2008. szeptember 12.

Múzeumbarát iskola

A Koszta József Múzeum tavaly ősszel hirdette meg az Iskolabarát múzeum - Múzeumbarát iskola elnevezésű programsorozatát, melyben szorosabb együttműködést kezdeményezett az óvodákkal és az iskolákkal. A múzeumi és iskolai tanév értékelése szeptember 3-án volt a megyeházán.

A tavalyi tanévet átívelő programok megszervezésénél arra törekedtek, hogy közelebb hozzák a gyerekekhez a múzeumot. Arról ne egy unalmas kiállítóterem jusson az eszükbe, hanem aktívan éljék át az ott látottakat, hallottakat.

- Együttműködést kértünk, azt szeretnénk, hogy a gyerekek a múzeumban megszerezhető tudást itt szerezzék meg - mondta köszöntőjében dr. Béres Mária igazgatónő. Célunk volt az is, hogy a tanév folyamán minden iskolából minden gyermek legalább egyszer eljusson a múzeumba, s kapcsolódjon be az itt folyó programokba.

Ezt a célt két iskolának sikerült elérnie, a Koszta József és a Kiss Bálint Református Általános Iskolának. Igazgatóik, Almási Jánosné és Karikó-Tóth Tibor, a múzeum köszöneteként emlékplakettet vehettek át. Azok a pedagógusok pedig, akik rendszeresen vittek osztályokat a kiállításokra, vagy a gyerekekkel részt vettek valamelyik pályázaton, oklevelet kaptak.

Gazdag volt a programkínálat, hiszen volt természetvédelmi, ásvány- és játékkiállítás, rajz- és meseíró pályázat. Népszerű volt a Magyar Kultúra Napján meghirdetett Himnuszmondó-verseny, ahol nemcsak a diákok szavalhattak. A múzeum adott helyet a református iskola március 15-i interaktív megemlékezésének és a Koszta festőversenynek. A Damo gyereknapon kihelyezett ásatásokat végeztek, a múzeumok éjszakáján pedig a gyerekek kézműves foglalkozásokon vehettek részt.

A tavaly elkezdett célokat az idén sem adják fel, tovább bővítik a programot, szeretnének a tananyaghoz kapcsolódni, akár múzeumi óra megszervezésével is. A tanévre olyan programokat szerveznek, ami a gyerekek érdeklődését is felkeltheti. A Biblia évéhez kapcsolódva nemcsak tárlatot, hanem előadást is terveznek, lesz iskolatörténeti kiállítás, és a 3 fordulós képzőművészeti pályázattal Koszta halálának 60. évfordulójára készülnek.