutalomjátéka volt, páholyjegyet váltott, akár elment az előadásra, akár nem – ezzel is támogatva a színtársulat tagjait.

1893-ban fáj-dalmas törés következett be életében, ugyanis imádott hitvese 64 éves korában, szívszélhűdés-ben váratlanul elhunyt. Ettől kezdve teljesen magába zárkózott, még testvéreivel is alig érintkezett. A helyi újság is megírta, hogy "portája kapuját régtől nem látta nyitva senki, ablakai táblája is sötéten zárta el szobáit az utca kíváncsi tekintete elől".

Hátralévő éveit szinte remeteként élte le, amelynek 1900. június 4-én (pünkösd másnapján) szakadt vége. Végrendeletéből kitűnt, hogy a városi szegényalap javára 20 ezer koronás alapítványt tett, és jelentős vagyont hagyott a református egyházra is. A város által kiadott gyászjelentés mindezekről beszámolt, a következő gondolattal zárva a gyászokmányt: "A megboldogult, a hozzá hasonló lelkületű, korábban elhunyt nejével együtt, hosszú, szorgalmas és becsületes munka gyümölcséül tekintélyes összeget adományozott közcélra, és evvel a nemes gondolkozású házaspár szívjóságáról fényes bizonyságot szolgáltatott, emlékezetét pedig feledhetetlenné tette a hálás utókor kegyeletében!"

A Szentes és Vidéke nekrológírója folytatva a fenti gondolatmenetet, azon morfondírozott, hogy oly sokan vannak, kiket dúsan megáldott földi javakkal a gondviselés, mindamellett fölöslegükből soha egy krajcárt sem áldoznak a közjótékonyságnak. Méltó tehát külön megemlékezni ama kevesek áldozatkészségéről, akik érző szívvel, nemes lélekkel gondoskodnak szegényekről, szűkölködőkről, közjóról. Halála után hat évvel utcát neveztek el Farkas Mihályról Szentesen.

Labádi Lajos