2010. április 9.

Szent Patrik napján vonultak

James Joyce szobra előtt, DublinbanÍr és angol partnerintézményekkel vesz részt a Deák Ferenc iskola a Comenius Iskola együttműködési program keretein belül egy két éven át futó pályázatban. Nemrégiben Írországban járt hét pedagógus, hogy előkészítsék a projekt májusi, szentesi zárását.

A Deák iskolát évtizedes kapcsolat fűzi a liverpool-i partner általános iskolához, de az ír Cork-beli intézménnyel is volt már több együttműködésük, így közösen pályáztak 2008-ban a magyar fordításban az Európai diákok jeles napok kalendáriuma című projektre, melynek vezetője a szentesi iskola lett.

Az első évben a három ország diákjai saját, angol nyelvű kalendáriumot készítettek, tanári segédlettel. A naptárok heti lebontásban tartalmazzák a jeles napokat, szokásokat, a gyerekek rajzaival illusztrálva. Diákjaik a honismereti órákon tanulnak ezekről a hagyományokról, így gyűjtötték egybe az ismereteket, magyarázza Labádi Krisztina, a projekt vezetője. 2009 júniusában a liverpool-i táborban töltöttek egy hetet, ahová beszámolókkal készültek és bemutatták munkájukat. A szentesi diákok számára hasznos volt, hogy angolul kommunikálhattak, említi a projektvezető. Folyamatosan leveleznek a gyerekek, ráadásul hagyományos, postai úton írnak egymásnak.

A projekt fő célkitűzéseként közös kalendáriumon dolgozik a három ország. Ennek kapcsán járt Írországban a Deák iskola hét pedagógusa. Pár napot a fővárosban, Dublinban töltöttek, a többit Corkban, a szigetország második legnagyobb településén, egy déli kikötővárosban. Az egy hetes látogatást a vendéglátók úgy időzítették, hogy Szent Patrik napja is beleessen. Az írek március 17-én ünneplik védőszentjüket, s erről a szentesi tanárok is élményeket szerezhettek.

Mint a projektvezetőtől megtudjuk, ők is részt vettek a Szent Patrik-napi felvonuláson, mindenféle náció, legalább 50-60 ezer ember között, a mintegy 3-4 kilométeres út során az előkelőségek tribünje előtt is elhaladva. A projekt tagjainak a menet az együttműködésük prezentálására is jó alkalom volt. Vendéglátóik azt kérték, vigyenek népviseletet, s a kalocsai hímzett ruhákban felvonuló ír gyerekek nagy sikert is arattak, melyért köszönik Hankó Györgyné segítségét.

Más programokon is ismerkedhettek a tanárok a házigazdák kultúrájával, így megfordultak táncházban, egy iparművész foglalkozásán, az ott nemzeti sportnak számító hurling meccsen, és természetesen szakmai tapasztalatokat szerezhettek a partneriskolában is. Az ír gyerekeket érdekelte az országunk, bár nem sokat tudnak róla, vallja be Krisztina. Olyan kérdést is kaptak a szentesi tanárok, hogy például esik-e itt a hó, s mivel náluk rendkívül népszerű a foci, azt is tudni akarták, mi vajon hogy állunk a sportággal. Pedagógusaink betekintést nyerhettek a mienkétől eltérő ír tanítási rendszerbe is.

Májusban lesz a projekt záróeseménye az iskolában már hagyományos Deák Diák Show keretében, mely nagy megmozdulás lesz, 60-70 vendéggyerekkel. A műsoron kívül, melyben saját és közös produkciókkal is készülnek, egy hetes tábort és területi honismereti vetélkedőt is rendez a Deák iskola, a külföldi tanulók részvételével. A projekt vezetője úgy látja, az angolok és az írek is szívesen ismerkednek a mi hagyományainkkal. A kultúraközvetítés és az iskolák közötti kapcsolat nem szakad meg a jövőben sem, mert már tervezik a következő közös munkát, mely valószínűleg a gasztronómia területére vezet.

(darók)