2010. április 9.

Szentesen járt a CSLSZ alelnöke

Dr. Sahin-Tóth István (képünkön), a Csongrád Megyei Labdarúgó Szövetség szakmai alelnöke bajnoki mérkőzésen látogatta meg Szentes megyei I. osztályban szereplő csapatát abból a célból, hogy felmérje a megye labdarúgásában rejlő problémákat, és megtalálja a megoldást. Csongrád megyében a felnőtt labdarúgás megrekedt, és méltatlanul alacsony szerepre van kényszerítve, amit nemcsak az anyagiakra kell érteni. Voltak olyan időszakok, amikor a pesti nagy csapatok félve jöttek Csongrád megyébe. A magyar válogatottban több Csongrád megyében játszó, vagy onnan induló játékos szerepelt, ezt a szintet kellene visszaállítani.

A kiút önfeláldozó munkával, összefoglalással található meg, aminek sarkalatos pontja az utánpótlás-nevelés. Rengeteg tehetség van a megyében. Már 5-6 éves korban el lehet kezdeni velük azt a foglalkozást, amit régebben csak 10 éven felül kezdtek el az edzők. Sok jó szakember van, és ezek képzését sem lehet eleget hangsúlyozni. A tehetséggondozást, a játékos perspektívát kellene a megyében megteremteni. Sokat ér az is, ha különböző tornákat rendeznek, ahol a gyerekek örömmel fociznak. Fel kell építeni megyén belül is a piramis rendszert. Hiszen nem sok értelme van annak a játéknak, ha egy erős csapat 10-nél is több góllal nyer egy meccsen. A vesztes csapat gyerekeinek elmegy a kedvük a játéktól és nincs sikerélményük. Jobb esetben elmennek máshova sportolni, vagy az utca neveli őket.

A konkrét feladatok között szerepelt egy U15-ös és U23-as válogatottak létrehozása. Ezt próbálják nem Szeged centrikusan megoldani, az U23-as csapat Kisteleken az NB II-es válogatottal fog játszani, az U15-ös válogatott első edzését Sándorfalván tartották. Elkezdődött a kistérségi tornák szervezése (pl Algyő, Makó) amelyben Szentesnek is szerepet kívánnak adni.

A technikai segítség mellett arra is lesz lehetőség, hogy egy főállású pályázatíró segíti a munkát, ami az egyesületeknek talán anyagi segítséget fog hozni.

G. Sz. I.