2008. szeptember 12.

Pályázatokkal a szolgáltatásokért

Felújításokat és eszközbeszerzést terveznek

Sorozatban jönnek ki az olyan pályázatok, amelyeken érdemes elindulnia a gondozási központnak, mert a nyertes projekt megkönnyítené az intézmény életét, illetve lehetőséget biztosítana arra, hogy továbbra is megfelelő szinten segítsék az intézmény munkatársai a rászorulókat - fogalmazott Puskásné Halál Ágnes. Az intézmény vezetőjének tájékoztatása szerint három pályázatot adtak be a közelmúltban.

Az egyiket a Dél-alföldi Operatív Program keretében írták ki a szociális alapszolgáltatások infrastrukturális fejlesztésére. Ha a beadott anyag sikeres lesz, akkor a jövő év elején elkezdődhet a beruházás, melynek keretében a Horváth Mihály utcai központi épület és a Dózsa György utcai telephely is teljesen megújul majd. A központi épületnél tetőfelújításra kerülne sor, valamint burkolatcseréket, a teljes szigetelés- és a nyílászárók cseréjét végeznék el, ami megkönynyítené az energiatakarékosságot. - Azt gondolom, hogy fontos gazdasági szempont az energia-racionalizálás végrehajtása, mert az ezzel megtakarított anyagiakat is az intézmény működtetésére és az ellátások színvonalának, illetve a gondozottak életminőségének javítására lehetne fordítani. Régi épületekről van szó és a felújítással évtizedekre biztosítani tudnánk a megfelelő működőképességüket, emellett pedig még jobban éreznék magukat az ellátottak és a munkatársak is - mondta el Puskásné Halál Ágnes.

A pályázat részeként az energia-megtakarítást eredményező felújításokon túl a Horváth Mihály utcai épület udvari részén a mosókonyhához egy szárító részleget is kialakítanának, hiszen az ellátottak és az intézményi textíliák esetében is nagy menynyiségű ruhát kell naponta tisztítaniuk. A szárítórészleg megépítésével felgyorsulna ez a folyamat.

Egy másik, a hazai segítségnyújtással kapcsolatos pályázatot is nemrég nyújtotta be az intézmény. - A térségi társulás befogadta azt a kezdeményezést, miszerint Eperjes házigondozását átadja Szentesnek. Ezzel körülbelül 14-15 ellátott szakmai irányítása, illetve a gazdasági működtetés is átkerül a városhoz. - Ehhez kapcsolódva normatív pályázatot is benyújtottunk, több százezer forintos támogatást kérünk a működési feltételek javítására. Mosógépeket, vérnyomás- és vércukormérőket, különböző sebkezelőket, illetve kerékpárokat szeretnénk vásárolni. Utóbbira azért van szükség, hogy a dolgozók munkabiztonságát javítsuk, hiszen közülük sokan esőben és hóban végzik feladataikat, s ez munkájuk ellátását megkönnyítené - hangsúlyozta a központ vezetője.

Szintén egy pályázatot nyújtottak be a Foglalkoztatási és Szociális Hivatalhoz közösségi ellátásokra és támogató szolgáltatásokra. Ehhez kapcsolódik, hogy nyár elején egy országos átfogó ellenőrzést tartottak és vizsgálták a közösségi és a támogató intézmények szolgáltatásait. Azt, hogy kik és milyen hatékonysággal dolgoznak, milyen az a szakmai tartalom, amellyel kiszolgálják az ellátást kérőket.

- Szerencsére Szentesen jól sikerült az ellenőrzés és jelezték, hogy mindenképp nyújtsuk be pályázatunkat. Azt is megtudtuk, hogy a jövőben sokkal komolyabb követelményeket kell teljesítenünk. Eddig 25 főt kellett segítenünk, de majd 40 fős lesz az a minimális létszám, amelyet el kell látni a következő évtől. A városban eddig több szolgáltató is lehetett, ezután azonban csak egy szolgáltatást támogatnak majd, melylyel kialakul egyfajta versenyhelyzet is. Nem automatikusan kapják meg a normatív támogatást az intézmények, hanem pályázni kell, amely egy támogatási ciklusra biztosított lesz. Jelen esetben 2009-től 2011. december 31-ig. Tehát aki most bekerül a finanszírozási rendszerbe, az három évre biztonsággal tudja tervezni szolgáltatásait - tudtuk meg Puskásnétól.

Cs.I.