2009. szeptember 18.

Daljátékkal indítottak

Újdonságok a katolikus iskolában

Erdélyi, szovátai gyerekek szereplésével kezdődött a 2009/2010-es tanév a Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskolában, ahol többek között a szociális kompetencia fejlesztésére helyezik a hangsúlyt a következő hónapokban. Ezen kívül focimérkőzéseket terveznek, és rendszeresen próbáló szülői énekkart akarnak kialakítani az új tanévben.

Az új iskolai év is számos újdonságot hordoz magában, de a már elkezdett, bevált ötletmegvalósítás is folytatódik. - A 2009/2010-es tanévben szeretnénk elmélyíteni a szociális kompetencia fejlesztését, és az önkéntes munka melletti elkötelezettséget intézményünkben. Már tavaly is hetedikeseink és nyolcadikosaink szülői engedéllyel részt vettek az idősek otthonában lakók látogatásában. A sürgősségi osztály egyik munkatársa, Sinkó Edit csecsemőápolást tart nyolcadikosainknak, illetve elsősegély tanfolyamot szervez azok számára, akik később jogosítványt akarnak szerezni - tájékoztatta lapunkat Nemes Éva.

Az igazgatónő beszámolt arról is, hogy a pedagógus munkaközösség vezetői az interaktív táblát is bevonják munkájukba a jövőben, sőt az általuk készített prezentációkat egy archívumban gyűjtik, hogy más tanárok is felhasználhassák anyagaikat. A szülőkkel is szeretnének jobban együtt dolgozni. Ennek érdekében megszervezik a szülők foci csapatát. Az első nagy mérkőzésre a Szent Erzsébet héten kerül sor, novemberben. Akkorra tűzik ki az Erzsébet kupát, a sportrendezvényre meghívják a megyés püspököt, illetve a gyulai Grosics Akadémiát is. Ezen kívül megszervezik a szülők énekkarát, melyet az iskola igazgatója vezet majd. A szülők tavaly karácsonykor már felléptek, de akkor csupán három hetet gyakoroltak, a jövőben azonban rendszeresen próbálnak. A színjátszó csoportok is újra dolgoznak, készülnek a Szent Erzsébet Napra, illetve az október 23-i ünnepségre.

- Beindult az óvodai élet is az iskola épületében, már két új jelentkező van. Egyelőre jól megférnek egymás mellett az óvodai és iskolai közösségek. Előbbinek külön játszóhelyet alakítottak ki az udvaron, és hozzájuk külön elektromos jelzőrendszer segítségével juthatnak be a szülők a templom felől - mondta el az igazgatónő, aki arról is szólt, hogy a nyáron elvégezték a kötelező tisztasági festést. Emellett felújítottak három tantermet, kijavították a balesetveszélyes lefolyókat és az igazgatóhelyettesi iroda is új küllemmel fogadja szeptembertől a szülőket és gyerekeket.

Az igazgatónő pályázati sikerekről is említést tett: A Mentés másként program segítségével öt tantárgyat magába foglaló komplex tanulmányi versenyt hirdetnek a helyi iskolák tanulói számára, évfordulókhoz kapcsolódva. A szellemi öttusa keretében olyan személyiségek munkásságára akarják felhívni a figyelmet, mint Gérecz Attila, Bárdos Lajos, Dienes Valéria, Feszty Masa és Öveges József. A csapatverseny november 20-án lesz, bővebb információk az iskola honlapján érhetők el.

- Folytatjuk az Útravaló pályázatot is, melybe három éve kapcsolódtunk be, és rendszeresen pályázzuk. Ennek keretében a hátrányos helyzetű gyermekek tanulmányi eredményén és körülményein próbálunk javítani. Az érintett 10 tanulónk havi támogatásban részesül a Kulturális és Oktatási Minisztériumtól. Az iskola alapítvány pedig pedagóguskirándulásra pályázik, az úti cél Erdély, és a magyar helyek, emlékek felkeresése - fejtette ki Nemes Éva.

A Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskolában jelenleg 380 diák tanul, minden évfolyamon két osztály. Az első osztályosok létszáma is kimeríti a maximum keretet, 53 gyermeket írattak be az intézménybe, hogy elsajátítsák a betűvetést, olvasást és számolást. 40 fölötti a létszám az óvodában is, és sokan kihasználják a felső tagozatban is meghirdetett napközi és tanulószoba lehetőségét.

Cseh-Lakos