2009. július 24.

Rossz év után csak jó jöhet

Volt négy jó évünk korábban, aztán tavaly volt egy rossz, úgy látszik, ezt az idén sem ússzuk meg. Féléves értékelési számaink sajnos nem rózsásak. A tavalyi tendencia úgymond, folytatódik, lehet, hogy évvégéig is kitart. De nagyon bízom benne, hogy a rossz év után már csak jó jöhet, panaszolja Magyar József (képünkön), a Hungerit Zrt. vezérigazgatója. Mint mondja, ezek mind összetett dolgok, őket is sújtja a válság.

Ami az egészben észrevehető: a drágább termékek fogyasztása visszaesett, az olcsóbbak iránt nem változott a kereslet. Erre mondják azt, hogy enni csak kell az embereknek, igaz, mindez a minőség rovására megy. A vásárlók biztosra mennek, és a külföldi kereskedők sem kockáztatnak semmit. Hogyan? A vezérigazgató kifejti, hogy az eddigi legjobb termékük a Valdor sonka, korábban mintha nem is nézték volna az árát, keresett termék lett. Most próbáltak árat emelni, a vásárlók úgy reagáltak rá, hogy visszaesett a fogyasztás belőle. Le kellett mondaniuk az áremelésről.

Érdekességként említi a vezérigazgató, hogy a fogyasztás tavaly november-decemberében változatlan maradt, bár sokan azt várták, hogy csökkenni fog. Igaz, akkorára nagyon sokan váltak munkanélkülivé, de kaptak végkielégítést. És kiköltekeztek, aztán elfogyott a pénz. Ha lehet a statisztikának hinni, a múlt hónapban megállt a munkanélküliek számának emelkedése.

- És Önöknél? - kérdezem.

- A Világgazdaság című újság is lehozta, hogy Magyarországon kilenc nagyobb cég van, amely jelentős létszámot vett fel az idén. A Hungerit Zrt.-t hetedikként sorolták fel, 180 fővel. De ez igaz is, hiszen amikor visszaálltunk a hízott liba vágására, a létszámot újra fel kellett tölteni.

- Úgy tudjuk, bővülnek is, új teleppel, ólakkal.

A héten kezdik el a Panír 1 munkahely felújítását- Jelenleg két telep rekonstrukciója folyik, az egyik Jakabszálláson. Ott négy ól épül, az ólakat Franciaországból hozatjuk. A telepen mintegy 620 ezer csirkét tudtunk előállítani éves szinten, ezután már a dupláját. Jövő hónap 16-án lesz készen az új rész és szeptember 16-án már csirkét telepítünk bele. A másik, Kistelek melletti telepünkön szintén 640 ezer körüli csirkét tudunk előállítani. Ott szintén építünk négy ólat. A két telepen így megközelítőleg 1 millió 300 ezerrel több csirkét tudunk saját magunknak előállítani. Végeredményben ez egy kényszermegoldás, mivel a külső termelők között kezd hanyatlani a csirkenevelés, ami talán érthető is, hiszen nagyon vékony a jövedelmezőség rajta. Ha ez kész lesz, közel 8 millió csirkét tudunk magunk előállítani. Vettünk egy Felgyőhöz tartozó földterületet, pályázati pénzből oda tíz ólat szeretnénk építeni. 2011. elején lenne kész. S ha ez a telep fölépül, akkor azzal a plusz 2 millió csirkével már összesen 9,5-10 milliót tudnánk magunk előállítani, saját telepeinken, ami a cégnek kell, és akkor nem függünk senkitől.

Majd a libákra terelődik a szó. A vezérigazgató elmondja, elkezdték vágni a hízott árut, ugyanannyit vágnak, mint tavaly. Már ki sem ejti a száján az elhíresült Négy Mancs nevet, de hozzáteszi: nem nyugszanak, tovább ügyködnek a Hun-gerit ellen. Most nem annyira nyíltan, mint korábban tették, hanem alattomosan, hátulról támadják a céget.

- Kisebb beruházásokról is hallani.

- A héten kezdjük el a Panír 1 felújítását, ez 73 millió forintba kerül. Az 1985-ben átadott épület, most már annyira elhasználódott, hogy nem lehetett már benne normálisan termelni. Idén a rossz év ellenérre közel 280 millió forintot költünk el különböző beruházásokra telephelyen belül.

- Sokan várták nagy izgalomban a döntést, hogy benne marad-e a vízilabda támogatásában.

- Támogatom a női vízilabdát. A MetalCom Zrt. vezérigazgatójával abban maradtunk, hogy még egy évig támogatjuk a női vízilabdát, de most leírjuk, ami eddig csak szóban hangzott el, hogy ha a csapat a 3. helynél lentebb végez, akkor megszűnik a támogatás. Dobogós helyezésnél még egy évig automatikusan megmarad a támogatás. Azt is kikötöttük, hogy az edzések látogatottságának el kell érnie a 80 százalékot. Ha nem éri el, függetlenül attól, hogy hányadik helyen áll a csapat, megszűnik a támogatás. A helyi póló érdekében ezt szigorúan figyeljük.

Magyar József nem csak a vízilabdával szemben ilyen szigorú. Kérdésre válaszolva kijelenti: ez évben különösebb új termékkel nem rukkolnak elő. A vásárokból is kiszálltak. Teszik ezt annak ellenére, hogy eddig minden évben elhoztak valamilyen díjat. Azt mondja, a vásárok mára elvesztették jelentőségüket. És sokba kerülnek.

Lovas József