2009. március 13.

Betegek is üzentek a véradóknak

Mintegy 300 jubiláló véradónak köszönte meg önzetlen cselekedetét múlt heti ünnepségén a Magyar Vöröskereszt területi vezetősége, a Dr. Bugyi István Kórház vérellátó osztálya és az "Együtt a Véradókért Szentesen" alapítvány kuratóriuma.

Az ünnepségen kiderült, technikai okai voltak a "csúszásnak", hiszen ezt az eseményt rendszerint a véradók november 27-i világnapjához időzítik. Egyrészt az SZJA 1 százalékokat csak decemberben kapták meg, másrészt mindenképpen a szokásos helyükön, a központi gyermekélelmezési konyhán szerették volna megrendezni ünnepségüket. Így már a megszépült ebédlőteremben köszöntötte a megjelenteket dr. Szekeres Veronika régióigazgató, aki eldicsekedett néhány eredménnyel. A dél-alföldi régió évtizedek óta vérellátás szempontjából kiemelkedő szerepet tölt be, mondta, amit az is bizonyít: tavaly a tervezett 64 500 egységnyire tervezett vérmennyiséget a térség véradói 64 800-ra teljesítették. Két beteg külön köszönetét is tolmácsolta, akik ismeretlenül is hálásak: előbb egy akut-leukémiás fiatal nőét, aki a régióból egyetlen olyan donortól tudott célzott vérkészítményhez jutni, ami megmentette az életét. A napokban pedig egy B-negatív vércsoportú beteg szívműtétjéhez vittek 20 egység vért, aki szintén hálás, hogy nemsokára gyógyultan térhet haza.

Az ünnepségre szinte hazajár Szirbik Imre polgármester, országgyűlési képviselő, hiszen maga is rendszeres véradónak számít. A két évtizede országosan is egyedülálló módon létrehozott alapítvány elnökétől, a vöröskereszt alelnökétől, dr. Molnár Gyulától elhangzott: mára 4 millió 200 ezer forintos törzstőkével rendelkeznek, amihez hozzájön még 235 ezer forint, melyet az adójuk 1 százalékából ajánlottak fel a velük szimpatizálók. Ebből az összegből gesztusértékűen jutalmazhatják a kiváló véradókat.

A beszédek után a kerek jubileumhoz érkezettek sorában a két legkiválóbbal kezdték: Király József és Török Imre száztízszeres véradásért vehették át az oklevelet és borítékot. 100-szoros véradóként Kallai István és Nagy Mi-hályné, kilencven véradásért Kallai János és Kerekes Tibor kapott jutalmat, 80-szori véradásért tizenketten részesültek elismerésben, majd következtek a többiek, egészen azokig, akik már legalább 30-szor nyújtották karjukat. A véradásszervezőknek is megköszönték segítségüket.

D. J.