A művész mindig alkot

Zs. Lukács Mária a férjéről is mintázott

Ötven éven át kifejtett értékes szakmai tevékenységéért Aranyoklevelet adományozott Zs. Lukács Mária számára a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem. A szentesi alkotó az egyetem jogelődjén, a Magyar Iparművészeti Főiskolán fél évszázada végzett kerámia és épületszobrász főtanszakon. A neves festőművész, Zsille Győző özvegyét ez alkalomból kerestük fel, aki férje emlékétől a beszélgetés alatt sem tudott elszakadni.

Az agyag képlékeny, erre hatéves korában jött rá Zs. Lukács Mária. Dunaföld-váron a folyóparton játszadozott, titokban készült első alkotásai azon a helyen kis lyukakban vannak elrejtve, ugyanis szülei nem örültek, hogy mindig sáros kézzel megy haza, eltiltották az agyagozástól. Felnőve első mestere Szász István festőművész volt, majd dr. Kunvári Lilla növendéke lett, aki felfedezte tehetségét, s főiskolára küldte. Előbb a képzőművészetire nyert felvételt.

- Addigra már kész voltam, vall magáról Mária. Egyik tanára ki is kezdte, mondván, olyan manírral dolgozik, hogy nem lehet kezelni. A vitában persze alulmaradt, de épp arra járt Borsos Miklós. A művészt főtanszékvezetőnek nevezték ki az iparművészeti főiskolára, s azt tanácsolta ifjú növendékének, hogy a következő évtől ő is jöjjön. Így hát átiratkozott. - Jeles mintázó lettem, rajzból csak 4-es, de a szobrászok általában nem rajzolnak olyan jól, mint a festők, mondja. Betegség is közbejött, így hét évet járt a főiskolára.

Szentesi származású első férjével 1945 után kezdtek lejárni a városba, ahol Mária Koncz Antal szobrászművész magánnövendéke volt. Zsille Győzővel 1950-ben az itteni múzeumban ismerkedtek meg, egy művésztársaságban. Több mint öt évtizedet töltöttek együtt az 5 éve elhunyt festőművésszel, akinek hiányát nem lehet pótolni, élő lexikon volt, és jó lélek, emlékezik Mária. Házasságkötésük évében, 1952-ben mintázta gipszből azt a portrészobrot, melyet kedvünkért keresett elő. Főleg portrészobrász volt, de kerámiázott is: használati tárgyakat, telefonasztalt, kávézóasztalt készített, ezek mentek külföldre. 1954-ben a VIT kiállításon szerepelt kétpúpú teve alkotásával, idehaza csoportos tárlatok résztvevője volt a Műcsarnokban. A művészévek szépek, de néha nehezek is voltak, hiszen nem volt biztosítva állandó kereset. A kerámiák mentették meg őket. - Afféle magányos dúvadok voltunk, fütyültünk a kiállításokra, fogalmaz a szobrásznő szentesi éveikről. Rózsa Gábor muzeológus mozdította ki a házaspárt az elefántcsonttoronyból, aki 2002-ben közös pincekiállítást rendezett műveikből.

Mária szeretné, ha Zsille Győzőnek lehetne még emlékkiállítása. Neki már csak pár szobra és kerámiája maradt meg, a továbbiak a helyükre kerültek, ahogy mondja: magángyűjteményekbe, a Kocsis Albert hegedűművész-portét pedig éppen aznap vitték el egy kisebb múzeumba, amikor átvette a díszoklevelet. Nagy izgalommal ment fel az ünnepségre. Azon az évfolyamon 27-en indultak, s négyen végeztek, "hát ilyen volt Borsos", hallom tőle.

Már van 15 éve is, hogy utoljára szobrászkodott, bár úgy tartja: a művész mindig alkot. A 83 éves Mária kezéből kisebb dolgok kerülnek ki, inkább iparművészeti darabok. A kutyák a külön szenvedélye. Nagyon szép, flitteres kutyaruhákat is tud varrni, s büszkén meséli: - Mensáros Lászlónak is varrtam, miután a színművész meglátta Pesten a felöltöztetett agaraimat.

Darók József