Budapesti magasröptű keringők (pörklik)

Sok embernek talán nem sokat jelentenek a címben szereplő szavak, talán nem is tudják, miről van szó. Pedig egyszerű a helyzet: olyan galambokról, amelyek képesek szinte a kisrepülők magasságában (2-3 ezer méteren) több órát repülni, és van úgy, hogy szabad szemmel nem is lehet látni őket. Sport ez is, elsősorban a galamboknak.

Gulyás Ferenc Szentesen a leggazdagabb "eredménygyűjteménnyel" rendelkezik, és ez a hobbi kitölti minden szabadidejét. Sőt a zsebpénze sem mindig elég, ha komolyan gondolja ezeknek a galamboknak a tenyésztését. Természetesen nem egyedül, hanem komoly nemzetközi szervezet, az Európai Unió Röpgalamb Szövetség égisze alatt több mint 10 hazai egyesületben, több mint 300 versenyző és tenyésztő hódol ennek a szenvedélyének, és szerveződnek a versenyek. Magyar és angol módszer szerint bonyolítják a versenyeket. A magyar esetében falkában hajtják a galambokat, 16-24 galambból áll egy csapat, sem kevesebb sem több nem lehet. A tip-lereket (ez is röpgalamb fajta) reggel 5 órakor engedik ki, és este 21 órakor van vége a versenynek, akár lejönnek a galambok, akár nem. Az is hiba, ha a jószágok nem szállnak le, mert túllépik az időt. A verseny során nézik, hogy mennyire egységesen, és milyen magasan repülnek úgy, hogy falkában maradnak. Ezek a galambok a ház fölött körbe-körbe, különböző fordulatokkal, a felhők magasságáig repülnek fel. Kihasználják a meleg levegő felfelé áramlását is. Volt olyan galamb, amelyiket a lengyelországi Katowicéből igazoltak vissza, odáig vitte a szél és a felhő. Ezek nem postagalambok, nem találnak haza, ha nem látják a saját házukat, dúcukat.

Ezeket a közepes méretű magasröptű galambokat nem viszik kiállításra, mert nem mutatósak. A röptető galambász azt mondja, hogy nem a színe, hanem a tolla repül és repíti a galambot. Versenyeken a bírálónak a szabályzat szerint óránként legalább egyszer látnia kell a magasban szálló kisállatokat még akkor is, ha már sötétedik. Ezért a nagyobb versenyzők több fényszórót is alkalmaznak, akik az angol módszer szerint versenyeznek. Kettővel a házat világítják meg, kettővel - mint a légvédelmi reflektorok - a felhőszintet. A versenyeken csak azok a galambok vehetnek részt, amelyek megfelelően el vannak látva a megkülönböztető gyűrűkkel.

A galambtenyésztők gondosan óvják állataikat a betegségektől. Csak a dúcban ehetnek, és csak akkor járhatnak ki, ha repülni kell. Változatos a táplálékuk: kukorica (ez is több fajta) búza, borsó, bükköny, napraforgó, cirok, fénymag, szeklice, lenmag, repce, stb. Mást esznek költéskor, versenyzéskor és mást pihenő időszakban. Télire a párokat különválasztják csak tavasszal teszik őket újra össze.

Egy versenynél a legfontosabb, hogy a galamb ne legyen éhes, szomjas, mert akkor nem repül. De ha jó olajos magot kap, és "rendesen feliszik" képes arra, hogy egész nap repüljön.

A ház körül is sok veszély fenyegeti a galambokat, amire nagyon oda kell figyelni, és védekezni kell. A rágcsálók elsősorban a takarmányt dézsmálják, de súlyos betegségeket is terjesztenek. A pocok vagy a ragadozó kisemlősök még a felnőtt galambokat is képesek elpusztítani, nemcsak a tojásokat és a fiókákat. Az igazi veszélyt a sólyomféle ragadozók jelentik repülés közben. Nemcsak az a baj, hogy időnként elkapnak egy-egy galambot, hanem ezzel a "rávágással" szétverik a falkát, és az ijedt galambok "világgá" mennek. Nem egyszer előfordul, hogy a teljes versenyző falka eltűnik.

Sajnos a galambászat egyre kevésbé népszerű ma Magyarországon, pedig egészséges, nagyon szórakoztató, izgalmas kikapcsolódás.

Garai Sz. Imre