2010. április 9.

Idén ötévesek a Farkasok

A Szentesi Farkasok Utánpótlás-nevelő Sportegyesületben jelenleg 62 labdarúgópalánta sportol, öt korosztályban2005 augusztusa óta működik önálló klubként a Szentesi Farkasok Utánpótlás-nevelő Sportegyesület városunkban. Akkor 20-25 labdarúgóval kezdték a munkát, ma már több mint hatvanan futballoznak a Farkasoknál. Janiga László, az egyesület elnöke szerint az elmúlt évek sikeres szerepléséhez hasonlóan a két nagypályás csapatuk, a serdülő és az előkészítő korosztály idén is a dobogón végezhet. Céljuk, hogy a szentesi utánpótlás-nevelő egyesületek belátható időn belül egyesüljenek.

Janiga Lászlónál - aki akkor éppen csapat nélkül volt, hiszen a Szentesi TE ifjúsági csapata kikerült az irányítása alól - 2004 februárjában néhány fiatal labdarúgó jelentkezett edzésre, ám mivel egyre többen szerettek volna nála futballozni, ezért támogatást kértek az SzTE vezetőségétől a munkájukhoz. Mivel ezt nem kapták meg, Janigáék - és a szülők - a Vasutas Sportklub irányába "mozdultak" el. Azonban ez az együttműködés sem az elképzelések szerint alakult, így a szülőkkel egyetértésben Janiga László 25 labdarúgóval létrehozta a Szentesi Farkasok Utánpótlás-nevelő Sportegyesületet. Koncz László, a klub technikai vezetője elmondta, hogy jelenleg 62 gyermek, öt korosztályban sportol náluk. A serdülőkön és az előkészítő korosztályon kívül az U7-es, az U9-es és az U11-es korú labdarúgó-palánták is rúgják itt a bőrt. Nemcsak szentesi, hanem tiszaföldvári, szegvári, fábi-ánsebestyéni gyerekek is járnak Janiga Lászlóhoz és Marta Dorinhoz edzésre. Ami a két idősebb korosztályú csapatukat illeti, tavaly előtt a serdülők, tavaly pedig az előkészítősök végeztek a dobogó legmagasabb fokán, idén szintén az éremszerzés a cél.

Jelenleg a legnagyobb probléma, hogy összesen három egyesület osztozik a Sportközpont négy pályáján, melyből tulajdonképpen egy használható. A két hátsó füves pálya talaja katasztró-fális állapotban van, nincs hengerezve, locsolva, a salakos pályán kerékpárút (!) vezet keresztül, és a kutyatulajdonosok is előszeretettel hozzák ide az ebeket játszani, futtatni, és. dolgukat végezni. Nincs körbekerítve a sporttelep, senki nem őrzi, talán nem is meglepő, hogy az utóbbi hetekben több lopás is történt itt. Az egyetlen valamire való pályán van, hogy nyolcvanan is edzenek egyszerre. A téli időszakról szólva az elnök elmondta, hogy január 18-a óta az edzések 95 százalékát a szabadban végzik, mivel a sportcsarnokból - az egyetlen használható időpontjukból - is kiszorították őket. Maradt még egy-egy órájuk, hétfőn és kedden 15-től 16 óráig, ám ez gyakorlatilag kihasználatlan maradt, mivel a gyerekek ekkor még iskolában vannak.

Terveik között szerepel, hogy a hét-kilencéves korosztálynak is minél több megmérettetési lehetőséget biztosítsanak a különböző tornákon való részvétellel, illetve, hogy a nagyobbak, a "kiöregedő" labdarúgóik, szintén versenyzési lehetőséghez juthassanak. Ez nem egyszerű feladat, hiszen felnőtteknek bajnokságban való indításához az egyesületnek nincs jogosítványa. A klub vezetősége mindemellett már másfél esztendeje azon fáradozik, hogy egyesüljön valamennyi utánpótlással foglalkozó szentesi egyesület - a HSZATÁK, a Szentesi Kinizsi és a Szentesi Farkasok - , és közösen neveljenek ki egy felnőtt csapatot. Ezen a téren nem történt közeledés az egyesületek között, így egyelőre három egyesület dolgozik egymás mellett, és neveli az utánpótlást, kérdés, hogy felnőttként ezek a fiatalok hol fognak majd futballozni?

A Farkasok az ötödik születésnapjukat a hagyományoknak megfelelően egy baráti hangulatú, családi nappal szeretnék majd emlékezetessé tenni, mint ahogy teszik azt minden nyáron, a klub megalakulásának évfordulóján.

H. V.