Őze Lajos

Hetvenöt éves lenne

Szentesen született, nagyon szegény családban. Alkalmi munkás apja hentesként kezdte, s uránbányászként fejezte be életét. Anyja a helyi állami gazdaságban volt szakácsnő, majd gyermeknevelő, cseléd, mindenes. Szülei válása után, tízévesen nevelőanyához került, aki verte, ekkor kezdett el dadogni. E hibája miatt sem játszótársai, sem barátai nem akadtak, a magányos gyerek az olvasásba menekült.

A növénytermesztő szakmunkásképzőben szerencséjére akadt egy nagyszerű tanár, aki a szünetben feleltette, hogy a többiek ne nevessék ki. A gyógyulást a nótázásnak köszönhette, a nagyapjától tanult dalok dúdolása felszabadította gátlásait - olyannyira, hogy verseket kezdett mondani. Bejutott a Színművészeti Főiskolára. Gellért Endre, a kiváló színészpedagógus felfigyelt Őze tehetségére, s délutánonként órákat foglalkozott vele.

A diploma megszerzése után pályáját karakterszerepekkel a Miskolci Nemzeti Színházban kezdte 1956-ban. Kollégái már akkor Lajos bátyámnak, Lajos bácsinak szólították, talán mert komolyabbnak, fáradtabbnak nézett ki életkoránál. 1959-ben a Nemzeti Színház tagja lett, s haláláig hűséges maradt az ország első színházához. Még mellékszerepeket játszott, amikor már nagy egyéniségként kezdték emlegetni. Átlagos termetű és külsejű volt, de mindig rá kellett figyelni, amikor belépett a színpadra.

Tehetségének sokoldalúságát bizonyítja, hogy a Bánk bánban Tiborcot és Biberachot egyaránt játszotta. Különösen emlékezetesek a Shakespeare-művekben, továbbá a Csongor és Tündében, A szecsuáni jólélekben és az Éjjeli menedékhelyben nyújtott alakításai. Jelentősen hozzájárult a kortárs magyar írók - Illyés Gyula, Németh László, Illés Endre, Sánta Ferenc, Örkény István - műveinek színpadi sikeréhez.

Filmben már főiskolás korában szerepelt (Egy pikoló világos), ezt számos karakter- és főszerep követte. Kiemelkedőt alakított Bacsó Péter A tanú című szatírájában (1969) Virág elvtársat, Fábri Zoltán Az ötödik pecsétjében (1976) Gyuricza órást formálta meg.

Őze Lajos pályája, élete tele volt töréssel, újraindulással, mámorba meneküléssel. Az 1960-as évektől depresszió gyötörte az érzékeny lelkületű, sérülékeny színészt. Az önemésztő művész 49 éves korában, 1984. október 21-én távozott az élők sorából.

A Jászai Mari-díjat 1970-ben, a kiváló művész címet 1984-ben, a Kossuth-díjat csak halála után, 1990-ben kapta meg.

Április 27-én lett volna 75 éves. Szülővárosa egykori iskolájában, a Bartha János Kertészeti Szakképző Iskolában szeretettel emlékeztek meg róla, a nevét felvevő Őze Lajos Filmszínházban pedig Bacsó Péter A tanú című szatíráját vetítették.