Gondolatok tavaszi nagytakarítás ürügyén

A szép, tiszta városért...Szeretem az embereket. Nem mindenkit és nem minden helyzetben, de általánosságban igaz ez az állítás. Szeretem találékonyságukat, szorgalmukat, okosságukat, szívósságukat, mindig újraéledő reményeiket, lázadásaikat vagy türelmes belenyugvásukat, bátorságukat és félelmeiket, élni akarásukat, minden esendőségükkel, hibáikkal együtt. Szeretem megfigyelni Őket, kitalálni cselekvéseik vagy hallgatásuk okát, szeretném érteni és megérteni, mit miért tesznek. Tudatosan törekszem erre, mert azt gondolom, hogy az ember addig marad életképes, ameddig kíváncsi és képes új dolgokat befogadni.

A leírt szép elméletem azonban időnként csődöt mond, ami vagy azt jelenti, hogy már öreg vagyok, vagy esetleg mást.

Mit kellene kezdenem azzal, hogy a tavasszal kiültetett virágpalántákat valaki éjszaka kigyomlálja. Nem viszi el, azt még érteném, hanem csak kihúzkodja és otthagyja. Hogy évek óta nem tudjuk virágosítani az Eszperantó-hidat, mert ha háromszor ültetjük újra, háromszor szedik ki és dobálják a Kurcába. Hogy karácsony éjjel a Brusznyai sétányon három virágládát vertek szét. Nem tüzelőnek kellett, mert az aprítékot ott hagyták. Hogy télen a mozi utcájában szétverték a kerámiatartókat, pedig az utca olyan keskeny, hogy más módon nem lehet növényekkel szépíteni.

Mit gondoljak akkor, ha a dohányosok akkor is a földre hajítják a csikket, ha háromméterenként rakunk ki szemeteseket. Tudják, magam is dohányzom, ezért nem hangzana igaznak, ha a dohányzás ellen szólnék, de hölgyeim és uraim, a dohányzás talán nem egyenlő a neveletlenséggel. A szemetesekről jut eszembe, Önök szerint miért lopják el a szemeteseket az utcáról, és mit csinálnak vele? Már nem alumíniumból készülnek.

Egy kedves és naiv ismerősömmel történt a következő eset: Ifjú anyuka a boltból kilépve csokit adott gyermekének. A kisfiú kiette a papírból a csokoládét, majd elhajította azt. Mivel az eset nem először fordult elő, ismerősöm felvette, és utánuk vitte a papírt azzal, hogy a kisgyerek elvesztett valamit. Anyuka azt mondta, hogy nem veszett el semmi, mert a csokit már kivették a papírból, és újra eldobta. Önök szerint ki szégyellte magát?

Mit kezdjek a rendszeresen a Széchenyi-liget fái közé parkoló autókkal? Az úrvezetők szerint Szentes idegenforgalmi érdeke, hogy ne büntessük meg a szabálytalankodókat. Na, ne!

A kórház környékére már annyi parkolót építettünk, amennyi csak elfért, súlyos beteggel be is lehet hajtani az intézmény területére. Miért parkolnak mégis a kiemelt szegéllyel védett néhány négyzetméter füves területre? És, ha már oda parkolt, mért magyarázkodik mindenki. Miért nem viszi a balhét?

Miért van az, hogy sok, a tisztaságra egyébként kényes ember azt gondolja, hogy háziállata anyagcsere termékét el kell viselnie a közterületen járó többi embernek? A kutya csodálatos állat, hűséges, szeret bennünket - ezért nem tudja helyettesíteni, mondjuk egy plüss játék - de az élőlényeket gondozni kell.

Gondolom, mindenkinek vannak hasonló történetei, kérdései.

Szeretem az embereket. Fiatal, kezdő kollegáimat igyekszem arra tanítani, hogy csak jöjjön a közigazgatásba dolgozni, aki szintén így érez. Az ifjúság elnéző modorban, udvariasan meghallgat, de nem győzöm meg Őket. A szeretet korszerűtlen mondják, az emberek csak akkor hajlandóak változtatni szokásaikon, ha rákényszerítjük Őket. Én továbbra is hiszek a meggyőzés erejében. A haladás lassú, de volt rá eddig harminc évem, hogy lássam a változást.

Kezdő tisztviselő koromban néhány kollegámmal megállapítottuk, hogy ha idegen érkezik a városunkba és végigsétál egyszer a Kossuth utcán, másodszor már nem lesz kedve erre. El akartuk érni, hogy a város egy látogatónak kettő sétát is megérjen. Sokan, sokat dolgoztunk ezért - többen sajnos már nincsenek közöttünk - és azt gondolom elértük.

Most nehezebb időket élünk, sokan szegényebbek vagyunk, mint eddig.

De itt a tavasz! Kinyíltak a konok hóvirágok, nyílik az ibolya, barkásodnak a fák, s mire ez a cikk megjelenik, nyílni fog az aranyeső is. A közelmúlt szívós és büszke paraszt gazdái és gazdaaszszonyai a nehéz időkben is rendet tettek a portájukon és elhúzták a falalját húsvétra. Mert a vérükben volt, mert a rend kicsit elfedte a szegénységet, a tavasz nekik is reményt adott, vidámságot és életerőt. Jól kipletykálták azt a szomszédot, aki nem tette a dolgát.

Ők a mi nagyapáink és nagyanyáink. Legyünk méltók hozzájuk.

Csányiné Vera