2010. április 9.

Őseink hajléka mai szemmel

A Koszta József Általános Iskolában március 24-én rendezték meg az "Életvitel és gyakorlati ismeretek" megyei technika versenyt.

A téma a "Magyar népi építészet a honfoglalás korától napjainkig" címet viselte.

A felkészülés során egy adott témakör alapos feldolgozása lehetőséget nyújtott mélyebb és szerteágazó ismeretszerzésre, valamint az önálló kutatómunkára.

A megyei fordulóra 3 fős felső tagozatos csapatok érkeztek Fábiánsebestyén, Mindszent és Szentes iskoláiból. A technika órákon a felkészülés és a verseny során a hétköznapi élethez is fontos ismereteket sajátíthatják el a gyerekek, mint például a lakókörnyezet és a háztartás megismerése, az egészséges életmód, a közlekedésben való önálló részvétel fejlesztése, a gyakorlati tevékenységek közben kézügyességük, tárgyszemléletük, tervezési, modellezési és esztétikai érzékük is fejlődik.

Ezekre az ismeretekre ma a családok egy része tanítja meg a gyerekeket, de hiányosan. Ezért napjainkban még nagyobb jelentőséget kellene, hogy kapjon a technika tantárgy oktatása és az ilyen versenyek szervezése. Írásbeli feladattal kezdődött a vetélkedő, majd a hagyományos építészet eszközeit kellett felismerniük és bemutatniuk. A számítógépes feladatok során megmutathatták, mennyire ismerik hazánk népi építészeti hagyományait.

Gyakorlati feladatként egy alföldi parasztház alaprajzát vázolták fel, és modellezték egy kiválasztott helyiség térbeli makettjét hagyományos alapanyagból (agyag, fa gyapjú, nád, papír, stb.).

Az első helyezett csapat tagjai képviselhetik megyénket a nagykanizsai országos versenyen.

Eredmények, csapat: 1. Bozó Éva, Horváth Beáta, Sebők Zsuzsanna (Mindszenti Általános Iskola), 2. István Zsanett, Szilágyi Erzsébet, Stibló Szimonetta (Arany János ÁMK, Fábiánsebestyén), 3. Nagy Anett, Suti Vivien, Ördög Cintia (Mindszent), 4. Tóth Bálint, Bélteki Benja-min, Döme Attila (Kiss Bálint iskola), 5. Mélykúti Kornélia, Mészáros Zsaklin, Szabó Izabella (Koszta iskola), 6. Molnár Anett, Gyuris Anett, Vadász N. János (Fábiánsebestyén).

Köszönjük a versenyre felkészítő nevelők a munkáját.

Szolláthné Sárközi Sarolta
technika munkaközösség-vezető