2009. április 24.

A győzelem motiválja dr. Kemény Dénest

Új csapat építésébe kezdett a zsinórban három olimpiai elsőséget szerző magyar férfi vízilabda válogatott szövetségi kapitánya, dr. Kemény Dénes. Lapunknak adott interjújából kiderül, hogy Biros Péterben látja a válogatottságot lemondó Benedek Tibor utódját a csapatkapitányi poszton. A szurkolóktól pedig azt kérte, az esetleges gyengébb eredmények esetén is tartsanak ki a csapat mellett. A népszerű szövetségi kapitánnyal akkor beszélgettünk, amikor az Év sportolója díjátadáson városunkban járt.

- Gyakorlatilag mindent megnyert a válogatottal, amit meg lehetett nyerni, tizenkét éve áll a csapat élén, mégsem dőlt hátra, folytatta a munkát. Mi az, ami mindezek után még motiválni tudja önt?

- Roppant egyszerű a válaszom: utálok veszíteni. És ha már elvállaltam a válogatott további irányítását, továbbra sem szeretném megérezni a vereség ízét. Bár az elkövetkezendő időszakban lehet, hogy mégis meg kell barátkoznom ezzel az érzéssel, hiszen új csapatot építünk, és elkerülhetetlen, hogy egy-két gyengébb teljesítmény becsússzon a szereplésünkbe. Ugyanakkor bízom abban, hogy a személyem, és az eddigi eredményeink olyan biztonságot adnak majd ennek a formálódó csapatnak a szurkolók felé, amelyek átsegítenek minket a csapatépítés döcögősebb részein. A horvátok és a montenegróiak gyakorlatilag a pekingi csa-patukkal szerepelnek a kö- vetkező világversenyeken, míg a mi válogatottunk komoly változásokon ment keresztül. Jó néhány gól előnyt jelent ez a már említett válogatottak számára, de azon leszünk, hogy ez a különbség fokozatosan csökkenjen, és újabb nagy örömet okozzunk a magyar sportbarátoknak.

- Új segítőket választott maga mellé, nem csak a kispadra, hanem a medencében is. Biros Péter lett az új csapatkapitány.

- Borzasztóan fontos szerepkörnek tartom ezt a funkciót, ez akkor látszódott igazán, amikor Benedek Tibor távollétében Kásás Tamás vette át Tibitől a karszalagot. Kásás - bár fantasztikus játékos - mégsem tudta pótolni Benedeket, nem tudta betölteni azt a szerepet, amit Tibor igen. A csapatkapitány feladata, hogy mindamellett, hogy a játékosok érdekeit képviseli a szakmai stáb felé, visszafelé is megtegye ugyan ezt. Úgy látom Birosban megvannak ezek az erények, érettnek tartom arra, hogy átvegye Benedek szerepkörét, nem csak a medencében, hanem a parton is.

- Még az új olimpiai ciklus első hónapjainál járnak. Hasonlítható-e ez az időszak bármelyik felkészülési időszakuk elejéhez?

- Talán a tizenkét évvel ezelőttihez, akkor az első ciklus elején építettünk egy hasonlóan új csapatot. Az elmúlt tizenkét esztendőt kisebb-nagyobb változtatásokkal ugyan az a játékoskeret dolgozta végig, és értünk el közösen szép sikereket. Most is igyekszem megtalálni azokat a játékosokat, akik pótolni tudják a kiesőket. Hosszú távban gondolkodom, tehát nem mindig az aktuálisan legjobb játékos kerül be a válogatottba, hanem azok a vízilabdázók, akiknek válogatott szintű a tudásuk, velük lesz, velük lehet ugyan is a csapat szereplése is olyan szintű, amelyet megszokhattunk.

H. V.