2010. április 9.

Remeklő cselgáncsosok

Sorozatban érnek el kiváló eredményeket a Pollák DSE cselgáncsozói hazai és nemzetközi viadalokon. A legutóbbi zágrábi, Európa-bajnoki válogatóversenyen Kalydy Patrícia és Gila Nóra egyaránt az ötödik helyen végzett, így továbbra is komoly esélyük van arra, hogy a nyári ifjúsági kadett Eb-n hazánkat képviseljék.

Mint, ahogy azt lapunknak az egyesület vezetője, Kalydy Zoltán elmondta, több nemzetközi versenyt nevezett ki az Európai Judo Szövetség Eb minősítő versenynyé, ezeken a tornákon lehet gyűjteni a kontinensviadalon való részvételhez szükséges pontokat. A nemzetközi szövetség meghúz egy bizonyos szintet, rangsort, ami felett az adott országok versenyzői indulhatnak az Európa-bajnokságon. Patríciának az eddigi nemzetközi és hazai teljesítménye alapján 90 százalékos az esélye a részvételre, Nórának viszont még pontokat kell gyűjtenie, hogy biztosítsa helyét az utazó csapatban. Lehetőségük még lesz a lányoknak, hiszen a zágrábi viadalt követően Teplicén, Ploiestiben, is megmérettetnek, de lesz válogató verseny Törökországban, Portugáliában és Spanyolországban is. Természetesen valamennyi helyszínre nem utaznak el a cselgáncsosok, azt viszont érdemes figyelembe venni, hogy az Eb-n a sorsoláskor a válogatóviadalokon való szereplést veszik figyelembe, így aki ezeken jól szerepel, az akár könynyebb ágra is kerülhet a kontinensviadalon.

A Pollák DSE versenyzői gyakorlatilag minden hétvégén utaznak valamilyen bajnokságra, diákolimpiára. A junior országos egyéni bajnokságon egy 2. és egy 3. helyet, az ifjúsági bajnokságon egy 1. és egy 3. helyet szereztek meg a Pollákosok. A legfiatalabbak közül Aradi Fanni, Hevesi Ádám, Varga Mercédesz és Kalydy Vivien szerepel figyelemreméltóan, míg Őri József éremszerző helyen végzett a junior és az ifi kategóriában, komoly skalpokat begyűjtve vetélytársai köréből. Mészáros Csaba már a felnőttek mezőnyében is bontogatja szárnyait, míg Paksi Tibort szintén tehetséges versenyzőnek tartja edzője.

Ami pedig további örömre ad okot az egyesület háza táján az, hogy a Magyar Judo Szövetség női és férfi összesített rangsorában - a 2009-es eredmények alapján - a Pollák DSE a 86 pontszerző honi egyesület közül a 18. helyet szerezte meg. A 2006-os évben még a 31. helyen álló PDSE tehát évről évre kimagasló hazai és nemzetközi eredményeinek köszönhetően egyre rangosabb helyet vív ki magának a hazai cselgáncsmezőnyben.

Hering Viktor