2009. november 20.

Trükkös tolvajok

Az elmúlt hetekben több alkalommal érkezett bejelentés a szentesi rendőrkapitányságra, hogy különböző indokokkal mentek be elkövetők általában magányosan élők lakásába és loptak el különböző összegeket. A "trükkös tolvajok" segítőkész, jóindulatú embereket használták ki.

A módszerek között számtalan érdekes, utólag hihetetlennek tűnő ötlet szerepel. Balogh-Szabó Imre rendőrkapitány tájékoztatása szerint többen azzal kopogtattak idősek ajtaján, hogy gázár-támogatást vagy nyugdíj-kiegészítést hoztak, esetleg más hivatalos szolgáltató, például az elektromos művek pénzvisszatérítésére hivatkoztak. Az esetek között volt vásárlás és értékesítés, pénzváltás, rosszullét, szociális-segély, kerti munka elvégzésének ürügye is. Volt, aki azt mondta, hogy a szomszéd telket, ingatlant szeretné megvenni, de a vásárlás előtt mindenképp szeretne meggyőződni például az épület hátuljának állagáról is, ezért érkezett. Arra is volt precedens, hogy azt állították, hogy a sértett hozzátartozója küldte az idős emberhez pénzért, vagy valamilyen értékért.

A rendőr alezredes felhívta a figyelmet, hogy idegennek nem érdemes ajtót nyitni, kellemes megjelenése ellenére megbízni benne, vagy beengedni a lakásba. Nem szabad nyitva hagyni a házak kapuját, ablakait. Érdemes a kerítésre kitenni a "Harapós kutya" feliratú táblát még akkor is, ha a kutya nincs a kertben. Nem szabad beengedni házaló árusokat, illetve ha valaki azt állítja, hogy hivatalos szolgáltatótól jött, akkor meg kell kérni, hogy igazolja magát. A rendőrség felhívja arra is a figyelmet, hogy éjszaka semmi esetre sem szabad ajtót nyitni. Ha pedig megtámadnak valakit, akkor ésszerűbb átadni az értékeket, mint ellenkezni.

- A szomszédokkal kapcsolatot kell fenntartani, sőt az egyedül élő időseknek célszerű olyan tárgyakat is elhelyezni az udvaron, amelyek azt a látszatot keltik, hogy család él az adott lakásban. A ház ablakait napközben érdemes felhúzni, éjszakára pedig leengedni. Gondozni kell a kertet, mert ezzel is az ingatlan lakottságát lehet sugalmazni, illetve azt, hogy nem gyenge fizikumú emberek élnek a házban. Végül Balogh-Szabó Imre elmondta: amennyiben valaki mégis bűncselekmény áldozatává válna, azonnal értesítse a rendőrséget a 107-es, 112-es segélyhívó számon, valamint forduljon segítségért az Igazságügyi Hivatal Áldozatsegítő Szolgálatához.

Cseh-Lakos