2009. április 24.

Angliában gyógyul Kristóf

Kedvező hírek érkeztek Polgár Kristófról. Az egy éves szentesi kisfiú neve akkor vált széles körben ismertté, amikor az év elején egy jótékonysági táncestre hívó plakátokon tűnt fel. Kristófról két hónapos korában derült ki, hogy súlyos beteg, s a kór csak májátültetéssel gyógyítható. Az már akkor tudható volt, hogy a donor az egyik szülő lesz, mint ahogyan az is, hogy kisbaba esetén ilyen jellegű műtétre csak külföldön van lehetőség. A nagyszabású táncesten, melyet március 1-jén tartottak a sportcsarnokban, szép számú előadó táncolt Kristófért, a legkülönbözőbb műfajokban, és sokan támogatták is az ügyet. A 30 millió forintba kerülő beavatkozás költségeit az Országos Egészségbiztosítási Pénztár finanszírozza, az est teljes bevételét az angliai Birminghamben sorra kerülő májátültetéssel kapcsolatosan felmerülő költségek fedezésére, illetve Kristóf műtét utáni rehabilitációjára fordítják. A család még márciusban kiutazott a helyszínre, ahol az angol orvosok egy kutatási program keretén belül alapos vizsgálatnak vetették alá. A szerkesztőségünkbe eljutott információk szerint a transzplantációra való felkészítést a specialisták azzal kezdték, hogy a kisfiú megerősödjön, elérje a korának megfelelő fejlettségi szintet. Ugyanis csak ekkor lehet biztonságosan elvégezni az operációt. A kint töltött egy hónap alatt Kristóf közel 3 cm-t nőtt, valamint súlya is gyarapodott 1 kg-ot. Még sok vizsgálat vár rá, de szülei szerint kisfiuk a körülményekhez képest jól van, ahogy megfogalmazták: teszi a dolgát, növekszik és gyarapodik. Azt is megtudhattuk tőlük, a vizsgálatok alapossága megnyugtatta a családot. Mintegy három hónap kell még ahhoz, hogy sor kerülhessen a műtétre. Rengeteg segítséget kaptak, amiért nem győznek hálálkodni. Azt például, hogy nem kórteremben kell feküdnie Kristófnak, egy szentesi fiatalembernek köszönhetik: segítségével egy lakást tudtak bérelni, ahonnan hat perc alatt elérhető a kórház. A beavatkozást követően még valószínűleg hoszszabb ideig Angliában kell maradnia Kristófnak. Az alábbi számlaszámon lehet támogatni a beteg kisfiút: Kristóf Meggyógyul Alapítvány 11600006-00000000-33272812.