A tudós tanár megtestesítője

Akit a történetírás "nagy öregjének" hívtak.(II.)

Mivel zsidó vallása igencsak megnehezítette Angyal Dávid számára az állami alkalmazásba kerülést, először mint házitanító tevékenykedett a Kohner, majd a Brüll családoknál, míg végül 1885-ben egyetemi könyvtártisztként helyezkedhetett el. Újságírói szárnybontogatásait már egyetemi évei alatt is ígéretes eredmények kísérték, s így részben ennek hatására is publicisztikai tevékenysége egész életét átívelően megőrizte jelentőségét. Olyan ma is létező szakfolyóiratok, mint a Századok mellett a Budapesti Szemle volt Angyal fő publikációs orgánuma, amelynek alapító-szerkesztője, a magyar kritika- és esszéirodalom klasszikus alakja, Gyulai Pál egyben mentoraként is szerepet játszott pályafutásában. Angyal Dávid szerkesztette továbbá 1912 és 1922 közt a Történeti Szemle számait is.

Bár Angyal minden bizonnyal legkedvesebb foglalatossága a kezdetben irodalmi, utóbb történelmi kutatómunka volt, elsőként középiskolai s aztán 1909-től egyetemi tanárként is megbecsülést vívott ki nevének. Amikor végül 1929-ben leköszönt az egyetemi katedráról, húsz eseménydús évet tudhatott maga mögött. Nemcsak hogy roppant széles volt azoknak a történelmi korszakoknak a spektruma, amelyekről előadott, legyen szó akár magyar, akár világtörténeti témákról, hanem az események sodrában Angyalnak az is osztályrésze lett, hogy 1918 és 1920 között két olyan tanévben legyen a bölcsészkar dékánja, amikor egyszer a tanácsköztársaság, máskor pedig a konszolidáció túlkapásaival szemben kellett védelmeznie az egyetemi autonómiát. A nevelő szerepkörét azonban még ekkor sem hagyta hátra teljesen: a következetes legitimista Angyal Dávid 1929 és 1930 erre kijelölt hónapjaiban Spanyolországban, majd Belgiumban adta elő a magyar történelmet Habsburg Ottónak, akire akkoriban a monarchikus berendezkedés magyar hívei nem minden remény nélkül tekinthettek jövendő uralkodójukként. Brüsszelből hazatérve útja utolsó állami megbízatásának helyére, Bécsbe vezette. Az 1920-ban megalakult bécsi Magyar Történeti Intézet Angyal 1930 és 1935 közötti igazgatósága alatt fénykorát élte.

Már említett, főként saját korának, a dualizmus fél évszázadának, és a Trianon utáni éveknek szentelt közírói tevékenységén túl Angyal Dávid írott műveinek fő témáját a 17. századi Magyarország története szolgáltatta. Két legterjedelmesebb munkáját is e területnek szentelte. Az 1883-ban napvilágot látott Thököly-monográfiája, valamint az 1898-ban, a Magyar Nemzet Története nevet viselő tízkötetes sorozatban megjelent Magyarország története II. Mátyástól III. Ferdinándig című könyve mindmáig naprakész, megbízható és elismert forrásnak számítanak.

Angyal Dávid 1902-től az Akadémia levelező-, majd 1917-től rendes-, végül 1936 után tiszteletbeli tagjaként működött, s 1933-tól haláláig az Akadémia Történettudományi Bizottságát is vezette. A szintén rangos Kisfaludy Társaságba 1910-ben az előző ősszel elhunyt Gyulai Pál helyére választották be. 1930-ban, a rend alapításának évében munkásságát a Corvin-koszorúval ismerték el.

Noha 1885-ben római katolikus hitre tért, s az asszimiláció elkötelezett híve volt, Angyal Dávidnak élete utolsó napjaiban már a zsidóüldözés fenyegetésével is szembesülnie kellett. Végül a halál megkímélte a nyílt megaláztatásoktól: néhány hónappal a magyarországi holocaust kezdete előtt, 1943. december 18-án Budapesten fejezte be hosszú, küzdelmes, de eredményekben gazdag életét. Örök álmát a nemzeti panteonként is szolgáló Kerepesi temetőben alussza. Bár Angyal nem Szentesen született, e város hatása megkerülhetetlen szerephez jutott személyisége megformálásában, így a szentesiek joggal érezhetik Angyal Dávid emlékét egy kicsit a sajátjuknak is.

* * *

Március 4-én, szerdán 18 órakor a városi könyvtárban mutatják be A konzervatív kortárs: tanulmányok Angyal Dávidról című könyvet. A szerzőkkel beszélget Poszler György tanár.

Halász Ferenc