Huszonöt éve optikus iparos. Idén a szakma ezüstgyűrűvel tüntette ki. Pedig nem akart optikus lenni. "Abban az időben, amikor érettségiztem, akkor nem nagyon volt más lehetőség, csak egyetemre menni. Lehettem volna óvónő, tanárnő, stb. Én fodrász akartam lenni. Ahhoz volt kedvem, de apukám nem engedte. Aztán hallottam valakitől, hogy optikusképzés is létezik, Nyíregyházán kerültem kapcsolatba a szakmával" - meséli.
Dr. Talliánné Bodó Gabriella nyírbátori születésű, a nyírségi megyeszékhelyen járt gimnáziumba. Abban az időben célirányosan vették fel a diákokat. A fővárosban a személyzetis úgy irányította őket, hogy utána visszakerülhessenek abba a megyébe, ahonnét jöttek. Kevés optikus szakember volt akkoriban.
- Vissza akartak helyezni Mátészalkára - mondja. - A fővárosban maradtam, az Ofotértnál. Eladóként dolgoztam abban a boltban, ahol a műhelygyakorlatot és a bolti eladást tanították. Fotóval együtt. Ma inkább célirányosak az üzletek, csak fotó- vagy csak szemüveg boltot találni az országban.
Szentesre 1981-ben költöztek. Férje ortopéd sebész volt, dr. Badó Zoltán hívta a kórházhoz. Akkor el kellett gondolkodnia azon, mit kezdhetne önmagával? A kutatóban felajánlottak ugyan egy állást, de hát nagyon távol állt tőle az ottani munka, például a talajminősítés.
- Kontaktlencse honosítással már foglalkoztunk az Ofotérton belül, a fejlesztési főosztályon. Angliából hozták a gépeket. Ekkor még nagyon gyerekcipőben járt az egész. A kemény lencséket gyártották már klinikán, lágyabb még akkor nem volt. Elhatároztam: nyitok egy boltot, aztán majd lesz valahogy. Iparosként akkor még egyedül voltam Szentesen. Csak szemüveggel foglalkozunk, fotóval nem. Van egy rendelőnk, lencséhez végzünk vizsgálatokat, szemüveget készítünk. Ha valakinek beteg a szeme, az szakorvosra tartozik.
- Szép és érdekes szakmát választott.
- Azok számára, akik elvesztik a látásukat, megműtik őket, majd megkapják a szemüveget, számukra kinyílik a világ. Ez csodálatos. A kórházi gyakorlatokon láttunk ilyet. A vakságnál roszszabbat el sem tudok képzelni. Sajnos egyre gyakoribbak a szemfenéki betegségek. Aki úgy születik, annak másképpen alakulnak ki az érzékszervei. Kifinomulnak más irányba. Egyik író mondta valahol: mennyivel tartalmasabb lenne az élet, ha mindenki vak lenne. Nem befolyásolná a szépség, a külső, csak az érzelmek, a tapasztalás. Mennyivel tartalmasabbak lennének a kapcsolatok, ha a látás nem befolyásolná az embereket. Nem tudom elképzelni, de valószínű, hogy így van.
- A szakma is sokat fejlődött közben.
- A finom munkához nagy pontosságra van szükség. Főleg a multifokális lencséhez, amellyel közelre-távolra lát az ember. Sok fókusza van, mindenhova jól lehet látni vele. Ha az optikus egy-két milliméterrel odébb teszi a fókuszát a lencsének, nem a pupillára, azzal megkeseríti a kuncsaft életét. A keretválasztás is nagyon fontos, nem mindegy, hogy a vevőnek mennyi pénze van. Ezek a lencsék nagyon drágák. Aki elmúlt 50 éves, és szeretne sokfelé látni, annak bizony már szüksége van a multifokális szemüvegre.
- Kedves lánya is az üzletben dolgozik.
- Először a lányomat sem érdekelte a szakma. Érettségi után nem vették fel az egyetemre, elment idegenvezetőnek. Aztán számítógép-rendszerszervezést tanult a SZÁMALK-on. Már útban volt az unokám, megkértem, jöjjön haza, a kedvemért végezze el a szakmát. Akkor már hallgatott rám. Az Egészségügyi Főiskolán diplomázott. Nagyon jó feje van. Kiváló eredménnyel, végig ötössel végzett. Most már megtetszett neki a szakma.
- És a város?
- Szeretem Szentest. Amikor leköltöztünk, a városnak a nyugalma volt az, ami megragadott. Ma már talán változott egy kicsit. De abban az időben egészen más volt. Nem bántam meg. Azt sem, hogy optikus lettem. De most már nyugdíjasként szeretnék egy kicsit lazítani.
Lovas József