Az utóbbi hetekben, hónapokban egyre több vitáról hallani, úgy szakmai, mint politikai körökben a megyék létjogosultságáról. Egyáltalán kell-e a megye? - teszik fel a kérdést a téma kutatói. A közigazgatási reform kapcsán fölmerült az, hogy mint közigazgatási egységet, ki lehetne iktatni, és nagyobb regionális egységekre áttérni. Labádi Lajossal, a szentesi levéltár vezetőjével történeti aspektusból próbáljuk végigkísérni a vármegyék szerepét, történetét.
- A következő nagy lépés a 48-as szabadságharc leverése utáni időszakban ment végbe. A császári-királyi rendszerben átmenetileg megszűntek a választott testületek, szüneteltették a megyegyűléseket; a megyék élén királyi biztosok, megyefőnökök álltak, akik néhány fős apparátussal parancsuralmi módon irányították a megyét. Megkísérelték a német nyelvrendeletet végrehajtani, hogy 1854-től a közigazgatás nyelve németre váltson. A megyerendszer szétzilálása érdekében Magyarország területét 5 helytartósági osztályra tagolták, s ezekbe sorolták be a hagyományos megyéket. Mint tudjuk, a megyerendszer felszámolása nem sikerült - mondja a levéltár-igazgató.
- Jelentős polgári vívmányként emlegetik a tankönyvek, hogy ekkoriban valósul meg járási szinten a közigazgatás és az igazságszolgáltatás szétválasztása.
- Ez 1850-ben történt. Ezzel megint csak csorbult a megyék hatásköre. Később, a kiegyezés után az 1870/XLII. törvénycikk szabályozza a vármegyék (köztörvényhatóságok) új rendjét. Említést érdemel, hogy a korábbi, elavult feudális vármegyék ellen Horváth Mihály történetíró is fölemelte a szavát, sürgetve megreformálásukat, vagy megszűntetésüket. A törvény megjelenésétől nevezik törvényhatósági bizottságnak a megyegyűlést. Rátérnek az úgynevezett virilista rendszerre, amelynek értelmében egy részük választott képviselő, a másik részét a legtöbb adót fizetőkből és különböző köztestületek képviselőiből állították össze. Aztán 1871 őszén törvényt hoznak a magyar királyi bíróságok megszervezéséről; ettől kezdve az igazságszolgáltatás végleg elvált a megyéktől. 1872-ben Szentesen is fölállt a Magyar Királyi Járásbíróság, amely fölött a kerületi táblabíróság állt.
- Ha már említette Szentest, hogyan alakult mindez, itt helyben?
- Csongrád megyében, a 48-as időszakban a népképviseleti alapon választott megyegyűlésnek 210-215 között mozgott a létszáma. A legtöbb képviselőt Szentes adta, 70 főt. Vásárhely 69, Csongrád 37, Mindszent 14, Szegvár 10, a kisebb települések 1-2 képviselőt küldhetett a megyegyűlésbe. 1929-ben, hogy rugalmasabb, hatékonyabb legyen a munka, a testület számát 144 főre csökkentették. Ekkor a szentesi képviselők száma 54-re esett vissza, ebből 22-en voltak választottak. Ekkor már közel 50 éve Szentes a megyeszékhely, és a lakosság száma is 30 ezer fölött van.
- Aztán még tovább szűkült a megyék hatásköre.
- Később elvették tőlük a megyei adóbevételek jelentős részét, így az anyagi feltételek jelentősen romlottak. A valamikori 63 vármegye Trianon után 33-ra csökkent, abból 10 érintetlen maradt, a többi csonka. A két világháború között 25 megyéből állt Magyarország közigazgatási egysége. A megyegyűlések hatásköre jelentősen beszűkült, a főispánok jogköre pedig egyre nőtt. 1876-ban megszervezték az úgynevezett közigazgatási bizottságokat, ezáltal tulajdonképpen államosították a tanfelügyelőséget, az építészeti hivatalt, a számvevőszéket, az adóhivatalokat. Ezek korábban mind-mind megyei hatáskörben voltak.
- Majd 1949/50-ben a korábbi megyerendszert fölváltja a tanácsrendszer.
- De továbbra is használják a megye elnevezést. A megyék száma 19-re csökkent. A megyei tanács testülete 70 fős maradt. A közigazgatás tekintetében megmaradtak a főbb feladatok; 1984-ig a járási tanácsokon keresztül irányították a községek életét. Időközben számos jogkört országos hatáskörbe vontak, megfosztva a megyéket a valódi önkormányzatiságtól. A járások megszüntetését követően tervezték a megyék megszüntetését is. Az 1989/90-es rendszerváltás egyik legélesebb vitája a megyerendszer eltörlése, ill. megtartása körül folyt. A szakemberek és a politikusok is azt hangoztatták, hogy ki kell szélesíteni az önkormányzati és az intézményi autonómiákat. Ez azt jelentette volna, hogy a centralizációt megtestesítő megyei tanácsokkal együtt, búcsút mondanak a megyéktől, mint hatóságoktól, és a városokat, községeket ruházzák fel nagyobb autonómiával. Szóba került hat területi régió kialakítása, amelyek segítették, felügyelték volna a települési önkormányzatokat. A régen megérett átszervezés azonban elmaradt. Tradicionális okokra hivatkozva, elsősorban érzelmi alapon politikai küzdelem indult a "történelmi vármegyék" megmentéséért. A kompromisszum jegyében létrehozták a regionális közigazgatási hivatalokat, ami azt jelentette, hogy a megye városai megkapták a nagyobb önkormányzatiságot, a községek fölötti jogi felügyeletet azonban a közigazgatási hivatalokra ruházták. A megyének nem maradt semmi közigazgatási hatásköre a városok és a községek fölött, csupán a területén működő különböző közintézmények (iskolák, egészségügyi- és szociális intézmények, közgyűjtemények) fölötti felügyelet. Mindazonáltal, hogy nem jött létre a kiterjesztett intézményi autonómia, ami ígérve volt, egy nagyon költséges, elavult, nehézkes megyei apparátus maradt hátra, beszűkített hatáskörrel és költségvetéssel.
- Aminek már semmi köze a Szent István kori vármegyei rendszerhez.
- Az égvilágon semmi. A történelmi érvekre hivatkozva, mégsem mondják ki, hogy mint közigazgatási hatóság szűnjön meg, hisz túlélte önmagát. Természetesen a megyék elnevezésének, mint helyjelölő földrajzi neveknek továbbra is létjogosultsága van; a hatóságnak, mint közigazgatási szintnek kellene búcsút mondani. A tradicionális megyerendszer nem menne feledésbe, hisz a régiókon belül a megyék megőriznék nevüket, mint ahogyan az autonóm önkormányzatisággal fölruházott intézmények nevében is (Pl.: Csongrád Megyei Levéltár). Végre be kellene látni, hogy itt egy közigazgatási és politikai hatalmától, valós feladataitól megfosztott, kiürített szervezetről van szó, amely közel 20-25 éve vegetál, és sokba kerül. Ehhez a megyéhez nem kellene ragaszkodni. Régen megérett az idő egy korszerűbb közigazgatás kialakítására. Ehhez kellenek a jó közigazgatási szakemberek, akik ki tudják számolni, mi jó a településeknek, az önkormányzatoknak. Hogyan tudnak jól működni például a Dél-alföldi Régióban.
- Izgalmas kérdés az is, hány régiót alakítsanak ki.
- Véleményem szerint a város és környéke, mint egy közigazgatási egység, sokkal életszerűbb. A közös érdek közvetlenül összetartja őket. A valós önkormányzatiságot kell erősíteni, úgy anyagiakban, mint hatáskörrel, a regionális igazgatást pedig csak arra használni, ami állami feladat volna; ne Pestről, hanem valamivel közelebb vinni a városokhoz. És nem volna közvetlen beleszólása az autonóm települések dolgába.
Lovas József