Szabadságot, függetlenséget akartak

Október 23-án térzenével és zászlófelvonással kezdődött az 1956-os októberi forradalom és szabadságharcra és a 3. Magyar Köztársaság kikiáltására emlékező városi ünnepség. A zászlófelvonás után a résztvevők átsétáltak a Református Nagytemplom mellett található 56-os kopjafához, hogy elhelyezzék az emlékezés koszorúit, virágait. A városi ünnepség a Megyeháza Konferencia és Kulturális Központ dísztermében folytatódott, ahol Szirbik Imre polgármester, országgyűlési képviselő köszöntötte a megjelenteket, majd az 1956 után halálra ítélt, és kegyelmet kapó Mécs Imre, országgyűlési képviselő emelkedett szólásra.

- Ma nem csak 1956. október 23-ára, hanem 1989. október 23-ára is emlékezni kell; akkor ugyanis, a forradalom után harminchárom évvel a nép, szabadságot kapott, és legitimálta '56 eseményeit - mondta az ünnepség szónoka, majd hangsúlyozta: 1956-ban reformokat, szabadságot és függetlenséget akartunk, de a nép túljutott a fiatalok céljain, és egy nap alatt szabadságharc alakult ki.

De nem október 6-án kezdődött az egész, korábban kezdődött, a remény akkor született meg, amikor a diktátor Sztálin meghalt 1953-ban, és egy józanabb ember lett Magyarország miniszterelnöke, aki a maga józanságával, szívósságával élhetőbbé tette akkor a rettenetes diktatúrát. Kiengedte a börtönökből azokat, akiknek nem volt ítéletük, megszüntette az internálást, a munkatáborokat, hazaengedte a kitelepítetteket, leállította az esztelen nehézipari fejlesztést, amely a háború célját szolgálta. Azt mondta, inkább a mezőgazdaság, a parasztságunk felé kell fordulni. Nagy Imrét egy évig engedték dolgozni, amikor Moszkvában eldőlt a hatalmi helyzet, visszajött Rákosi, és akkor Nagy Imre kegyvesztett lett.

- A nép ekkor zárta őt szívébe - folytatta a szónok. - Politikust keresve, aki kivezetné az országot a nehéz helyzetből, csak ő jutott az eszünkbe. A nép őt akarta. Mert egyszer már bizonyított. Közben Ausztriából kivonultak a szovjet csapatok, Ausztria semleges lett. Vártuk, hogy mi következünk. És akkor létrehozták a Varsói Szerződést.

A reménynek nem lehet határt szabni, mondta Mécs Imre. Október 23-át megelőző napon nagygyűlést tartottak a Műszaki Egyetem aulájában, megszövegezték a 16 pontjukat. Többpártrendszert követeltek, semlegességet, új kormány megalakulását Nagy Imre vezetésével, és azt, hogy a szovjet csapatok vonuljanak ki Magyarországról. A lengyelországi események hallatára elhatározták, hogy másnap békés felvonulást tartanak. A gyülekezési tilalom miatt a Műszaki Egyetem területén tarthatták meg a nagygyűlést. Onnan kart karba öltve elindultak a Bem térre, megalakították a diákszövetséget, majd átvonultak a Kossuth térre, ott azután többfelé oszlott a tömeg: elmentek a Sztálin szobrot ledönteni, lefoglalni a sajtót, a Szabad Nép nyomdájában. A rádióhoz, hogy beolvastassuk a 16 pontunkat.

- Ez szabadságharc volt. Hihetetlen bátorsággal próbáltunk ellenállni, szembeszálltunk a világ legnagyobb szárazföldi hadseregével.

A környező országok bolsevik vezetői megijedtek a magyar vírustól, féltek attól, hogy náluk is hatni fog. És akkor Jugoszláviában titokban eldöntötték a sorsunkat: a szovjet hadsereg bevonul Magyarországra, és Kádár János lesz a miniszterelnök. Titó fölajánlotta azt, hogy kivonja Nagy Imrét és kormányát a harcból, s menedékjogot ajánl föl neki. Iszonyatos reggelre ébredtünk november 4-én. Rengeteg harckocsi tört Budapestre. Amerika szabadkezet adott a szovjeteknek. Mi erről persze nem tudtunk. Harcoltunk tovább, küzdöttünk. Alighogy megismertük a szabadságot, újból elveszik! Megpróbáltuk a lehetetlent. Nem tudtunk eredményt elérni. A munkástanácsok még egy darabig tárgyaltak, aztán. Rengeteg embert letartóztattak, 24 ezer embert ítéltek el, 500 embert ítéltek halálra, és közel 350 embert végeztek ki - emlékezett a politikus.